súgó szűrés
keresés

Váci Mihály: Utazás Bürokronéziában

Szerző
Váci Mihály
Kiadás éve
1978
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
151
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Az első kötetével (Ereszalja, 1955) a nyírségi szegénységből az irodalmi és a társadalmi cselekvés színterére lépő, majd 1956 után népi baloldali elkötelezettsége révén a kor „hivatalos” költőjévé emelkedő Váci már 1956-os (halála után negyedszázaddal megjelent) naplójában (Lobogó jegenyék. V. M. ismeretlen naplója 1956 októberéből, versei és vallomásai,2004), illetve A sokaság fia c. (1970), részben visszatartott verseket is tartalmazó posztumusz kötetében erős kritikával fordult szembe a korábbi műveiben és politikai szerepvállalásaival általa is támogatott „szocialista fejlődés” társadalmi gyakorlatával. Az Utazás Bürokronéziába c. (halála után nyolc évvel, 1978-ban kiadott) szatirikus korrajzában e műveinek társadalomkritikai vonásait a szarkazmus alaphangjából egyesíti, s a szocializmus görbe tükreként állítja a kor elé. A pamflet, a szatíra, a gúnyirat, az irodalmi karikatúra vonásait viselő könyv – egyszerre Váci lázadása és gyónása – a politizáló költő rejtettebb arcát, a pártállammal és saját szerepével kapcsolatos kétségeit is feltárja.

A mű a korszak jellegzetes bürokrata képződményét, a hivatalt állítja kritikájának középpontjába. A címében az útleírás műfajára utaló, de jóval inkább vígeposzi vonásokkal dúsított huszonkét epizódszerű részből (többségében nyolcsoros, keresztrímes, jambikus lejtésű strófákból) felépített alkotás a – szerzői datálás szerint – az 1950-től 1967-ig tartó szocialista korszak hivatali tevékenységéből és „eredményeiből” merítve ábrázolja fölösleges és népellenes hatalomként a pártirányítás hivatali vízfejét. A műben a hivatal magának a rendszernek válik az allegóriájává, s a bemutatott színtereken, személyiségeken, gondolkodásmódokon keresztül Váci a teljes kor (benne a társadalomirányítás, a gazdaság, a tudomány) csődjét is érzékelteti. A részben a korai szovjet irodalomban jelentős erővel megképződő szarkasztikus ábrázolás (Majakovszkij, Ilf és Petrov, Bulgakov egyes munkái) szellemét (ahogy Imre László észrevette) – az előszóban egyszerre Gorkijra és József Attilára hivatkozással – átemelő mű az eposz műfaji egységeire emlékeztető poétikai kellékeket is tartalmaz. Az invokációt idézi fel a műkezdet (Elrettentő útrahívás, Nekibuzdító), a seregszemlét a rákövetkező rész (Azok emlékének, akik előttünk jártak itt), illetve Akhilleusz pajzsa részletező leírásával érintkezik A bürokrata pantheon és a Szent Pagodánk tablója. A szocialista hivatali működés fórumai, a hivatal „alanyai” (Az értekezlet, Az értekezők) és a kor nyelve, retorikája, megszólalástípusai (A beszámoló, Első hozzászólás; A második hozzászólás; A javaslat), valamint a hivatal eljárásmódjai (A vita; A szavazás) az eposz parodizált emlékeivel érintkezve egyedi műfajképletet teremtenek. Miközben az egész kompozíció a hivatali nyelvi klisékből, a pártzsargonból, a mozgalmi és termelési bikkfanyelvből táplálkozik, egyházi műfajokat is átkopíroz a szentnek láttatott hivatal (a pártdiktatúra) torzult természetének érzékeltetésére (a Felsőbb Rendelethez szóló Miatyánk és az Ima a rendelethez című betétek). Az egyedi és tömegportrék, a társadalmi típus- és rétegleírások (hivatalnokok, vezetők, ügyfelek stb.) során, kisszerűségüket felnagyítva, a hivatal holtjait is fölöslegességükben karikírozza a szerző (A bürokrata temetése; A halotti beszéd). A könyv sorozatosan utal a rendszer természetének animális szintjére és erőszakosságára is (Elrettentő útrahívás). Ezt a fenyegető világot fejezik ki a költő rajzos illusztrációi is. Jellegzetes motívum a paragrafusjel bilincsébe zárt kéz, de feltűnik a papírhengerből kialakult akasztófa a rajta függő testtel s az eszmét szolgáló írótollak fegyverekké (puskákká, tankokká) való átváltozása is.

A költő nemcsak a hivatalt és annak urait, hanem a szabadságával élni képtelen népet is pellengérre vonja (Az ügyfelek): a felszabadult, a „boldog nemzet” korábbi népfogalma helyén a talpnyalót, az önző törtetőt, az ügyeskedőt, a hatalom torzulásaihoz szolgai módon idomulót, a pártállammal együtt torzuló embertípust. Mindezekkel önmaga – mindkét, a hatalomtól és a néptől való – elmagányosodását is felerősíti. Abszurditásba sodródott sorsprogramja feszültségének feloldására ezért teremti meg a műben az őt – mint egyszerre a lírai és a valódi személyiséget – körbe fogó „jobbaknak” a néphez és a közösségi eszmékhez továbbra is hű csapatát (Akik még emberek maradtak). Az ő körükből kiinduló pozitív társadalmi változások – hirdeti – talán még újra győzedelmeskedhetnek.

Az utópisztikus jövőképbe (Visszatérés Bürokronéziából; Visszatérés a hazánkba) – mint teljes emberi és költői küldetése mentsvárába – Váci önmaga emberi és költői szerencsétlenségét is belefogalmazza. A nincstelenek közül érkezett, eredendően tiszta szándékú, népe vélt boldogulásának szolgálatába álló költőét, aki a hatalom és az igazság határmezsgyéjén – egyik arcával a párthatalom árnyékában, a másikkal a közösségi igazságkeresés fényében – állva költői eszközeinek és gondolati lehetőségeinek a határáig jutva végül idő előtt őrlődött fel a históriában. Ahogyan mintegy jóslatként műve bevezetőjében fogalmaz: „Kiben olykor még fel-feltámad / emléked, mint erdőn a szél, / fejcsóválva üzen utánad: / »Úgy kell – ha ilyen útra tért.«” Bár a mű heterogén poétikai (epikai és lírai) egységeit a gyakori indulatosság, a populáris publicisztikai és posztromantikus stíluselemek s a nem kellő alapossággal kidolgozott szövegrészek is terhelik, de a szarkazmus kort minősítő változatainak sokasága, a torz elemek felnagyítása, az éles gúny mégis a korkritika fontos alkotásává teszik a könyvet. Szerzője benne a formálissá lett szocializmus vádiratát írta meg.

Irodalom

Imre László: Váci Mihály: Utazás Bürokronéziában. Alföld, 1978. 7. sz.

Farkas László: Váci Mihály: Utazás Bürokronéziában.Új Írás, 1978. 8. sz.

N. Pál József: Egy értelmiségi esélye és esendősége Kádár János korában. Váci Mihály életének tanúsága és tanulsága. Hitel, 2008. 4. sz.

Tasnádi Gábor: 1956 hűségében, avagy az ismeretlen Váci Mihály. Miskolc, 2012, Felsőmagyarország.