Marsall László: Szerelem alfapont

A költő elég későn jelentkezett önálló kötettel: harminchét éves, amikor 1970-ben az első könyve, a Vízjelek. A korban származása is késleltethette beérkezését (apja főszolgabíró volt Békésben). Különös, avantgárd fogásokat hagyománnyal és személyességgel, féktelen fantáziát matematikus racionalitással ötvöző versvilága (Budapesten három évet járt egyetemre, matematika-fizika szakra) szintén idegen volt a korabeli irodalompolitikától. Marsall maga is sokáig habozott, milyen irányba induljon: korábban festett és zenét is szerzett. Költői elindulásában szerepet játszott mestere, Weöres Sándor is.

A Szerelem alfapont a költő második kötete. Ez viszonylag jelentős közönségsikert is aratott, nem kis részben néhány a korban kiváltképp merészen ható érzéki verse miatt (Szüntelen közeledőben; Időzene; …Amatores te salutant; Szakadatlan szeretkezőben). A kötet a majdani harmadik feleség iránti szerelem mozzanataira épül. Azonban a költő nem elégszik meg a szenvedély és az érzékiség kifejezésével, hanem a szerelmet létösszegző állapotként kezelve állandóan szerepet kap a töprengés, a kétség, a magasabb jelentés keresése. Alighanem ebben a sokoldalúságban ragadható meg a Szerelem alfapont igazi jelentősége. Kemsei István írja: „A Szerelem alfapont kötet forradalmi eseménye volt a magyar szerelmi lírának […] éppen a nézőpont miatt: Marsall azzal együtt, hogy természetesen szerelemről beszél, mégpedig magasan izzó hőfokon, kívülről, a narrátor szemszögéből kommentálja is a cselekedeteit”. A teljességet – a fülszöveg szavával: „aranyörömpontot” – átélő extatikus versek képviselik az egyik vonulatot. A Zene a dobhártya mögött a „gyönyörűm” állandó ismétlésére épül. A Jelentés összefutásról című versben a „teénte” egysége kozmikus egységbe olvad: „eggyészületésünk kezdetén / csak ég van és tenger van / csak tenger van meg ég”. Másrészt a költő nem hallgatja el a külső nehézségeket (Interruptus; Tükör a tükörben), sem az érzelem ingamozgásait (Inga). Az egész kötetet átjárja a jelenlét és hiány, idő és időtlenség, ész és szenvedély közti váltakozás, „ingamozgás". A boldogságban is kínzó a változás tudata. A Ha majd az idő múlásával és a megszokással szembesíti a szerelmet: „ha majd melletted / félpotens meszes derék / ha majd mellettem / húsevőbb húsosabb hús […] ha majd melletted / »voltam egyáltalán?« / ha majd mellettem / »voltál-e?... talán-talán«”.

Ebben a kötetben bukkan fel Kluzsinszky, a lírai én cinikus bölcsességű alteregója. A három ciklusra osztott könyv középső részét jobbára az ő lebeszélő bölcsessége tölti ki. Felfogását jól jellemzi a KL. jótanácsa eleje és vége: „Kulafibarátom, ne ily védtelenül – ó! – kecskebak- / módra csak neki egy határ szoknyás ős-ravaszságnak […] Kulafi, ellene – ó! – kettőtökért! – s mert agyadban / zordon pofa regulázza az ágyékmozgású gondolatokat, / mondhatni, rájuk húzza a vizeslepedőnek álcázott / formaruhát, őellene – mondom – fegyvered néked / egyedül a gondos elemzés, valamint a megfontolt / stratagéma.” Már a kötet kezdőversében, a Szélkórosban feltárhatjuk a fenti ellentmondásokat. „Szélcsendben is szél ellen / mindig egy tetőgerincen / a cserepezők már-már áhítatos lépteivel / egy tova magát semmiző ökörnyál / árnyékába fogódzva / éltemiglen-holtomiglan” A szél talán a szerelemnek feleltethető meg. A szélkóros tehát a szerelmes, aki a szerelemben leli föl az égit és földit egybe nyitó áramlást. Ám a szélkór a kozmikusság átélése is lehet, amelynek a szerelem csak az egyik lehetséges megvalósulása. Ebben az esetben a szerelem csak utat mutat, maga változhat, átadja helyét valami másnak: magasabb vagy alacsonyabb fokú azonosulásnak. A „tova magát semmiző ökörnyál” lehet a szerelem, amely elmúlik, de még az emléke, a hatása is örökké emel. Hasonlóan rövid vers a Végtelen csavar, és hasonló szellemben is közelíthető meg. A szerelem végessége a kozmikus belátásban nyeri el végtelenre mutató értelmét. Persze, ehhez tudnia vagy éreznie kell az olvasónak, hogy Marsallnál a „búgócsiga” a kozmikus teljesség, az önmozgás energiájához kötődik. A vers vége: „örökké-sohasem örökké-sohasem / Fölajzott körkörös kopárságom / volnál csupán / ha nem bennem följajduló / búgócsigám”.

A kötet címe is talányos. Az alfapont a szerelem kezdete – jelentheti. De azt is, hogy a szerelem maga a kezdete valaminek. Jellemző az is, hogy Marsall egy köznapi-érzelmi és egy tudományos-matematikai fogalmat köt össze. Ha a költői világ alakulását vizsgáljuk, talán azt mondhatjuk, hogy a Vízjelekben Marsall a világszemlélet elvi alapjait tisztázza, a létezés elvi értelmét küzdi ki, a ~ban az így lefektetett téziseket a tapasztalat felől teszi próbára, egy területre, méghozzá az érzékit és szellemit egyesítő szerelem területére összpontosítva vizsgálja. A következő kötet (Portáncfigurák, 1980) az első könyvben kinyilvánított, a másodikban intenzívvé tett életérzést szembesíti a pangó, szürke hétköznapi tapasztalatokkal.