súgó szűrés
keresés

Szász Imre: Ménesi út

Szerző
Szász Imre
Kiadás éve
1985
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
384
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Szász Imre regénye legalább annyira szól az Eötvös Kollégium történetek egyik leginkább megrázó fordulatáról, a kommunista hatalom 1947-től kezdődő átalakító munkájáról, mint az 1985-ös magyar valóság kiábrándult, pangó, a keretek között saját útját keresni próbáló szellemi életéről. A 21. század elején nehéz eldönteni, hogy a jövőben melyik vonatkozása lesz fontosabb, hiszen a kollégium történetének feldolgozását az idő előrehaladtával egyre több tudományos dolgozat, könyv elvégzi, ezek nagyon fontos részleteiben tárják fel az egykori elitképző intézmény életét, az értelmiségi közéletben betöltött szerepét. Megjelenésekor a regény valódi „ügy lett”, megírása fontos, bátor tettnek számított. A málladozó kommunista rendszer keretei között felhívta a figyelmet a Kollégium átalakításával járó hatalmas szellemi veszteségre, s ezzel együtt a minőségi tudásvágy s az erre épülő összetartozás-tudat megszüntetéséből adódó hiányokra.

A Ménesi út különlegessége abban áll, hogy a szerző személyes visszaemlékezésén alapul, ezért sok olyan kis részletet ragad meg, amelyekkel a nagyobb rálátású és általánosabb érdeklődésű összefoglaló írások nem foglalkoznak. A személyes részvétel némiképp voyeur pozíciója miatt több, idővel komoly tudóssá váló férfi fiatalkori éveinek eseményeibe kapunk „bepillantást”. Sajnos mára sokan közülük nem élnek, s ezért ezek a személyes információk, adomák egyre kevésbé érdekesek az olvasó számára. A Ménesi út emlékállítás a Kollégium egykori kiváló tanárainak és diákjainak, az egyes szereplők viszont nem kapnak annyira részletes és árnyalt jellemzést, hogy tényleges személyiségrajzok bontakozzanak ki előttünk. Az 1946–48 közötti időszak ideológiai, politikai változásainak csak kis darabkáit emeli be a regénybe a szerző, s ezért noha a folyamat egésze látható lesz, a lényeget adó apró változások lánca már kevésbé követhető. Ennek következménye az is, hogy az 1948. szeptemberi fordulat nem kap az elbeszélésben olyan tragikus és jelentős súlyt, mint szükséges volna.

Az epikai történet szerint Forrai Ádám (fikcionált szereplő), egykori kollégista, majd később az ELTE oktatója, a nyolcvanas évek közepén, két válás után és a világból teljesen kiábrándulva magányosan éli kiüresedett napjait. Elsősorban az alkohollal oldja fel kilátástalan élete krízisét. Ebbe a helyzetbe érkezik váratlanul egy korábbi hallgatója, Román Anna, aki volt kollégistákkal (arra nincs utalás, hogy mely másik személyekkel) készít interjúkat egykori tanulmányaikról és a kollégiumi életről. Magnóra rögzíti Forrai visszaemlékezéseit, de viszonylag hamar egymásba szeretnek, s először vad szerelmeskedésekkel, később egymás érzelmi zsarolásával egészítik ki az interjúzás idejét. A kapcsolat ábrázolása nem eléggé mély, hogy a két résztvevő fél motivációját teljes mértékben megismerjük, sőt a lányról pár testi vonásán kívül nem tudunk meg szinte semmit. Ez a furcsa, elsősorban a testiségre koncentráló kapcsolat nem ad többletet az egykori kollégiumi légkör ábrázolásához, a lány nem viszonyul reflexív módon a hallottakhoz. Regénybe illesztését nehéz megmagyarázni, hacsak nem az volt erre fontos indok, hogy a szerző így emelje ki az 1940-es évek végének és az 1980-as évek közepének korhangulati, életmódbeli, mentalitástörténeti különbségeit. A nyolcvanas évek közepéről, Forrai hétköznapjainak eseményeiről nosztalgia nélküli, tűéles képet kapunk (találkozás volt barátjával, kalandja az orvosi ügyeleten, kocsmatúrái), s ezért lehet, hogy pár évtized múlva e társadalomábrázoló részletek miatt lesz fontos a regény. A könyv második része (143 oldal) dokumentumválogatást tartalmaz az Eötvös Kollégium 1940-es évekbeli történetéhez kapcsolódóan. Újságcikkeket, korabeli jegyzőkönyveket (a kollégisták belső pereiről és kizárásukról) olvashatunk itt, mintegy kiegészítéseként, hitelesítéseként a regénybeli személyes visszaemlékezésnek. A nyolcvanas években a szövegek egybegyűjtése és kiadása reveláció erejével hatott, szinte minden olvasó ismerte még a háttérinformációkat, manapság a dokumentumokhoz több magyarázó jegyzet lenne szükséges.

A Ménesi útról szóló korabeli kritikai megítélés nem tudott mit kezdeni a regény kettős természetével; a hitelességet erősen bizonyítani akaró személyes visszaemlékezéssel és dokumentumgyűjteménnyel, másrészt a megírás regényesített s ezért fikcionált formájával. Ez utóbbit esztétikai szempontból szükséges megítélni, de e tekintetben, a kortárs valóság írói megformálásában a regény nem tud olyan jelentős teljesítményt felmutatni, mint Hajnóczy vagy Mándy. Másrészt a regényt a korábbi (Laczkó, Sőtér) és a korabeli egyéb, a Kollégium életéről szóló visszaemlékezés és széppróza (Fodor András Ezer este Fülep Lajossal, A Kollégium [Napló 1947–1950], Keresztury Dezső Emlékezéseim) között szükséges elhelyezni, s e tekintetben megformálásának úttörő mivolta fontos.

Irodalom

Szepes Erika – N. Pál József: Az elitképzés fellegvára (Szász Imre: Ménesi út), Kritika, 1986. 4. sz.

Tüskés Tibor: Szász Imre: Ménesi út. Kortárs, 1986. 10. sz.

Szabó András: Az Eötvös Kollégium az utóbbi évtizedek regényeiben és emlékirat-irodalmában. In Kósa László (szerk.): Szabadon szolgál a szellem. Tanulmányok és dokumentumok a száz éve alapított Eötvös Kollégium történetéből1895–1995. Bp., 1995, Eötvös Kollégium.

Domokos Mátyás: Domokos Mátyás levele Szász Imrének. Holmi, 2006. 9. sz.

Garai Imre:A tanári elitképzés műhelye. A Báró Eötvös József Collegium története 1895–1950.Bp., 2014, Eötvös József Collegium.