Déry Tibor: Niki

Déry kisepikai írásai közül az egyik legnagyobb szakmai és olvasói sikert a tizennyolc nyelvre lefordított Niki aratta. Az író 1955 végén vetette papírra a művet, amely először az Új Hang folyóiratban jelent meg 1956 nyarán, majd ősszel önálló kötetben is napvilágot látott. A kisregény életrajzi hátteréhez hozzátartozik, hogy Dérynek az ötvenes években volt egy foxterrierje, aki gazdája börtönévei alatt pusztult el, az író róla mintázta a szövegben szereplő kutya alakját. Déry közéleti pályafutása az 1954 és 1956 közti években jutott a legmagasabbra, amikor nem csupán a reformokat sürgető baloldal, hanem a magyar irodalmi élet első számú személyiségének is számított. Aktívan részt vett a személyi kultusz politikai kritikájában, legnagyobb hatású nyilvános fellépését a Petőfi-körben 1956. június 27-én elmondott beszéde jelentette, ami a pártból való kizárásához vezetett. A forradalom bukása után Kádár „őrjöngő és szervezkedő ellenforradalmárnak” titulálta, 1957. április 20-án letartóztatták, az íróperben november 13-án hozott ítélet szerint „az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése miatt” kilenc év börtönre ítélték. Az író három év után, 1960. április 1-jén egyéni kegyelemmel szabadult, amelyben szerepet játszott, hogy olyan nyugati értelmiségiek, mint T. S. Eliot, Camus, Jaspers, Moravia, Mauriac emeltek szót az érdekében. A PEN Club francia szekciója 1957 tavaszán, a Niki alapján Nobel-díjra terjesztette fel Déryt, aki a Nobelt ugyan nem, de a legjobb külföldi regénynek járó francia Halperin-Kaminsky-díjat megkapta.

A Niki témájánál fogva elsősorban Thomas Mann az Úr és a kutya (1918), valamint Márai Sándor Csutora (1932) című prózai munkáival tart rokonságot. A kisregény egy kutya történetét meséli el, akit a fiukat gyászoló Ancsa házaspár fogad be, s az nem tudván elviselni bebörtönzött gazdája távollétét, idő előtt elpusztul. Déry ember és állat kapcsolatának sajátos irodalmi megjelenítésére vállalkozott, amikor a szabadság szempontja felől ábrázolta e viszony alakulását. A mű auktoriális elbeszélésmódban, függő beszéd alkalmazásával az 1948-tól 1953-ig tartó évek eseményeit dolgozza fel. Az ábrázolt epikai világ politikai jelentéssel telített, a mű a Rákosi-korszak kendőzetlen kritikáját fogalmazza meg, ennek során a szerző gyakran él az irónia nyelvi kifejezőeszközével. Déry prózai írása három különálló részre tagolható, az egyes szerkezeti egységek a csobánkai élet, a budapesti munkavállalás, valamint a börtönévek periódusát fogják át. A változások íve egy irányba tart, gazda és kutyája szorosan egymásba fonódó sorsa az ország politikai életét meghatározó átalakulásokat követi. A vidéki albérleti élet a kutya feltűnésének, befogadásának bizakodó kezdetéről szól, amelyet Ancsa János karrierjének megtörése és világnézeti csalódása, illetve Niki pesti alkalmazkodásának szakasza követ, míg a záró periódust a hároméves fogolylét, a feleség szorult élethelyzete és a kutya állapotának fokozatos leépülése jellemzi. A mű poétikájában fontos szerepet játszik egy nyúlvadászat ismételt elbeszélése, aminek esztétikai funkciója egyrészt a kudarc feldolgozásának, másrészt az élet visszafordíthatatlan hanyatlásának az érzékeltetésében áll. Ez az epizód Thomas Mann novellájának hasonló jelenetére utal, amelyben egy kacsavadász csempész a gazda és Bausán felhőtlen viszonyába ellenérzést és elégedetlenséget vált ki.

A Niki végkifejletében a rab hazatérésének és a kutya elpusztulásának egyidejű bekövetkezte a személyes politikai szabadság elérését az állat jóvátehetetlen elvesztésével kapcsolja össze, ezáltal fejezve ki vég és kezdet, lezárás és újrakezdés szükségszerű összetartozását. A kisregénynek elsősorban Niki árnyalt jellemzése, önfeledt és ragaszkodó lényének hiteles epikai ábrázolása kölcsönöz művészi értéket. Az emberek gondoskodására szoruló léte épp védtelenségénél fogva képes felmutatni az élet sebezhetőségét és veszendő voltát, gazdái személyes sorsukban ugyanezt a kiszolgáltatottságot a társadalmi kollektívummal és a politikai hatalommal szemben kénytelenek elszenvedni. A szerző mindemellett különös figyelmet és gondot fordít az ember és ember, ember és állat közti önzetlen törődés, nagylelkű szolidaritás és vigasztaló érzelmi közösségvállalás példáinak bemutatására is. A mérnök és barátja, Jegyes-Molnár alakjai a kommunista eszme hiteles képviselőiként jelennek meg a szövegben, mintegy azt bizonyítandó, hogy a válság okai nem a társadalmi ideológia és munkáshősei, hanem a diktatúra hatalomgyakorlásának szintjén keresendők. A kutya és gazdája közös történetének igazságát végül Ancsáné foglalja össze, felismerve immár, „hogy mi a méltatlan élet, s mi a méltatlan halál”. Déry műve épp arról ad számot, hogy az élőlény méltóságát kizárólag szabadsága szavatolhatja, s ez a tudat összeköti egymással állat és ember sorsát. Mészöly Miklós Magasiskola (1956) című írása mellett ezért válhatott a Niki a személyi kultusz időszakának egyik leghitelesebb művészi ábrázolásává.