súgó szűrés
keresés

Bodor Ádám: Az érsek látogatása

Szerző
Bodor Ádám
Kiadás éve
1999
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
120
A szócikk szerzője
Horváth Péter

A Sinistra körzet (1992) átütő sikere magasra tette az esztétikai mércét, az írónak ezért a hét évvel később kiadott regényével fokozott kritikai elvárásoknak kellett megfelelnie. Az új művészi kihívás teljesítése csak részben sikerült, mert bár Az érsek látogatása nem okozott csalódást, a recepció egybehangzó értékelése szerint nem tudta megközelíteni az előző mű színvonalát. A két alkotás esetében a diktatúra problémája mellett motivikus összefüggések és a prózaforma hasonlóságai is indokolttá teszik az összevetést. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Bodor írói világában a külső esztétikai hatások nem játszanak szemléletformáló szerepet, a belső építkezés logikája még inkább felerősíti a művek közti rokonság olvasói tapasztalatát. Az érsek látogatása legfontosabb művészi erénye, hogy a rendkívüli képzelőerővel megelevenített periféria időtlen pusztulásállapotának poétikus leírását sikeresen ötvözi a hatalomnak kiszolgáltatott, szűkös életkörülmények közé kényszerített egyéni létformák ábrázolásával. Bodor újfent egy természeti hely redukált életvilágát helyezte az epikai fikció középpontjába; a mű helyszíne, Bogdanski Dolina topológiai értelemben igazi határváros, amely egy éjszakai árvíz következtében a folyó túlpartján fekvő országba kerül át. Ez a példa jól illusztrálja a regény sajátosságát: az epikai világ realitás-illúziójába visszatérően úgy épülnek be groteszk, mágikus és mitikus elemek, hogy ennek következtében a fantasztikum a reális valóságkereteken belül fejti ki hatását.  

Az egyes szereplők helyzetét és a társadalmi viszonyokat a településen uralkodó ortodox papi réteg határozza meg. A város a hangszerkereskedő Senkowicz nemzetség idejében élte virágkorát, amely a művészet mitikus múltjaként jelenik meg. A zenei eszközöket tűzre hányó hegyivadászok érkezésével, az esztétikai aranykor felégetésével köszönt be Dolinán a tiraszpoli kutyások terrorja. Bodor regényének cselekménye a régmúlt egyedüli túlélői, a Senkowicz nővérek sikertelen szökésével, majd megkövezésükkel veszi kezdetét, s ez a jelképes esemény a művészeti hőskor áldozati emlékezetének végét jelzi. A mű alapfelismerése, hogy a sikeres embercsempészések lezárultával megszűnik a határátlépés lehetősége, nincs tehát többé kiút a körülhatárolt övezet felügyelete alól. Az új világrend két életforma számára ad teret: a hatalom feltétel nélküli szolgálata mellett a rabságét; a toloncok a mészégető, a tüdőbetegek az Izolda negyed bebörtönzött foglyaiként sínylődnek.  A rövid, egymást gyakran érvénytelenítő szövegegységekből szerveződő narráció jellemzője, hogy a lineáris időrend felbontását szolgáló gyakori narratív hiátusok, ismétlések, elhallgatások, ellipszisek alkalmazása ellenére kiolvasható belőle az érsek elleni merénylet bűnügyi fabulája. A szöveg narrátora tartózkodik a történések minősítésétől, ily módon Bodor prózaírásának egyik jellegzetes vonása, az elbeszélői hangnem szenvtelen tárgyilagossága maradéktalanul érvényesül. Az utóidejű narráció elbeszélőjét illetően ugyanakkor eldönthetetlen marad, hogy a névtelen elbeszélő és Gábriel Ventúza szerepkettőse közül melyikük társítható hozzá. Gábriel meggyilkolt apja földi maradványaiért érkezik a városba, s bár mindent megtesz a testvérétől kapott megbízás végrehajtásáért, ugyanúgy nem sikerül elvinnie a hamvakat Dolinából, ahogy a Sinistra körzet főhőse sem tudja menekülésre bírni fiát.  

A kolónia nyomasztó légkörét az író a szemét metaforikus szerepén keresztül érzékelteti. Amíg a természetben minden anyag a szerves körforgás része, addig Dolinára rátelepszik az emberi kultúra által termelt és elhasznált anyagi javak irdatlan tömege. Az érsek látogatása epikai imaginációját elsődlegesen a korrumpálódott anyagi létszférát kifejező hulladék képe határozza meg. A felhalmozódott szemét a lefokozott antropológiai léthelyzet megújulás és megtisztulás nélküli szennyes állapotát (purgamentum) tükrözi, a szemétlerakók közt élő söpredéket az általuk létrehozott hulladékhegyek zárják körül. A városlakókat sújtó természetellenesen hosszú alvás-állapotoknak szintén a terjengő szemétbűz a kiváltó oka.

Bodor regényében az emberi élet jövőbeli viszonyítási pontját az érsek folyamatosan beharangozott érkezése jelöli; a szereplői időérzékelést az eseményre való várakozás határolja be. A sínautóján végül megjelenő, majd merénylet áldozatává váló Burina érsek az idő beteljesülését jelzi, ami a Dolinából való elmenekülésre készteti a szöveg elbeszélőpárosát. A mű nagyszerű zárójelenete a determinált emberi létmód metaforikus ábrázolásaként olvasható: „a szeméttelep delejes szentjánosbogár-burájához” hasonlító ég által bevilágított éjszakai váróteremben alvajáró szeminaristák láthatók, amint mély álomba merülve, talpukra kötözött párnákkal súrolják a kövezetet. Bodor más műveihez hasonlóan Az érsek látogatásának is készült filmes adaptációja, a Kamondi Zoltán rendezte Dolina bemutatójára 2007-ben került sor.

Irodalom

Lőrincz Csongor: Folytonosság vagy ismétlés. Alföld, 2000. 7. sz.

Mészáros Sándor: Egyszarvúak, szeméthegyek és az ismétlés kényszere. Jelenkor, 2000. 4. sz.