súgó szűrés
keresés

Türelem

Rendező
Nemes Jeles László
Bemutató
2007
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
14 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

A magyar film történetében az 1961-től filmkészítő műhelyként működő Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően nagy hagyománya volt a rövidfilmes indulásnak, amikor is egy pályakezdő rendező vagy operatőr a kísérletezésnek nagyobb teret adó kisformában próbálhatta ki stílusát, fogalmazhatta meg első alkalommal gondolatait. A BBS-rövidfilm és az első egész estés munka között így aztán izgalmas összefüggések ismerhetők fel Szabó Istvántól Sára Sándoron át egészen Kocsis Ágnesig. A stúdióban 2005-ben készült el az utolsó produkció, a hagyományt azonban más, újonnan alakuló műhelyek folytatták, így például az Inforg, Muhi András vezetésével. Ő karolta fel a pályakezdő, tanulmányait külföldön végző, addig asszisztensként dolgozó Nemes Jeles László tervét. A Türelem nemcsak igen sikeres alkotás lett (mintegy hetven fesztiválon mutatták be, köztük Velencében és Cannes-ban, a 38. Magyar Filmszemlén pedig a legjobb kisjátékfilm díját kapta meg), hanem kivételesen szoros kapcsolatban áll a rendező első egész estés filmjével, a Saul fiá­val (2015). Lényegében ugyanaz a téma és stílus ismerhető fel már a Türelemben, csak a rövidformának köszönhetően még a Saulénál is radikálisabb formában.

A Türelem is a holokauszt botrányáról szól, egy kívülálló szemszögéből. Így megoldást kínál a holokauszt ábrázolásának művészetelméleti dilemmájára: megmutatható-e fikciós eszközökkel a megmutathatatlan? A filmben egyetlen szereplőt követünk nyomon, akinek a hátterében, mintegy rajta kívül, ám mégis a jelenlétében történik meg a holokauszt borzalma, ez esetben egy erdő szélén végrehajtott tömeges kivégzés. A Saul fiában a címszereplő sonderkommandósra tapad rá a kamera, őt követi a koncentrációs tábor poklában, s csak a szűk képkivágat hátterében, valamint a hangsávból sejlik fel, mi történik a halálgyárban.

Ugyanaz a snitt keretezi mindkét filmet: a fókuszon kívüli erdős tájból a Türelemben egy fiatal, fegyelmezett tekintetű, nyakig gombolt hófehér blúzt viselő hölgy közeledik felénk (Marjai Virág szavak nélkül is erőteljes alakítása). Mielőtt belépne a barakkszerű épületbe, egy férfi apró tárgyat nyom a kezébe. Egy finom bross kitűzőt, amelyet a lány gyorsan blúzának a zsebébe rejt. Munkahelyén, öltözőszekrénye takarásában jobban szemügyre veszi, aztán leül az asztalához. Mögötte irattartók, polcok sorakoznak, írógépkattogás hallatszik, illetve régi, recsegő gramofonlemezről egy beszédes című dal, az Absent hangzik fel Elizabeth Spencer és Charles W. Harrison előadásában. Az iroda akkor élénkül meg, amikor egy vezető érkezik kíséretével; ekkor szereplőnktől is kérnek egy iratot. Amikor nyugodtabb a helyzet, ismét előveszi a brosst, tükörben nézegeti magát. Ekkor mintha valamiféle érzelem is megjelenne az arcán. (A cím dinamikus ellenpontként az ő lelkiállapotára utal, hiszen inkább türelmetlenségről van szó, hasonlóan a néző végkifejletet váró befogadói helyzetéhez.) Majd sikoltozás hangja szűrődik be. A lány az ablakhoz lép. Feketeruhás idős nő szalad a ház felé, de két, szintén feketeruhás férfi utoléri, s gyengéden visszatartja. Aztán egy rabruhás ember határozottabban az ekkor láthatóvá váló csoporthoz vezeti őket. Katonák kutyákkal fognak közre meztelenre vetkőztetett embereket, néhányan gödröt ásnak. A színen SS tiszt vonul át, ő vezeti vissza tekintetünket az épületből figyelő lányra, aki becsukja az ablakot. A nyugodt erdő képével zárul a film.

A rövidformából következően kétféle módon is radikálisabb a Türelem, mint majd a Saul fia lesz. A történet jóval elliptikusabb: nem tudjuk, ki adja a brosst a nőnek, de egy ilyen ajándék szándéka könnyen érthető, a levetkőztetett emberek csoportja pedig azt is egyértelműsíti, honnan származik az ékszer. A képi fogalmazásmód tekintetében nem egyszerűen egyetlen szereplőt követ a kamera végig szűk premierplánban, hanem mindezt egyetlen, hosszú beállításban teszi (több mint tízperces snittben). A Türelem ezzel a kilencvenes években elindult egysnittes filmek reprezentatív darabjai közé tartozik (Iványi Marcell: Szél, 1996; Kenyeres Bálint: Before Dawn, 2007 – utóbbiban Nemes Jeles rendezőasszisztensként dolgozott). A bravúros forma azonban ezúttal sem öncél: a látszólag egymástól független folyamatok összefüggését mutatja meg kérlelhetetlen módon. Azzal a kérdéssel szembesít, vajon lehet-e kívülállóként, s főképp haszonélvezőként elfogadni az elfogadhatatlant; vajon cinkos-e a néma? A vészkorszak magyarországi történetére vonatkozóan fogalmazza meg tehát Nemes Jeles László ezt a súlyos, vádként is értelmezhető gondolatot. Elsőként Fábri Zoltán foglalkozott a lelkiismeret drámájával az Utószezonban (1967), Szabó István Bizalom (1980) című filmjében is előkerült a kérdés, Jeles András a Senkiföldje (1993) egyik epizódjában utalt erre a körülményre, később Török Ferenc 1945-je (2017) egész filmet szentelt neki.

A Türelemben a szemléletmód és a stílus mellett a kreatív alkotói kör is együtt állt a Saul fiához (de voltaképpen a második egész estés filmhez, a 2018-as Napszálltához is, amelyben szintén egy női médiumra fokuszál a kamera): Erdély Mátyás operatőr, Zányi Tamás hangmérnök, Rajk László díszlettervező. De a Türelem természetesen nem csupán előhang vagy „próbafelvétel”, hanem önálló értékű, megrázó erejű alkotás.

Irodalom

Libor Anita: „Szerettem volna fejlődni”. Nemes Jeles László: Türelem.www.magyar.film.hu

Pápai Zsolt: Vizsgák és székfoglalók. Kísérleti és kisjátékfilmek. Filmvilág, 2007. 4. sz.