Déry Tibor: Szerelem

Déry legjelentősebb novelláskötetét 1963-ban adták ki, a megjelenését megelőző várakozást jól jelzi, hogy a több mint tízezer példányban kinyomtatott mű két nap után elfogyott. Az író számára ez a prózai munka jelentette a tulajdonképpeni visszatérést az irodalmi életbe, amelyhez előzetesen több feltételt is teljesítenie kellett. A Kádár-kormány árulóként tekintett a reformkommunista írókra, közülük Déry számított a fő bűnösnek, ezért a pártközpont kérése szerint egy írásában el kellett határolódnia az ’56-os népfelkeléstől. Az író ennek az 1962 őszén megjelent Számadás közreadásával tett eleget. A novellában egy diákja géppisztolyát elrejtő orvosprofesszor végzete rajzolódik ki, aki a disszidensek közé beállva végül a magányos fagyhalált választja, mintsem átlépné a nyugati határt. A főszereplő az emigráló diáklányhoz intézett utolsó moralizáló szavaival kifejti, hogy külföldön nem lehet jóvá tenni az itthon történteket. Hiába tesz azonban hitet amellett, hogy az országban van mód tisztességesen élni, karácsony éjjelén bekövetkező halála megcáfolja szavait. A művel tehát összességében Déry meglehetősen felemás módon teljesítette Köpeczi Béla elvárásait. A Szerelem tíz novellát tartalmaz, melyek kizárólag az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején íródtak: a kötet ennyiben a szerző utolsó egyévtizedes munkásságába enged bepillantást. Kompozíciója az egyes írásokban ábrázolt epikai világ történelmi időszakait követi; az ötvenes évekről szóló daraboktól így jutunk el a hatvanas évek börtönélményeire épülő elbeszélésig. Déry történeteinek tehát a korszak aktuális politikai-társadalmi valósága jelenti a hátterét, ugyanakkor ezek az írások nélkülözik a kései nagyregényeket jellemző ironikus szemléletmód és parabolikus jelentésképzés jellegadó prózai kifejezésformáit.

Déry a kötetnyitó Vidám temetésben (1955) Gábor Endre utolsó napjait írta meg, a szöveg befejezése a halál szemszögéből kritikusan láttatja a művész és általában a művészet jelentőségét. A temetői zárójelenet kétségbe vonja, hogy érdemes gyászolni az alkotót, s mindazt, amit halálával az emberiség vesztett, felvetve a kérdést, miszerint a gyász nem csupán az ember és szerettei viszonyában lehet jogos és indokolt. A vitát kavart A fehér pillangó (1950) elbeszélt monológja azon ritka írások közé tartozik, melyek női szempontból mesélik el a szülői otthon elhagyását és a párválasztás témáját. A címadó fehér pillangó a nővé válás jelképe a szövegben, az önálló családalapítás értékválasztás is egyben: a főszereplő az anya által támogatott iparos kérővel szemben a gyári munkást választja férjének. Erős rendszerkritikai irányultság jellemzi A téglafal mögött (1955) című elbeszélést, amely Bódi elvtárs pszichoszomatikus tüneteinek megszűnésén keresztül mutatja be, hogy a lopások etikai megítélésében a munkásszolidaritás nézőpontja miként kerekedik felül a hatalom elvárásaival szemben. A kollektivizálásról szóló A tehén és A cirkusz egyaránt 1960-ban keletkeztek, a Philemon és Baucis (1961) az ’56-os forradalmat – az Ovidiusnál olvasható téma újraírásával –, egy sebesült fiatal befogadásának visszautasításán keresztül mutatja be, az összevérzett rekamié, a születésnapját ünneplő öregasszony halála és a kutyakölykök születése összefüggésében kölcsönözve drámai jelentést egy este történéseinek. 

A Szerelem című elbeszélés először 1956 júliusában jelent meg az Irodalmi Újságban, s ma is a kor forrongó közhangulatának reprezentatív dokumentumaként olvasható. Déry Szász Béla meghurcolását dolgozta fel a műben, aki öt évig volt börtönben a Rákosi-korszakban, s Minden kényszer nélkül (1963) című munkájában maga is megírta fogságának élményeit. A novella egy nap történetét beszéli el, ahogy a B. betűvel jelölt főhős kiszabadul a börtönből, s hazatérve újra találkozik feleségével. A visszafogott elbeszélésmód a szabadság tapasztalatát egy hétköznap eseményeinek számbavételével, a szolidaritás közvetlen gesztusainak és a szeretet, szerelem esendően egyszerű megnyilatkozásainak a leírásával láttatja, mértéktartó módon kölcsönözve művészi érvényt a civil életbe történő visszatérés kezdeti lépéseinek.

A kötet záróaktusa, Déry önéletrajzi ihletésű Két asszony (1962) című írása arról ad képet, hogy miként élte meg édesanyja és felesége a börtönévek időszakát. A mű a Nikihez hasonló szcenírozással ér véget: ezúttal az anya halála és a fogságban élő férjről érkező első hír egybeesése vált ki drámai hatást. A családi történet a kegyes csalás témája körül forog, Luca fiktív levelekkel vezeti félre kilencvenhat éves anyósát, kíméletből azt hazudva neki, hogy fia Amerikában forgat filmet. Déry 1964-ben összedolgozta a Szerelem és a Két asszony szövegeit, hogy Makk Károly rendezésében film készülhessen a történetből. A megvalósítást a politikai vezetés sokáig nem támogatta, így csak 1971-ben került sor a végül Arany Pálma-díjra jelölt játékfilm bemutatására.