Darvasi László: Trapiti avagy a nagy tökfőzelékháború

A szerző tizenkettedik –, egyben az első gyermekeknek szánt – kötete három évvel a pálya első korszakát záró nagyregény, A könnymutatványosok legendája után jelent meg. Az ifjúsági regényként is aposztrofált meseregény elsősorban a nyolc évesnél idősebb korosztályt célozta meg, de a könyv láthatóan nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is meg kívánta szólítani. Darvasi László könyveiben a mesei motívumok mindig is jelen voltak, a meséket építő eljárásokat is gyakran használta, és szinte az összes művében tetten érhető a mágikus világlátás, így a Trapiti… nem jelentett radikális fordulatot a pályán. A gyermekirodalom felé fordulást valószínűleg a szerző saját fiának mesélt történetei motiválták, az ajánlás („Na, Áron?”) erre utal. A könyv folytatása, a Trapiti és a borzasztó nyúl 2004-ben jelent meg.

A szöveg rendkívül összetett, sok szereplőt és több eseményszálat mozgat, nem egy betéttörténetet is tartalmaz, a szerkezet mégis áttetsző, a sokfelé tartó események jól követhetőek, és a tetőpontban futnak össze. Kavicsvár békés életét a Főfőváros gonosz vezetőjének ármánya sodorja veszélybe, ráadásul négy eltűnt mesehős után nyomozás folyik, egy különösen gonosz boszorkány jó útra tér, és több szerelmes is egymásra talál. Az egyes szereplőkhöz a mindentudó elbeszélő külön kis anekdotikus történeteket rendel, így ismeri meg az olvasó a mindig csodálkozó Nocsak bácsit, a világ legfinomabb tökfőzelékét készítő Holle nénit, a szerelmes festőt, Bánatos Olivért, vagy a város legkisebb lakóját, Picike Ferikét. A beszélő nevekkel rendelkező hősök sorának leggonoszabb alakja a meghasonlott Főfőtanácsos, kinek jobbik énje, Kukta Gerozán egy tükörbe zárva él. A különös szereplők közé tartozik még a kémkedő kismadár, a félelmetes nevű Dregdalon Billi; vagy a kócos kisfiú (a címadó Trapiti), akinek legfontosabb tulajdonsága, hogy újra megtanítja a mese szereplőit trapitizni. A különös fantázianevű hős Lázár Ervin Dömdödöm nevű szereplőjéhez hasonlít, hiszen neve és az általa kimondható egyetlen szó ugyanúgy értelmetlen, mint a Darvasi-regény címadójának neve, illetve jellemző cselekvése, a trapitizés. Ugyanakkor Dömdödöm és Trapiti is az örömöt és a szeretetet, valamint a gyermeki világlátást, a világra nyitott rácsodálkozást jelképezi. A Négyszögletű Kerek Erdő mint helyszín és közösség is sok hasonlóságot mutat Kavicsvárral, hiszen lakói az elfogadás, az egymásra figyelés, a szeretet és az empátia jegyében élik hétköznapjaikat, egymás furcsaságait szó nélkül fogadják el (A Négyszögletű Kerek Erdő). A szöveg arról mesél, hogy lehet így is élni, hogy ellen lehet állni az ellenségként felbukkanó Főfőváros mindent megszámláló és szürkére festő lakóinak és az őket diktatórikusan vezető főgonosznak. Éppen a trapitizés az, ami ezt lehetővé teszi – a szürkeséggel, unalommal, egyformasággal csak ez a cselekvés tudja felvenni a harcot. Az a tevékenység, melynek nincs igazi definíciója, de egyértelműen a szabadság, a játék, a gyermeki szemlélet metaforája. „Trapiti maga is gyerek: a trapitizés gyermeki, gyerekes viselkedés: a jóban, a szeretetben való hit erejét példázza. Metamesei síkon a tarpitizés egyrészt a mesék világába lépés lehetőségét teremti meg (a tolkieni tiszta látásmód értelmében is): aki trapitizni tud, az megőrzött magából valamit a gyermekiből, annak a mese még valóság(os), a világ pedig mesei módon varázslatos. Így a tisztaság, a rácsodálkozás képessége pajzsként állítódik bármiféle diktatúrával szembe, jellemezze azt a történelemből ismert deportálósdi vagy éppen a közeljövőben megvalósulni látszó egyengondolkodást preferáló globalizáció.” (Lovász Andrea) A trapitizés lehet nevetés, sírás, egymás orrának csavargatása vagy éppen papírcsákó hajtogatás, de a szív is trapitizik, amikor szerelmes.

A Trapiti… lapjain klasszikus meseszereplők (tündérek, boszorkányok, manók) és hétköznapi emberekből lett mesei lények egyaránt előfordulnak. A klasszikus meseszövést a krimi hagyományaival ötvöző szöveg sok szereplőt mozgat, bemutatja egy idilli világ működését, az erre a világra pusztán gonoszságból támadó ellenséget, és végül – a mesék logikájának megfelelően – a jó győzedelmeskedését, a szabadság és a megértés diadalát az egyformaság és a fantáziátlanság felett. Darvasi elbeszélője nem csak a bonyolult cselekményben mutatja be a mesék, a történetekre való emlékezés fontosságát, de nagyon sokszor reflektál a műfaj sajátosságaira („A mesék világa sokkal tágasabb és gazdagabb, mint az a világ, amelyben kitalálják őket.”), és az is előfordul, hogy a mese a mesében öntükröző szerkezetét hozza létre, mint például A nagymamát nem eszi meg a farkas! És Piroskát sem! című fejezetben, ahol az egyik legismertebb klasszikus mesébe hatol be, s azt köti össze saját világával. A történetdarabkákból összeépített, hatalmas fantáziával kimunkált szerkezetű meseregény jól példázza, hogy a gyermekeknek szánt irodalmi művek univerzuma nem szűkösebb vagy szegényesebb, mint a felnőtt irodalomé.