súgó szűrés
keresés

Békeidő

Rendező
Vitézy László
Bemutató
1980.04.03.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 45 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A hatvanas évek végén a nemzetközi fejlemények hatására (a prágai bevonulás, a keleti blokk országaira kényszerített Brezsnyev-doktrína, filmbetiltások) a Kádár-rendszer is bekeményített, így alkotóink számára nyilvánvalóvá vált, hogy az 1963-as „kiegyezés” nem tartható tovább, a cselekvő filmek társadalmi szerepvállalását újra kell gondolni. Az egyik fő stratégia a magánmitológiák építése, azaz a közéletiség elutasítása, a másik a dokumentarizmus, a szociológia és a szociográfia eszközeivel folytatott „alulnézeti” társadalomvizsgálat volt. Ez utóbbi irányzat csúcsteljesítményei a Budapesti Iskola fikciós dokumentumfilmjei (Dárday István – Szalai Györgyi: Filmregény, 1977; Ember Judit: Fagyöngyök, 1978), amelyekben a két filmtípus nagyon érzékeny egyensúlya valósult meg, így igen gyorsan fel is bomlott vagy a játékfilm, vagy a dokumentumfilm javára. Ennek eredménye Vitézy László Békeidője, amelynek története a fiktív Borsány községben játszódik. A téeszelnök, Bencsik Béla a helyi hatalmasságok – többek között a megyei párttitkár, a tanácselnök és kollégája, Vitkai Lajos párttitkár – akarata ellenére meg akarja menteni a hanyatló falut, amelyet a döntéshozók sorsára hagynának. Bencsik az egyre nagyobb számban a városba költöző falusiakat új családok betelepítésével igyekszik pótolni, illetve az infrastruktúra javításával (egy termálfürdőhöz vezető út építésével) és új intézmények (például egy vágóhíd) létesítésével kísérli meg vonzóvá tenni a települést. Küzdelme során kiéleződnek a konfliktusok nemcsak közte és felettesei, kollégái, de a régi és az új lakók, valamint a téeszben dolgozók és Bencsik között is.

A Békeidő előtanulmánya Vitézy László és Szegvári Katalin a magyar televízió számára készített dokumentumfilmje, a város és a vidék közötti migrációval foglalkozó Mai telepesek (1977), amelyet látva Nemeskürty István stúdióvezető biztatta a rendezőt játékfilmkészítésre. A két filmet egymás mellé állítva láthatóvá válik a hetvenes évek dokumentarizmusának színeváltozása, amelyet a korszak filmkritikusai is észleltek. Gelencsér Gábor az ő szófordulatukkal élve használja a „dokumentumemberek” kifejezést a Budapesti Iskola fikciós dokumentumfilmjeitől a társadalmi modellalkotó játékfilmek irányába elmozduló dokumentarista alkotások hőseire (Gyöngyössy Imre – Kabay Barna: Két elhatározás, 1978; Magyar József: Korkedvezmény, 1980; Vitézy László: Vörös föld, 1982). A korabeli kritikusok szerint ezek a publicisztikus filmek már nem dokumentálják, hanem hitelesítő eszközökkel (eredeti helyszínek, civil szereplők, kézikamera és direkt hang használata) reprodukálják a falusi életet. A Békeidő forgatókönyvét sem „az élet”, hanem Vitézy filmnovellájából a Budapesti Iskola oszlopos tagja, Szalai Györgyi írta, amelyet Csala Károly kritikájában „az egyik leghitelesebb filmirodalmi alkotásnak” nevezett. A pontosan kidolgozott forgatókönyv nem sok helyet hagyott az improvizációnak, a rendező eredetileg éppen ezért akart színészeket a főbb szerepekre. A Békeidőben végül is jórészt civilek szerepelnek, például Bencsiket egy valódi téeszelnök, Czink Béla alakítja, ám Vitkai párttitkár szerepében az a Fekete András tűnik fel, aki a pécsi színházban, valamint korábbi és későbbi fikciós filmekben (Bódy Gábor: Amerikai anzix, 1976; Kutya éji dala, 1983) is játszott. Az ő színpadiasabb játéka éles kontrasztban áll a civilek természetesebb alakításaival.

Vitézy Lászlónak bevallottan kemény rendszerkritika megfogalmazása volt a célja, és főszereplőjét is „Kádár-kori Góz Jóskának” nevezte, utalva ezzel Bán Frigyes klasszikusára, a Talpalatnyi földre (1948), amelyet direkten megidéz a nyitó- és a zárójelenet. Vitézy műve nagyon erősen kötődik a kései Kádár-korszakhoz, amikor már sokak számára nyilvánvaló volt, hogy a magát parasztpártinak valló rendszer a gyakorlatban inkább ellehetetleníti a paraszti életmódot és a mezőgazdaságot: az alkotó ezzel összefüggésben használja a Talpalatnyi föld-motívumokat. Bán Frigyes Horthy-korszakban játszódó műve annak idején akarva-akaratlan is előrevetítette, mi vár a parasztokra az 1948–1949-es fordulat után: az erőszakos téeszesítés következtében elveszítik földjei­ket. Bencsik annyiban valóban Góz Jóska, hogy mint Bán filmjének hőse, ő is szembeszáll a helyi hatalmasságokkal, akik éppen őt nevezik kiskirálynak. Ebben persze van igazság, mert a téeszelnök nem egyértelműen morálisan jó klasszikus hős, mint Góz, vannak ellentmondásos intézkedései. Például emberi életeket veszélyeztetve küldi neki a telkeknek a bulldózert, és jóllehet bérmunkásai megfenyítése jogos, mert munkaidőben isznak, ám túlságosan is kegyetlenül bánik velük (egész boros- és pálinkásüvegeket tör össze). Mégis ő a fejlődést elősegítő pozitív hős, és már önmagában kemény társadalomkritika, hogy a rendszer tagjaként, téeszelnökként kerül konfliktusba a rezsimet képviselő hatalmasságokkal csak azért, mert újítani és jobbítani akar.

Habár Vitézy László egy 2010-es évekbeli televíziós bemutató előtt attól félt, hogy a Békeidő a mai néző számára már „porosnak” fog hatni, a Mai telepesekből „átemelt” egyik fő témája mégis aktuálissá teszi. Vitézy művében a borsányiak és a tanácselnök is a „betelepítettektől”, vagyis az országon belüli, „magyar migránsoktól” félnek, illetve ellenük uszítanak. Ezt csak tetézi, hogy a falu vezetője azért verekszik össze részegen Bencsikkel a film végén, mert a tanácselnök nehezményezi, hogy a termálfürdőig vezető út az „idegen” megyét is érinti, azaz az útépítéssel a téeszelnök a „riválisoknak” is jót tesz. Így Vitézy László műve a Kádár-rendszer mellett bírálja az 1989 után tovább élő „Dögöljön meg a szomszéd tehene is!” mentalitást és a xenofóbiát.

Irodalom

100 magyar dokumentumfilmVitézy László: Békeidő. Bp., 2016, MMA.

Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő. Filmvilág, 1980. 4. sz.

Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek magyar filmművészetében. Bp., 2002, Osiris.