Lengyel Péter: Macskakő

A millenniumi ünnepségekre készülődő, világvárossá fejlődő Budapesten a csillogás, a gazdagság, a növekvő jólét mellett a bűnözés is megjelent. Egy Dajka nevű detektív egész Európát izgalomban tartó kasszafúró banda után nyomoz, nemzetközi együttműködésben gyűjti az adatokat, próbálja összeilleszteni a részleteket. A Macskakő azonban egy olyan krimi, melyben pontosan tudjuk, kik az elkövetők, sőt a bűncselekmény elbeszélése, a banda tagjainak a bemutatása nagyobb teret kap, mint maga a nyomozás. A Colombo-sorozatból lehet ismerős ez a struktúra: a nyomozó ügyessége, okossága, logikája, a bizonyítékok összegyűjtése fontosabb, mint a bűnös kiléte – de Lengyel ezt a zsánert bravúrosan ötvözi a magasirodalomból ismerős elbeszélői módszerekkel, az elbeszélő személyek és idősíkok váltogatásával. A rendkívül izgalmas történet mindkét fél, a rablók és a rendőrök lépéseiről is beszámol, részletesen elmeséli a kasszafúrások előkészületeit, végrehajtási módját, s ezzel párhuzamosan követi Dajka gondolatmenetét is. A történet központja a mai Ferenciek terére elképzelt Csacska Macska bár, itt futnak össze a szálak, sőt a hely zongoristája a regény első számú narrátora. Dajka egy kővel végrehajtott gyilkosság miatt gyakran megfordul ezen a helyen, és bár a megoldás szó szerint karnyújtásnyira van tőle, egész Európát megkerüli, hogy megtalálja.

A zongoristát is tagjai között tudó társaság a nagy értékű, Kék Vér nevű gyémántot próbálja Budapesten elrabolni – Dajka munkája részben arra irányul, hogy ezt megelőzze. Igyekszik megtudni, hol kezdődhetett a banda története, próbálja az összekuszálódó információk és történetszálak közül a számára hasznosokat kiválogatni – a szerző nem is titkolja, hogy a nyomozást az írás allegóriájaként is használja. A kezdet és a vég kérdése, a történetmondás Lengyel atyai mesterétől, Ottliktól örökölt nehézségei, bármely történet belső törvényszerűségei nemcsak Dajkát, de a névtelen narrátort is foglalkoztatják. A regény egyes helyein reflektál is erre, műhelygondokon töpreng, beszámol a regény írásának egyes szakaszairól, a 1980-as évek Budapestjének keserű, kiábrándító valóságáról is ír, valamint az író egyedül nevelt lányának tart erkölcsi prédikációkat. Dajka újra és újra átrendezi a tényeket, jegyzeteket készít, grafikonokat rajzol, rendezget, és a korábban biztosnak hitt összefüggésekből is rendszeresen töröl, radíroz: „Megálltam ennek a beszámolónak beszúrásokkal agyongyömöszölt, át- meg átfirkált kézirata fölött. Csak így tudom csinálni: előbb belepakolok mindent, ami eszembe jut. Nyúzom-gyúrom-javítom. Aztán tisztázom folyamatos olvashatóra, és nekiállok húzni.”

Meddig kell visszamenni, ha el szeretnénk mesélni egy konkrét történetet, hol az eleje? – kérdezik megint csak mindketten: „kiben volna annyi eszeveszett vakmerőség, hogy azt mondja: eddig s eddig kell előrekanalazni az időben ahhoz, hogy a történet kezdetét megleljük?” Vagyis sohasem tudjuk, hol az eleje, mi miből következett, ahogy persze vége sincs soha semminek. Ami történt, annak dominószerű következményei vannak, amelyeket egy újabb és egy még újabb könyvben kéne elmesélni. A regény talán ezért megy vissza – mintegy a tételt parodizálva – egészen az őskorig, a barlangrajzokig, vagy még korábbra, a Föld kialakulásáig, és ezért ugrik a századfordulós történetből állandóan az elbeszélő jelenébe, a nyolcvanas évek Budapestjére. Minden mindennel összefügg, vagy legalábbis összefügghet. A millenniumi korszakról egyébként rengeteg információt tudhatunk meg a regényből, amely azonban nem a hírekben szereplő történeteket meséli újra (bár maga a rablássorozat egy megtörtént eset), hanem az egyes, még csak nem is a társadalom felsőbb rétegébe tartozó emberek hétköznapjait. Bepillanthatunk az életükbe, érzékeny írói szemüvegen át láthatjuk mindennapi problémáikat, tragédiáikat, kiszolgáltatottságukat. A nagyvilágiság, a szegénység, a bujaság, az elegancia, az előzékenység és a gátlástalanság egyaránt szerepet játszik a regényben. A Macskakő a város visszataszító jelenségeit és az alvilági történéseket is hangsúlyozza, de ezzel nem elborzaszt, inkább csak sötét romantikával árnyalja a korabeli Budapest magával ragadó képét.

A regényt a heterogén műfajú és nyelvezetű szöveg, a történetszálak keveredése, a rétegzett cselekmény, az elbeszélők személyének gyakori bizonytalansága teszi érdekes, de nehéz olvasmánnyá. Krimit olvasunk, de mint minden jelentős mű, a Macskakő is átrendezi a műfaj határait, megsérti, vagy inkább magához igazítja a normáit. És ha már normákról van szó: a regény határozott értékrendet közvetít, amelyben a bűnös végül elnyeri büntetését, a munka, az állhatatosság, a szorgalom pedig a jutalmát. Dajka pozitív hős, aki elsőszámú feladatának tartja „védelmet nyújtani másoknak, segíteni, hogy emberi életet élhessenek, enyhíteni a bajt, mely úgyis eljő”. A regény azt a meggyőződést erősíti, hogy vannak egyetemes és örök emberi értékek, amelyeket egy felsőbb, de bizonytalan karakterű hatalom szavatol. Az író ezeket az értékeket, igazságokat, ezt a hatalmat kutatja ebben a művében is.