Petri György: Magyarázatok M. számára

A hatvanas és a hetvenes évek fordulója valóságos mérföldkő volt a magyar költészet történetében, az akkor jelentkezett generáció költői a mai napig meghatározzák versolvasási szokásainkat, lírával kapcsolatos gondolkodásunkat. Ennek a generációnak Petri György volt az egyik zászlóvivője, nemzedéke meghatározó politikai és péoétikai oppozíciós alapállását meghatározó, nagyhatású tagja. A hatalommal szembeni óvatos állásfoglalásnál hangosabb és hangsúlyosabb volt a költészettörténeti útkeresés, ami elsősorban az illyési, Juhász Ferenc-i, Nagy László-i lírára adott válasz volt. Mert miközben ezek a nagy elődök a világegyetemet, a mindenséget, a nemzeti sorsot igyekeztek versbe foglalni, Petri és társai a hétköznapok felé fordultak, a mindennapi rutint próbálták megverselni. Míg előbbiek a költő feladatát és felelősségét hangoztatták, Petri esendő, átlagos értelmiségivé fokozta le a költőt, és elutasította a kiválasztottság, a zsenikultusz és a másokért vállalandó felelősség gondolatát. Míg előbbiek a pátoszos, lírai, emelkedett megszólalásban hittek, Petri a nyelvben is a hétköznapit kereste, a szabadverset részesítette előnyben a mindennapok szókincsével dolgozott.

A bemutatkozó kötet, a Magyarázatok M. számára ezzel együtt is egy rendkívül gondosan szerkesztett, tudatosan felépített könyv, vagyis a semmivel sem törődő, lemondó, depresszív értelmiségi póza valóban csak póz, szerep – de ez a szerep az egész életmű ismérvévé vált. Petri lírai hőse egy megcsömörlött, reményt vesztett, magányos, boldogtalan férfi, aki keserűségében titkos szerelmi kapcsolatokba és az alkoholba menekül, miközben gyakran filozofál, szívesen mereng saját keserű sorsán, és előszeretettel neveti ki magát: „Nagyon szerettem ezt a nőt, barátom feleségét. / S olcsó presszókban és albérleti szobám / rekaméjának cinikus rugóin, néhány angolszász könyv, / négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s / 13 éves kori fölényes fotóarca / társaságában unatkoztam 1967-ben és 68-ban.” (Nagyon szerettem…) Mintha egy Cseh Tamás-dalban lennénk: szűkös lakások, házibulik, csikkek a szőnyegen, felborult borospohár, és közben nők, akik ugyanolyan reményvesztettek, kifacsartak és szeretetéhesek, mint a versekben megszólaló férfi.

A kötet legnagyobb tematikai újdonsága épp az első, Demi sec című ciklusban helyet kapó szerelmes versekben érzékelhető még ma is: illúziótlan, anti-romantikus versek ezek, melyek a szeretett nőt és a kapcsolatot magát is a problémákkal együtt ábrázolják: „A szád már korareggel / keserű cigarettaízű, / széthagyod a harisnyákat szobádban” (A szerelmi költészet nehézségeiről). Vagyis a múzsa, aki talán a kötet címében megjelölt M., már nem az angyali magasságokba emelt, gyönyörűséges, elérhetetlen teremtmény, amilyen például Juhász Gyula Annája volt, hanem egy, a saját hétköznapi gondjaival küzdő, azokat megoldani alig-alig tudó, de ölelésre vágyó nő, aki teljesen természetesen viselkedik a versekben megjelenő szituációkban. Merthogy ezek a hosszú, két-háromoldalas versek epikus elemeket is felhasználnak, történeteket mesélnek, miközben a hatvanas évek végi Budapest értelmiségi köreinek tipikus élethelyzeteit írják le. A bonyolult szerelmi háromszögek, öngyilkosságok, állandó pénztelenség, kopott albérleti szobák, „körúti, olcsó sörözők” és a „kicsi bisztrók” – nagyjából ezek a kötet egyébként jól kidolgozott színfalai.

A később jelentős politikai-közéleti költészetet megalkotó Petri ebben a kötetben még csak óvatosan, indirekt módon politizál, például azzal, hogy látványosan demonstrálja, nem kíván az akkori társadalom hasznos tagja lenni, nem fog a szocializmus ügyéért dolgozni, inkább – választott büntetésként – a periférián tölti az életét. Ez persze lázadásnak számított abban az időben – a versek pedig pontosan körülrajzolták azt az öntörvényű, szabadságra és függetlenségre vágyó, és ezért áldozatot vállalni is hajlandó figurát, aki később, a kudarcokat és a ledönthetetlen falakat látva inkább az önpusztítást választotta. Az alkoholt és az egymás után szívott cigarettákat – ezzel is tagadva a hatalom által elvárt magatartásmintákat. Bár amikor azt mondja, „az életünk nevetséges” (Egy öngyilkos naplója), vagy azt, „itt nemigen lehet élni” (Demi sec), szintén politizál, ahogy azzal is, hogy közben kidolgozza a viszonylag autonóm módon élhető élet kereteit. Ebben az életben a fenti önpusztító szokásokon túl a befelé fordulás, a „csak egy személy” koncepciója a meghatározó. Eszerint a költő is csak egy személy a sok közül, és ő sem a léttel és nem is Istennel szemben áll magányosan, hanem a hatalommal szemben. És mivel e hatalom a hétköznapokban is jelen van, a reggelizés és a kávé mellé szívott cigarettában is, az ezekről beszélő versek egyben a diktatúra lényegéről és a passzív ellenállás lehetőségeiről is beszélnek. A Magyarázatok M. számára azért válhatott eseménnyé, sőt fordulóponttá a magyar költészet történetében, mert mindezt egy addig nem létező versnyelven, a fentiekben említett meglepő, szokatlan eszközökkel, új nézőpontot találva tette.