Bari Károly: Holtak arca fölé

Az 1952-ben, Bükkszentkereszten sokgyermekes cigánycsaládban született Bari Károly nevét már középiskolás korában ismertté tette a tizennégy és tizenhat éves kora között írott verseit tartalmazó, Domokos Mátyás közreműködésével megjelent Holtak arca fölé című első kötete. A gyermekkor szenvedéseinek, a cigánysors jelenének és múltjának, hiedelmeinek, népe mítosz- és rítusvilágának, valamint a közösségi sors és a személyes küldetés felmutatásának képeit egymásra rétegző költemények szerzőjüket hetek alatt a fiatal magyar költészet élvonalába emelték.

A könyv négy ciklusa négy tematikai kört lirizál: az eredetet, a kiválás erejét és fájdalmát (Hegedűk vijjogásából), a küldetés és a szabadságvágy küzdelmes látomását (Mese), a szerelem örömét és tépettségét (Menyasszonykérő) és a távlatosabb társadalomértelmező programot (Azt hiszitek). Közös poetizáló erejük a cigány és a magyar népi tudat s a látomásos magyar lírai hagyomány talaján kialakított intenzív képalkotó és valóságelemző költői nyelv. Vörösmarty, Petőfi műveinek emléke Nagy László és Juhász Ferenc folklórintegráló és metaforateremtő újításainak tanulságaival társul. Hangsúlyosan stilizált, helyenként az artisztikum dekorativitásába is áthajló képiségét a sorsfeltáró analízis ereje hatja át. Ez egyszerre hordozza a korabeli cigány lét társadalmi kitaszítottságának motívumait, szociografikus mikroképeit s e nép világ- és önszemléletének jegyeit, tudatszerkezetét. A cigányság múltjának, jelenének, identitásának és elképzelt jövőjének a kötetben felsorakoztatott képleteivel egyfelől e sorsállapot tarthatatlanságát, másfelől kitörési vágyát is tudatosítja a szerző. Barinak a cigányság életéről, kultúrájáról, hiedelmeiről, népköltészetéről újszerűen hírt hozó könyve ezért Sinka Istvánnak a magyar népi tudatelemeket a műveltebb poézisbe átlényegítő költői – és politikai – fellépéséhez mérhető.

A művek gondolati alapszerkezete mind a négy ciklusban elemi sorshelyzeteket és célokat, kritikus társadalomképet s nyíltan lázadó költői programot fogalmaz meg. A költemények erejét az egyszerre szenvedélyes és fegyelmezett képalkotás, a hagyományt, a jelent és a jövőt is ötvöző poétikai összetettség s a metaforákat újszerűen halmozó – Szergej Jeszenyin, García Lorca hagyományára is visszatekintő – festményszerű expresszivitás adja. A könyv élére illesztett Viharok című nyitóvers a származást, a küldetésre elhivatottságot és az esztétikai látásmód természetét ars poetica-szerűen jelöli meg. A felfokozottan működő szövegalkotás, a folklórbeépítés már e versben a cigánysorsot analizáló szociografikus képekkel telítődik. Egyformán hangsúlyozódik a cigány (és a magyar) kulturális örökség – feltűnnek az „ős balladák befalazott asszonyai”, akik „még mindig köpködik vérüket a feneketlen kőkorsóba”– ,másrészről a részleteiben élesen realista társadalom- és környezetfestés: „zsupp-tetős házunk szalma-szilánkokkal teleszórt portája.” A módszeresen szervezett látomások tömege – megelőlegezve a kötet, s részben Bari későbbi költészetének mítoszt, folklórt, sors- és környezetanalízist, küldetéstudatot adó alaprétegeit – e létközegek szorításában mutatja fel a gyermekkorát éppen elhagyó s arra visszatekintő, társadalmi küzdelmekre is készülő költő állapotát. A Hegedűk vijjogásából című első ciklus a nép- és önfelmutatásnak ezt a helyzetét járja körül széles – a családra, a rokonságra (Anyám; Reátok terítem; Rekviem), a szellemi és társadalmi örökségre (Cigányok sírjánál; Éjszaka; Vándorcigányok) vonatkozó – kitekintéssel. Dominánsan jelenik meg benne a közösségéből kiszakadó, de annak sebeit markánsan az arcára író, népe lelkiismereteként a történelembe lépő férfi képe. (Kihülnek arcomon; Szökés; Táltosfiú) Az énfelmérés és a küldetés arányainak, viszonyítási pontjainak kijelölése képezi a ciklus fő vonulatait, a vallomás-vállalás szándékával: „hogy fölmérhessem magam, / hogy csillagot fakasszak vérből, verítékből” (Kínom indított útnak). A cigány életképelemek a Vándorcigányok soraiban átfogó kompozícióvá állnak össze. A mű visszahelyezkedik a cigány múltba, a szegény, de szabad sorsot emeli, szinte meseien stilizált szépségeivel és kulturális hagyatékával (babonák, törvények, szokások) a jelen elé. Bari magát a cigány történelmet teszi – annak alapmotívumával: a vándorlással – egyszerre mitikus, históriai és transzcendens vonatkozásában lényegszerűen láthatóvá. A Hegedűk vijjogásából költemény komplex módon sűrítve magába az egység tematikai és stílusrétegeit, Ady A föl-földobott kő című versének 20. század végi, cigánysorsból kiforró tükördarabjává válik.

A második ciklussá alakított, még a szerző tizennégy éves korában írott Mese című költeménye – szintén a népmesék, mítoszok, illetve Nagy László és Juhász Ferenc poétikai hatása alatt – a szabadságeszme küzdelmét jeleníti meg a táltos „vadló” és a „csudafiúszarvas” egymásra vetített látomásaiban. A Menyasszonykérő harmadik ciklus a szerző szerelmes verseinek kilenc művet tartalmazó s a folklór-ösztönzéseket ebbe az irányba hajlító (Fekete ajtó; Kardokba öltözött tulipán) gyűjteménye, benne rítusimitációval (Menyasszonykérő) és szonettbe (Örökké szerelemben) vagy bukolikus emlékű párbeszédbe (Szerelem) öltöztetett vallomással. Az Azt hiszitek – a kötet címadó versével együtt szintén kilenc műből álló – záró ciklusa Barinak a társadalom ellentmondásait már a cigánysorson túl is élesen kritizáló (Az ítélet napján; Emlékezzetek; Körmenet), költői példákat is megszólító (Petőfi; Radnótihoz) lázadása. Az első kötet mintegy prognosztizálja is Bari Károly későbbi életművének tartalmi és esztétikai irányvonalait. Néprajzi, műfordítói, kultúraközvetítő és képzőművészeti munkásságának, kultúrpolitikai küzdelmeinek eredője egyaránt ebben a kötetben lelhető fel, és számos, a szerző után fellépő cigány származású alkotónak (költőknek, íróknak és festőművészeknek) adott felszabadító ösztönzést.