Herceg János: Ég és föld

A faluba megérkezik a trupp. A cirkuszi sereglet elvegyül a lakossággal, toboroz az esti előadásra. Ezzel a jelenettel kezdődik Herceg János Ég és föld című regénye, amelyet a korabeli kritika főművének, sőt a vajdasági magyar irodalom addigi legsikerültebb alkotásának nevezett. Főhőse Gerard, az öreg bohóc, aki kiábrándult a művészetből, mert egyre fogy a közönség, egyre kisebb a művész becsülete. Csalódott azért is, mert a cirkuszban sincs nyugalom. Az ambiciózusabbak ünneplik önmagukat, és igyekeznek gáncsot vetni egymásnak. Összehívják a „művészeti tanácsot”, hogy megvitassák a „műsorpolitikát”. A cél megmutatni, hogy már „túlhaladták a vidéki cirkusz művészi képességeit”, ezért helyet kell engedni a modern művészetnek. Az összejövetel tulajdonképpen Gerard ellen irányul, múltban élő kispolgárnak nevezik, aki korszerűtlen eszközökkel dolgozik. Gerard úgy érzi, csak szegény bohóc egy szánalmas vidéki cirkuszban. Kiábrándultsága ugyan nagy, mégsem egészen a saját döntése, hogy elhagyja a társulatot. Satanelli felügyelő, aki egykor gondolatolvasó volt a cirkuszban, tíz éve megfigyeli, és mert Gerard „ingadozó” lett, a „kartársakkal” együtt úgy határoznak, ott hagyják a szülőfalujában, rábízzák a kocsmárosnéra. Egyetlen feltételük, hogy nem szabad emlékeznie a múltra. Gerard bűne ugyanis, hogy „gyakran siratja vissza Atlantisz országát a tenger fenekéről”. Ugyanakkor feladatot is kap. Az a dolga, hogy kapcsolódjon be a helyi kulturális élet fellendítésének „magasztos munkájába”, győzze meg az embereket az új világ hitéről.

A faluban a pap az égiekkel foglalkozik, a helyi felügyelő, Broniszláv pedig úgy véli: „Az ég ott van […], a földön meg úgy lesz, ahogy mi akarjuk”. Ily módon ingázik Gerard ég és föld között, tudatában annak, hogy nem a valóságról, hanem „a valóságon túli világról” beszél az embereknek, akik felsorakoznak mögé. Már-már úgy érzi, megtalálta a helyét, amikor felkéri a Komoly Férfiak Köre, akik az új világot készítik elő, hogy csatlakozzon hozzájuk. „Ne gondolj többé a komolytalan mesterségre, amellyel egy süllyedő világban tartottad magad a felszínen. Milliókkal menni előre! […] Most társak vesznek körül, s itt a faluban az elsők között állsz” – tanácsolja neki Broniszláv. Gerard visszautasítja, hogy csatlakozzon hozzájuk, mert nem mindig meri „határozottan állítani, hogy a fekete nem fehér”. Felesége átkokat szór a fejére, mert elszalasztja a szerencséjét. Fenyegető hangon jönnek el érte titokzatos idegenek, megalázzák, kihallgatják, felelősségre vonják, miért nem „hozta még tető alá” az új világot. Gerard végül visszatér a cirkuszhoz. Hazatalál, és felszabadultságában, örömében megcsókolja a manézs földjét. Herceg János a bohócot mint szereplőt és mint a művészsors metaforáját kora ifjúságától kedvelte. Első novellája is bohóc témájú, önéletírásaiban gyakran hivatkozott rá, mégis sokáig titkolta, nem adta közre Összegyűjtött elbeszéléseinek kötetében sem. Az első novellát Hőndy János álnéven 1926-ban a Sombori Ujságban publikálta A bohóc szerelme címmel. A fiatal bohóc reménytelenül beleszeret az egyik nézőbe, egy idősebb asszonyba, majd véget vet az életének, mert az asszony nem viszonozza szerelmét. Nem allegorikus szöveg, mégis azt mutatja, hogy a művész megtestesítője Herceg számára kezdetektől a bohóc volt, később is gyakran szerepeltette műveiben. Azt a számkivetettség-érzést, amely az Ég és földben megjelenik, Herceg János majd hetvenévi pályafutása során gyakran megtapasztalta. A két világháború között a Kalangya című folyóiratban megvallott regionalizmuskoncepciója, szülőföldhöz való ragaszkodása, polgári habitusa a II. világháborút követően előbb a kommunista irodalompolitika számára vált nemkívánatossá, majd az Új Symposion fiatal írói sem ismerték el irodalmi értékeit. Töretlen tekintélye a valóságábrázolást előtérbe helyező írók körében volt. Az irodalmi élettől elvonultan, Zomborban élt. Magányos alakja a vajdasági magyar irodalomnak, akit pályája végén maradéktalan nagyrabecsülés övezett.

Minden korabeli kritikusa egyetért abban, hogy az Ég és föld kulcsregény. Herceg János azután írta, miután meghurcolták, és leváltották a Híd szerkesztői posztjáról. Ma már lehetetlen a megfeleltetés, a seregszemle azonban sokatmondóan jellemzi az ötvenes évek kulturális légkörét: „Ott volt a bűvész, egy vékonydongájú emberke, aki apró termetét meghazudtoló, mély, érces hangon beszélt, méltóságteljes, lassú léptekkel járt, és olyan kimért volt mindig, mintha minden mozdulatára fél mázsa férfiasság nehezedett volna. Ott volt frau Mici kanárisárga hajával, orrán vastag pápaszemmel, ölében egy rózsaszínű tüllszoknyácskával, amelyben majd fehér kancáján illegeti magát két óra múlva, most azonban még be kell stoppolnia rajta a lyukakat; s ott volt az ifjú légtornász, izmosan, de kissé esetlenül pózolva, kék mackóruhában, egyik szemhéján fehér volt a pilla, s végül a kezdő zenebohóc, Tomy, aki most is dorombot tartott a szájában, mintha ezt az időt se volna szabad kihasználatlanul hagynia a tréningben.” Gerard nem a cirkuszi világ előkelő, átszellemült fehér bohóca, a felettes én, a morálisan felsőbbrendű, a szép, a művészi, a fenséges figura, hanem a színes bohóc, aki nevetséges és kicsinyes jellem, a pojáca, az udvari bolond. Nem Pierrot, hanem Dummer August, az Ég és föld mégis művészregény, amely egyúttal a kor erőteljes ironikus-parabolisztikus rajza is. Az egymás mellé vágott, tömbösített szövegegységek, amelyek gyakran körmondatokból állnak, szerteágazó asszociációkat görgetnek. Laza szerkezete, cselekményvezetése, mikrorészletekben gazdag képalkotásának esszéprózába hajló jellege teszi korát meghaladóan korszerűvé. Folytatása, a Gogoland 1977-ben hétről hétre jelent meg az újvidéki Magyar Szó című napilap tárcarovatában. Az irodalompolitika felfigyelt még élesebb hangvételére, Orwellt idéző antiutópia-jellegére. Csak tizenöt évvel megírása után jelenhetett meg könyv alakban.