Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal

A Beszélgetések Sheryl Suttonnal egy valós alapokon nyugvó, de fiktív párbeszéd. Pilinszky 1971-ben látta Párizsban a Robert Wilson rendezte színházi előadást, a Le regard du sord-t (’A süket pillantása’), amelynek főszerepét az amerikai fekete színésznő, Sheryl Sutton játszotta. Pilinszky barátságot kötött a színésznővel, aki tüdőgyulladása idején Párizsban több napig ápolta őt. A betegség alatt folytatott beszélgetéseik adják a könyv anyagát, a beszélgetéseket Pilinszky idézi föl. A könyv formája ugyan a szerző és Sheryl közötti párbeszéd, azonban az utóbbi is Pilinszky hangján szólal meg, s a költő más írásaiban kifejtett gondolatainak is gyakran hangot ad, illetve sokszor ő provokálja kérdéseivel, hogy nézeteit részletezze és értelmezze. A mű alcíme (Egy párbeszéd regénye) érezteti ezt a kettősséget, hiszen két műfajtípust idéz meg egyszerre, a dialógust és a regényt. Az előbbiben a filozófiai kérdések (ld. Platón dialógusait), a meditáció és az esszéisztikus gondolkodás, az utóbbiban a szépirodalom és egy epikus történet lehetőségeit exponálja. Mint maga a szerző másutt mondja: „Ez a könyv egy beszélgetés emléke, lecsapódása. Szavai persze javarészt az én szavaim. Azt hiszem, a kötet egy barátság, egy találkozás krónikájaként is olvasható.” (Kipke) Ezért gondolati tekintetben „ez tartalmilag nem párbeszéd, mert a két ember gondolatai tartalmilag egybeesnek.” (Radnóti)

A mű huszonegy fejezetből („beszélgetésből”) áll, a fejezetcímek után – az angolszász regényhagyománytól nem idegen módon – rövid tartalmi „összefoglalóval” él (például: Dosztojevszkij – Sheryl kérdez és felel – Különböző kopogtatások vagy A párbeszédről – Mise és színjátszás – Színészek és közönség – Éjjel New Yorkban), amelyekben látszólag egymással össze nem függő tárgyköröket jelöl meg. A Beszélgetések Sheryl Suttonnal meghatározó témái a dráma, a színház, a színjátszás, ezen belül is Robert Wilson színháza és a csönd, a lassúság, a mozdulatlanság, illetve a mozdulatlan színház (a drame immobile); a jelenlétvesztés, a „mozdulatlan elkötelezettség”; az Auschwitz utáni költészet lehetőségei; a művészet, a filozófia, az irodalom (olyan nevekkel, mint például Simone Weil, Kafka, Dosztojevszkij, Hölderlin, Wilson, Dürrenmatt stb.), illetve New York mint jelképes hely, mint mitologikus város. Ez utóbbi kapcsán a szöveg New York „bibliai” jellegét hangsúlyozza, s azt, hogy e városnak „nincsen, nem lehet története.” A város mitologikus felfogása teszi érthetővé, hogy a szövegben beszélő fiktív Pilinszky ugyanott azt is kijelenti: tíz éve készül megírni New York történetét.

E műben Pilinszky számára alighanem a legfontosabb a wilsoni színház és általában a színház mibenléte. A színház számára passió, ami megmutatja és nyomon követi az irrealitás és a mű között létrejövő egyenlőséget/azonosságot. A wilsoni előadás néma: A süket pillantása egy süketnéma kisfiú rajzaiból, álmaiból és a vele folytatott néma beszélgetésekből fogant (Sepsi), s feltárja a vizualitásban, a végletekig lassított mozdulatokban és a mozdulatlanságban, a hang helyébe lépő csendben a tér néma transzcendenciáját. Vagy amiként a könyvben a fiktív Pilinszky mondja: „a költészet jelenléte akkora csönd a színpadon, amit semmiféle szóval nem lehet elnémítani.” Wilson színháza így a művészet egyetemes léte és „arculata” megnyilvánulásaként értelmeződik a szövegben: „a remekművek nem unalom előttiek, hanem unalmon túliak”, Wilson pedig „visszaállította a csend és a szépség unalmon túli korszakát”. Ez jellemzi a tágabban és egyben a szűkebben értelmezett költészetet is: „a költői szó lényege szerint beszédes csend, amihez mérten minden egyéb üres fecsegés.” A Tizenötödik fejezet pedig értelmezői magyarázatot kínál a „mozdulatlan elkötelezettség”, illetve a „mozdulatlan dráma” fogalmára. Az utóbbi, Weiltől átvett fogalom kapcsán a szöveg ezt mondja: „olyanféle mozdulatlanságot, időn kívüli időt jelent, amit egy zenemű hallgatása közben érzünk”, míg az előbbiről ezt: a művészi cselekvés „legalábbis tengelyében mindig mozdulatlan, mint a gondolkodó ember testtartása”.