súgó szűrés
keresés

Bizalom

Rendező
Szabó István
Bemutató
1980
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 41 perc
A szócikk szerzője
Murai András

A hatvanas évek személyes hangú, nemzedéki naplófilmjeit (Álmodozások kora, 1965; ApaEgy hit naplója, 1966; Szerel­mesfilm, 1970), majd a hetvenes évek allegóriáit (Tűzoltó utca 25., 1973; Budapesti mesék, 1977) követően a Bizalom formai és tartalmi változást hoz Szabó István pályáján. Rendezéseiből eltűnik a korábbi filmnyelvi játékosság, és megváltozik az elbeszélő forma: az egyes szám első személyű mesélőt a tárgyilagos narrátor, az önéletrajzi vallomást a leíró nézőpont váltja fel. Szakít az újhullámos hatású epizodikus szerkesztéssel, s bár a Bizalomban hangsúlyosak az egyenes vonalú történetet megbontó álomjelenetek és képzeletbeli szekvenciák (mint a főszereplő férfi előéletéről a rövid flashback, vagy a levelét a kamerába nézve felolvasó feleség jelenete), egyértelmű a törekvés az epikus, jelen idejű cselekményvezetésre. Szabó, ellentétben megelőző rendezéseivel, nem közvetlen élményeiről, és nem saját, hanem a szülők nemzedékéről szól, ezért korábban felépített magánmitológiájának jellegzetes kellékei (óra, karácsonyfa, villamos) már nem szimbólumként, hanem a kort jellemző, atmoszférateremtő vagy a cselekmény idejének és terének behatárolását segítő tárgyakként jelennek meg. A tudatos váltásra utalnak az új alkotótársak is. A Bizalomtól dolgozik együtt Dobai Péterrel, aki további, nemzetközi sikert arató műveinek (Mephisto, 1981; Redl ezredes, 1985; Hanussen, 1988) is forgatókönyvírója, s ekkor indul filmjei formavilágát alapvetően meghatározó szakmai kapcsolata Koltai Lajos operatőrrel.

A Bizalom a rendező állandó témájának, a történelmi körülményeknek kiszolgáltatott, biztonságérzetét elvesztett és alkalmazkodásra kényszerített személy kálváriájának legbensőségesebb megfogalmazása. A kevés helyszínen és szereplővel elbeszélt lélektani kamaradráma 1944 telén, Budapesten játszódik. Kata (Bánsági Ildikó) férjét, az ellenállás fontos alakját letartóztatják, ezért a nyilasok elől neki is menekülnie kell. Új névvel, a szintén hamis papírokkal bujdosó János (Andorai Péter) feleségeként, magukat menekült erdélyi házaspárnak kiadva egy külvárosi házban kell a háború hátralévő hónapjait túlélnie. Senkiben sem bízhatnak, egymásban sem – ez a túlélés feltétele a besúgóktól terhes történelmi időkben. János kezdetben ellenséges Katával, faggatja, mint egy nyomozó, utasítja, mint egy feljebbvaló, a nő pedig görcsösen engedelmeskedik. Az egymásnak teljesen idegen férfi és nő kezdeti gyanakvását lassan vonzalom váltja fel, és szerelem szövődik közöttük. Kapcsolatuk során János talán egy percig sem tud a nőben teljes mértékig megbízni, míg Kata közös életük vége felé egyre jobban szereti őt. A háborút túlélik, azonban az árulástól való félelem, a zsigerekig hatoló bizalmatlanság és az állandó szorongás megmételyezi érzéseiket, s kapcsolatuk felbomlik.

A szereplők fogódzók nélküli élethelyzetét, a rideg környezetet a színvilág is érzékelteti. A film egészét a fakó tónusok határozzák meg, a félhomályos lakásbelsőben a tompa barna és ezüstkék dominál, a téli külsőkben a szürke az uralkodó. Míg a színek és fények mindenekelőtt az idegenség érzetét teremtik meg, a filmet uraló premier plánok és a belső monológok bevonják a nézőt a cselekménybe, hogy átérezze a külvilág fenyegetettségének és saját belső félelmeiknek kiszolgáltatott két főszereplő szorongatott helyzetét. János gondolatait még Kata elől is titkolja, gyakran a nő kérdéseire magában válaszol. A hangosan ki nem mondott érzések segítenek megismerni és megérteni a beteges üldözési mániában élő férfit. Egy ilyen monológból derül ki, oka van bizalmatlanságának: Németországban szerelme árulta el.

A Bizalomban tökéletes az egyensúly a személyiségrajz és a történelmi kor ábrázolása között. A néző figyelmét a színészek kiváló alakítása, a közelképek, a búvóhelyül szolgáló lakás ismétlődő képei a kényszerűen összezárt és egymásra utalt férfi és nő érzelmi játszmáira össz­pon­to­sítja. Ugyanakkor viszonyuk dinamikáját, a közeledések és visszakozások hullámzását a konkrét történelmi helyzet szabályozza. A háborúról csak jelzés értékűen, a film elején és végén archív felvételek tudósítanak, fontosabb a fenyegető politikai légkör érzékeltetése. „Nem az emberekben nem bízom, hanem a korban, amiben élünk” – János megállapítását, a totális bizalmatlanság légkörét több epizód támasztja alá, s az is kiderül, az emberi gyarlóság alól János és Kata sem kivétel. Az asszony letagadja, hogy ismeri egykori zsidó osztálytársnőjét, szemtanúi kétségbeejtő sorsoknak, mégsem szolidárisak. Az árulástól rettegve távol tartják magukat a menekülőktől, s inkább a teljes elszigeteltséget választják, mintsem közösséget vállaljanak rejtőzni kényszerülő sorstársaikkal. Azt, hogy az illegális „házaspár” nincs egyedül hamis identitásával, a film befejezése erősíti meg: a személyazonosságot igazoló bizottságnál végtelenül hosszú sorban várakoznak a háború előtti életüket visszaszerezni kívánó emberek. A bizottság múltat firtató kérdései egyúttal előrevetítik a társadalmi méretű gyanakvás továbbélését a következő politikai rendszerben.

A Bizalom nemzetközi hírnevet szerzett alkotóinak, Oscar-díjra jelölték, Berlinben Ezüst Medvével ismerték el; nyitánya a Mephistóval kezdődő világsikernek, Szabó nagyköltségvetésű, nemzetközi sztárokkal készült midcult filmjei sorának.

Irodalom

Báron György: Három trilógia, Szabó István filmjeiről az Álmodozások korától a Hanussenig. Filmkultúra, 1992. 2. sz.

Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője. Koltai Lajos operatőr. Bp., 2001, Osiris.

Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Bp., 2002, Osiris.

Vajda Judit: Intimitás. Szabó István: Bizalom. Metropolis, 2003. 3. sz.