súgó szűrés
keresés

Before Dawn

Rendező
Kenyeres Bálint
Bemutató
2007.01.30.
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
13 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

A hosszúbeállításos forma összeforrott az erőteljesebb stíluseszközöket alkalmazó szerzői filmmel. Különös ellentmondás: a téridő folyamatosságának megtartása voltaképpen realistább hatást kelt, mint a montázzsal létrehozott tér- és időképzet, mégis ezt az eljárást érezzük különlegesebbnek. E mögött elsősorban a rövidebb beállításokból építkező filmnyelvi konvenció áll, amelynek leggyakoribb változata a két ember beszélgetését bemutató ­beállítás-­ellenbeállítás váltogatása. A hosszúbeállításos formát ugyanakkor az indokolhatja, ha mozgással párosul: mozog a térben a kamera és/vagy a motívum; a gép követi az eseményeket, vagy éppen ellenkezőleg, újabb és újabb térelemeket tár fel. A mozdulatlan hosszúbeállítás már inkább a radikális avantgárd film terepe. A gépmozgással társuló viszont számos jelentős szerző védjegyévé vált Michelangelo Antonionitól Andrej Tarkovszkijig és Jancsó Miklóstól Tarr Béláig. A hagyományos filmtechnika esetében határt szab a beállítás hosszának a kamerába fűzhető filmszalag mennyisége: általában nyolc percnél hosszabb snittek nem forgathatók. Az elektronikus, majd a digitális technika lényegében felszabadít ez alól a korlát alól, így manapság már akár egész estés filmek is készülhetnek egyetlen beállításban, mint például Alekszandr Szokurov Az orosz bárka (Ruszkij kovcseg, 2002) című 99 perces alkotása. Ám mi van akkor, ha a teljes filmidő megfelel ennek a kazettahossznak, azaz egybeállításos rövidfilmet látunk? Ebben az esetben az egész estés filmek hosszúbeállításos technikájánál is erőteljesebben érvényesül e formaeljárás stílusereje.

Az 1990-es évek pályakezdő fiataljai gyakran éltek ezzel a módszerrel, s bizonyára nem véletlen, hogy jelentős fesztiválsikereket arattak. A sort Iványi Marcell Szél című munkája nyitotta 1996-ban, és e forma a mai napig népszerű (lásd Simonyi Balázs Banality című, 2018-as filmjét). A hosszúbeállításos technika legelkötelezettebb képviselője Kenyeres Bálint: első rövidfilmje, a Zárás (1999) csak technikai kényszerből fakadó rejtett vágást tartalmaz, a Before Dawn pedig valóban egyetlen snittből áll, s noha az alkotó következő rövidfilmje, A repülés története (2009) már többet tartalmaz, azok átlagos hossza szintén egy perc feletti. Kenyeres nyilván tisztában van e stíluseszköz filmtörténeti hagyományával, hiszen történelmi, filozófiai és filmesztétikai tanulmányok után szerzett diplomát 2006-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán. Első egész estés játékfilmje, a Tegnap (2018) szintén erőteljes modernista hatásról, elsősorban Antonioni és a svájci Alain Tanner inspirációjáról tanúskodik. A Before Dawn formai bravúrja méltán vívta ki a fesztiválok elismerését: Cannes-ban mutatták be, majd további száz feletti fesztiválmeghívást kapott, s több mint harminc díjat nyert, köztük a 36. Magyar Filmszemlén a legjobb rendező díját és a Sundance Filmfesztivál különdíját.

A formai bravúr a legkiválóbb munkákban természetesen nem önkényes, hanem a mondanivaló elválaszthatatlan része. Különösen így van ez a Before Dawn esetében. Kenyeres filmjéhez kifejezetten jól illik ez a meghaladottnak tűnő fogalom („mondanivaló”), ugyanis a film készítésének idején, 2005-ben, rendkívül fontos társadalmi témát érint, amely ráadásul azóta sem vesztett aktualitásából. A film a menekültek sorsáról szól – s hogy ezt valóban sorsként, a menekülők konkrét nemzetiségétől, a menekülés útvonalától függetlenül képes bemutatni, azt erőteljes stilizációjának köszönheti.

Az egyetlen beállítás tömbszerű eseményeket állít egymás mögé: az üres, nyugodt búzatáblában „hajnal előtt” magányos teherautó tűnik fel. Jelzésére, mintha a semmiből, egyszerre emberek sokasága bukkan elő, és száll fel sietve az embercsempészek járművére. Ám amint eltűnik a dombhajlatban, már tolat is vissza: helikopterrel támogatott rendőrségi konvoj veszi körbe. A teherautóról leugráló menekülőket, nőket, férfiakat, gyermekeket sorra elfogják. Véget ér a nagyszabású akció, ismét nyugodt a táj, amikor egyetlen ember emelkedik fel a búzatábla sűrűjéből. Egy igen markáns arcú menekült közelijét látjuk (a komoly dramaturgiai szerepet hordozó karaktert Kalmár János szobrászművész alakítja): az egyetlen személyiséggé váló ember a tömegből. Ő nem szállt fel a csempészek teherautójára, s ezért ő talán megmenekül. De erről természetesen már semmit sem tudunk, hiszen a film nem tesz mást, mint kinagyít egy pillanatot, kibont egy helyzetet, a menekültlét drámai, sorsfordító pillanatát, s ezt épp csak annyira egyéníti, hogy átélhető legyen, miközben nem mond le e léthelyzet általános és örökérvényű megfogalmazásáról. A hosszúbeállításnak köszönhetően a kamera tanú és közvetítő: a mozgások arról árulkodnak, „tudja”, mi fog történni; így talál rá a magára maradt férfira. Nem láthatatlan, jóval inkább aktív megfigyelő – a modernista szerzői film szellemében.

Fontos megemlíteni a stáb tagjai közül Erdély Mátyás operatőrt és Zányi Tamás hangmérnököt, valamint az első asszisztenst, Nemes Jeles Lászlót. Ez a csapat fogja megalkotni az egybeállításos filmek hamarosan megvalósuló újabb darabját, Nemes Jeles Türelem (2007) című filmjét, amely viszont már a Saul fia (2015) felé mutat. Ígéretes nemzedék indul el tehát az egy-, illetve hosszúbeállításos stílus modernista hagyományának útján.

Irodalom

Csillag Márton: A lebegés szépsége. Beszélgetés Kenyeres Bálinttal. Filmvilág, 2009. 8. sz.

Kovács András Bálint: Ember a mozgó felvevőgéppel. Kenyeres Bálint rövidfilmjeiről. Filmvilág, 2009. 8. sz.