Fagyöngyök

A hetvenes évek magyar filmtörténetének egyik meghatározó, újító szellemű irányzata a dokumentarizmus. A gyűjtőfogalom több filmtípust foglal magába. Elsőként a hagyományos dokumentumfilmeket, amelyek közül számos, főként a Balázs Béla Stúdióban készült alkotás tágította e forma határait, lírával ötvözte az eredendően objektív ábrázolásmódot, groteszk, szatirikus, ironikus hangot társított a témához. A hetvenes évek elején mindez hatott az egész estés játékfilmekre is, amelynek következtében nem egyszerűen realista vagy naturalista alkotások születtek, hanem kifejezetten dokumentarista stílusúak. Ezekben a fiktív történetekben gyakran amatőr szereplők is feltűntek, cinéma direct vagy cinéma vérité módszerrel készült jelenetek kerültek az anyagba, hosszas, a cselekményt lassító, a környezetábrázolást előtérbe helyező passzázsok fokozták a valószerűséget. S végül a dokumentum és fikció elegyítésével az évtized közepére kialakult a leginnovatívabb változat, a dokumentum-játékfilm, avagy fikciós dokumentumfilm, mely irányzatot a külföldi kritika a megtisztelő Budapesti Iskola névvel illette. A csoporton belül két alkotói attitűd érvényesült, mindkettő a dokumentarista és a fikciós formaelv kiegyenlítésére törekedett, ám ehhez a középponthoz vagy a dokumentum-, vagy a játékfilm felől indult el. Az irányzatot megalapozó Dárday István – alkotótársával, Szalai Györgyivel együtt – az utóbbihoz tartozott. Ők lényegében fiktív történetet meséltek el olyan szereplők közreműködésével, akik civil életükben közel álltak az eljátszott eseményekhez, ily módon személyiségükkel, saját dialógusukkal hozzá tudtak járulni azok hitelességéhez. Így készült a Jutalomutazás (1975), a Filmregény (1978), valamint Tarr Béla első egész estés filmje, a Családi tűzfészek (1977/1979). Az addig, s majd a későbbiekben is dokumentumfilmeket forgató alkotók viszont a másik, számukra otthonosabb oldalról közelítettek a fikció felé: nem riportalanyként vagy szituációban szólaltatták meg szereplőiket, hanem voltaképpen saját történetükben láttaták őket, vagyis az életüket élték a kamerák előtt, nyilván a forgatási helyzet tudatában, ám mégsem egy kitalált történet alapján. A dokumentumfilmesek közül Schiffer Pálon kívül (Cséplő Gyuri, 1978; A pártfogolt, 1983) Ember Judit forgatott ezzel a módszerrel filmet, méghozzá egyetlen egyet, aztán visszatért a riport-dokumentumfilmes formához és a politikailag rendkívül érzékeny témákhoz (Pócspetri, 1983/1989; Hagyd beszélni a Kutruczot!, 1985).

A Balázs Béla Stúdió produkciójában született Fagyöngyök főhősét Ember Judit ugyancsak egy korábbi hosszú (140 perces) riport-dokumentumfilmjében, a szintén a BBS-ben készült (és betiltott) Tantörténetben (1976) ismerte meg. A közös múltját hét év távlatából felidéző baráti társaság egyik tagjához, Szabó Nórához fűződött a legdrámaibb történet: fiatalon öngyilkosságot kísérelt meg, kiugrott a negyedik emeletről. A Fagyöngyök az ő sorsának alakulását meséli el életének újabb fordulópontján: a kétgyermekes anya új párjával, Jenővel harmadik gyermekét várja. Történetük a kórházban felvett császármetszéses szüléssel, majd a családi névadó ünnepséggel zárul. Addig a mindennap­jaikba, a gyerekvárás körüli tennivalókba pillantunk bele. (Érdekes módon az asszony életének folytatását is megismerhettük: Hartai László 20 évvel később, 1998-ban forgatta róla Nóri film című
munkáját.)

A Kisnórának becézett főszereplő mellett fontos alakja a történetnek az asszony igen fiatalos és karakán édesanyja, Nagynóra, aki sokszor évődő, mulatságos vitákba bonyolódik vejével, Jenővel. Pontosabban leendő vejével, mivel a történet része lesz az is, hogy unszolására a fiatalok egybekelnek. A címadó motívum Jenőhöz kötődik; ő Kisnórával egyenrangú szereplője a filmnek. Az alapvetően a személyes kisvilágokba betekintést nyújtó történet általa nyílik meg a társadalmi kontextus felé. Jenő a boldogulni próbáló kisember prototípusa: munka után fagyöngyöt gyűjt, s hajnalban eladja a piacon. Az így szerzett többletbevételből kocsit akar venni, vezetni tanul, hogy majd szüleinek háztáji termékeit hazaszállíthassa saját családjának. A film egyik legmeghittebb pillanata, amikor a pár fagyöngykötés közben a jövőről ábrándozik. A bensőséges líra mellett a groteszk humor is megcsillan a filmben, főképp az anya alakjának köszönhetően. Ahogy vejével a ház kimeszelése, javítgatása közben perlekedik, vagy ahogy egyszer csak a háztetőn bukkan fel különös alakja, az valódi komikává avatja civil karakterét. A névadó ünnepség a film végén, a rokonok, barátok újszülöttnek mondott jókívánságai, közhelyességükkel együtt – avagy éppen ezért – pontos antropológiai képét nyújtják a hetvenes éveknek.

Illés János érzékeny kamerája a legmeghittebb pillanatokat rögzíti, így a pár szerelmes összebújását, éjszakai sugdolózását. Máskor humoros kommentárt fűznek a szituációkhoz a jól megválasztott beállítások, mint az említett házfelújítás jelenetében. Legtöbbször azonban intim közelségbe kerülünk a szereplőkkel, ami egészen különös dolog, ha belegondolunk abba, hogy voltaképpen saját életüket élik a kamera előtt. Nos, ez az élet nyilvánvalóan már nem teljesen saját, a rendező óvatosan terelgeti, dramatizálja az eseményeket, bizonyos fokig játékra biztatja szereplőit, akik ugyanakkor mégsem szereplők, hanem saját nevükkel, életükkel, sorsukkal jelenlévő közreműködők. Az objektivitásnak és az intimitásnak, a találtnak és a kitaláltnak, a leírónak és a lírainak, azaz a dokumentarista és a fikciós formának kivételesen érzékeny elegyítésével a Fagyöngyök a Budapesti Iskola magas művészi színvonalú alkotásainak legmeghittebb, legbensőségesebb darabja.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala