Cselényi László: Krétakor

Cselényi László költészetét illetően mondta Görömbei András, hogy ez a költői út a romantikus ihletettségű élménylírától vezetett a szinte szélsőségesen neoavantgárd jellegű kísérletekhez. A Krétakor három, római számmal jelölt, címmel ellátott nagy tömböt tartalmaz, a címek alatt pedig ezek megírásának ideje is megjelenik, éspedig: 1956–1965, 1960–1974 és 1970–1976. Az első tömb (Erők avagy Legenda az ifjúság vizéről) egy négyosztatú és a részeket, az egyes verseket tükörképszerűen elrendezett egység, amelynek középpontjában a Nap-ének című költemény található. A második az Összefüggések avagy Az emberélet útjának felén címet viseli, és egy olyan szövegsorozat, amely egyszerű számtani haladványként követi a négyes tagolást, tehát szerkezetileg egy szimfónia négy tételét idézi. A harmadik tömb (Kiegészítések avagy A történelem kerekeiben) megszerkesztésében ugyancsak négyosztatú elrendezéshez igazodott a szerző, ahol újfent számtani haladványként követik egymást a szövegek. Ezen túlmenően mindegyik tömbön belül az „alpontok” szerinti szövegrendezésben is a négyes szám érvényesül. Utólag maga Cselényi is egy interjúban ennek a szándékának adott hangot: „Elképzelésem szerint a Krétakor első része egy négyes struktúra szerint rétegeződő kompozíciónak. Ez a négyes számmisztika alighanem a számomra legtökéletesebb zenei műfajra, a klasszikus szimfóniaképletre és a négyszólamúságra vezethető vissza. (Már a Nap-ének is így épült.) A Krétakor formailag a szimfónia expozíciója lenne, tartalmilag a szülőföld, a gyermekkor ellenpontozása a nagyvilággal és a háborúval.” (Tóth László)

A kötet nyitó darabjában, az Alkonyati óra c. versben – amely a költői pálya 1956-os kezdetét is jelenti – egyfajta költői szerep fogalmazódik meg, amelyet akkori helyzetében vállalt: „Izmosodik a csönd / A világ bakacsinba öltözik liheg az est az égen varjú száll / A nehéz szagú estfoltok között csak én bolyongok és a csillagok”. Cselényi a költői indulását követő első évtized végére eljut Párizsba (1965–66), majd 1968–70 között szintén ott találjuk. Biztatást, sőt anyagi és szellemi, illetve baráti támogatást a Magyar Műhely körétől kapott. Ilyen előzmények nyomán erősödött meg benne az elhatározás az addig követett költői törekvéseivel való szakításra. Akár neki is lehetne tulajdonítani, amit Méliusz József írt, ugyancsak párizsi élményekből született művében, a Napnyugati kávéházban: „a művészetben, az írásban, a tárgy- és szövegteremtésben nincs már határ, nincs technika, amely megengedhetetlen lenne az évszázad második felének művészetében”. S aztán könyve utolsó lapjainak egyikén azt is kimondja, hogy tulajdonképpen „egyetlen könyvet kellene írnunk az egész egyetlen életen át, újra- és újrafogalmazni halálunkig, az utolsó változatig”. Látható, egyes alkotók esetében mindig az „egyetlen könyv” létrehozásának motívuma munkál, következésként a születő egyes könyvek mégis amaz egyetlent célozzák meg, s így ezek az elképzelt, de soha el nem érhető mű újabb és újabb változatainak tekinthetők. Ezt a fajta kísérletet meríti ki Cselényi a korábbi szövegeinek új rendbe való állítása, az újrakontextualizálás révén . Az 1960–70-es évek kísérletei során megtalált költői alapelv – ahogy maga a költő mondta – az „egységes, totális világlátás” igénye nyomán a kezdő pályaszakasz versei vagy akár prózai-publicisztikai szövegei is megtalálták helyüket amaz „elképzelt szöveg” bevezető részében, az Erők avagy Legendaaz ifjúság vizéről címet viselő tömbben, amely nemcsak a hitnek és illúzióknak, de ezek megrendülésének, illetve szétfoszlásának a stádiumát is előrejelzi. Így például a tömb szimmetriatengelyébe állított, összegző jellegű Nap-ének közvetlen szomszédságában található az Aranyföld c. vers az ifjúság, tulajdonképpen egy illúzió elvesztéséről („Aranyföld aranyföld röstellem hogy csupán álom / S nem tudom merre van az utak pergőtűzben állnak”). S az ezt követő szövegek is az egyéni és közösségi disszonanciákra figyelmeztetnek általában, míg a szimmetriatengely túloldalán, a velük szembeni versek, amelyek a Nap-éneket megelőzik a szövegek egymás utáni sorában, általában a hitnek és illúzióknak a versei. A tengely két oldalán található pólusok ellentétes töltetűek, feszültség van köztük. Például a Tavaszi ének optimizmusára („íme megújult a világ”) az ellentétes oldalon található Rapszódia a bodrogközi szélről visszafogottsága válaszol („S nem terem új harmóniát / Süvít a bodrogközi szél / Alakul benne a világ”), máskor a hittel a kételyt állítja szembe, mint az Einstein c. költeményben.

Cselényi több mint egy évtizedes kísérletezés után hozta létre „nyitott”, illetve „mozgásban lévő” művét, az Összefüggések avagy Az emberélet útjánakfelén címűt, ezt a polifonikus szerkesztésű és gondolati irányultságát tekintve számvetésszerű hosszú verset, amely a Krétakor második tömbjét alkotja. A vershelyzetet a hosszú vers záró szövegrészében határozza meg a szerző, s magában foglalja a mű megírásának egyik személyes motivációját: „Születésnap zsúfolt kirakat/sivatag/ban”. Az „emberélet útjának felén” álló költő számvetése az Összefüggések. A közvetlenül személyes vonatkozásokat tartalmazó szólam mellett e hosszú vers magában foglalja az egyéni és közösségi sors (pl. háború, kitelepítés) szólamát, hasonlóképpen a haza és nagyvilág viszonyának személyesen megélt tapasztalatait megszólaltató szólamot (Gömör–Párizs), vagy az ember és történelem esélyeinek filozofikus, Madách-motívumokra épített felvetését. 

A kötet harmadik tömbjébe (Kiegészítések avagy A történelem kerekei) sorolt különböző típusú és műfajú szövegek előremutatnak egy újabb kísérlet, a Jelen és történelem (1981) c. könyv tengelyébe helyezett, azonos című hosszú vers irányába, amely egyén és történelem, valóság és mítosz, illetve a jelenség és a törvény kérdéseit veti fel, tanúsítva e költészet gondolati elmélyülését, minthogy Cselényi – monográfusát idézve – „a lét egészének megértését avatta programjába.” (Bohár András)