súgó szűrés
keresés

Café Moszkva

Rendező
Székely István
Bemutató
1936.02.13.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 23 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Az egyetemes és a magyar filmtörténet között néha érdekes együttállások észlelhetők, némely honi alkotók munkái a világfilm klasszikusaira rezonálnak. A Café Moszkva különös mű, számos momentumában az egyetemes tömegfilmkultúra egyik legfontosabb alkotását, a fényéből és díszéből nyolcvan év alatt mit sem vesztett, a magyar származású Kertész Mihály (Michael Curtiz) által jegyzett Casablancát (1942) idézi meg – kereken hat évvel azelőtt, hogy azt leforgatják Hollywoodban.

A harmincas évek legfoglalkozatottabb hazai rendezője, a vígjáték-specialista (Hyppolit, a lakáj, 1931; Bál a Savoyban, 1935) Székely István (1899–1979) az évtized második felében komorabb tematikák és borúsabb műfajok felé fordul. A Café Moszkvával nemcsak a magyar Casablancát, de egyúttal a negyvenes években népszerűvé váló melodrámák, sőt kémfilmek (Tóth Endre: Toprini nász, 1939) előképét készíti el.

A cselekmény Kolomijában, az északkeleti Kárpátok keleti előterében, a Prut folyó partján fekvő városban és környékén játszódik az első világháború folyamán, 1915–1916-ban. Az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó várost előbb elfoglalják az oroszok, majd visszaveszik a magyar csapatok, de aztán ismét orosz fennhatóság alá kerül. A várost parancsnokoló orosz tábornok felesége, Verjusa (Tőkés Anna) és a magyar Szilágyi főhadnagy (Vértes Lajos) között szerelem szövődik, amely minden ízében reménytelennek tűnik származási, egzisztenciális, sőt földrajzi pozícionáltságánál fogva: amikor az oroszok az urak a városban, a magyar tisztnek kell bujkálnia, amikor a magyarok, az orosz tábornokfeleségnek. A történet ugyan költött, de az alapszituációját valóságos események ihlették: a világháborúban számos alkalommal tulajdonost cserélő, többszöri impériumváltást megélő gigaerőd és vérszivattyú, Przemyśl sorsa ihlette.

Balogh Gyöngyi és Király Jenő számos párhuzamot nevez meg a Casablanca és a Café Moszkva között. Hasonló az alaphelyzet: az archetipikus Utolsó Erődbe helyezett szerelem motívuma, amelynek szűkebb közege egy lokál (Székelynél a címadó helyszín, Kertésznél Rick [Humphrey Bogart] mulatója), továbbá egyezések érzékelhetők a női nemtől megcsömörlött Szilágyi főhadnagy karaktere és világfájdalma, illetve a Casablanca főhősének életérzése között is.

Jóllehet a vígjátéki tónus sem hiányzik a filmből (a hős és a hősnő lokálbéli megismerkedésének jelenetébe olcsó – továbbá frivol – kabarétréfák ékelődnek, és hasonlóképpen élcelődik az egyik figura, a botcsinálta fogorvos a siralomházban játszódó jelenetben), egészében a zárószekvenciákig mégis nyomott a tónus, kivált a végzet munkájának hangsúlyozása nyomán. „Mondanád, csak egy éjszakára, / mondanád, hogy szeretsz nagyon. / Bánom én, hogy mi lesz az ára, / hogy mennyi könny és fájdalom” – búgja a magyarok által elfoglalt városban ragadt, dizőzként rejtőzködő Verjusa. Dala a Przemyśl erődjéből szibériai hadifogságba hurcolt (és ott elhunyt) költő, Gyóni Géza – „az első világháború Petőfije” – legnevezetesebb versét, a Csak egy éjszakára címűt visszhangozza. Különleges ez a dalalkalmazás. A történetekbe beépített – azaz a hősök életközegében felhangzó – dalok az 1945 előtti magyar filmekben fontos funkcióval bírnak: nem közönséges díszítő elemek, ugyanis az eseményeket kommentálják. Olyasféle hangulatokat, mint itt, főként 1939–1940 után közvetítenek, a Café Moszkva ekképpen megelőzi korát.

Székely István munkája nem hiba nélküli film, elsősorban a hősábrázolás egyes aspektusai és a dramaturgiája miatt. Hősképe szimplifikáló: a magyar baka még a rekviráláskor is nagylelkű (az orosz parasztról a maga számára álcának lehúzott ruhát nem ingyen kéri: fizet érte), az oroszoknál viszont a csúcstisztek is hitvány kurafik („A helyzet javult. A tábornok úr minden barátnőjével szakított. Már csak a kártya és a rulett érdekli.”). A sztereotipizáló és egysíkú hősábrázolás mellett a film szerkezete sem makulátlan: a fordulatai néhol ostobácskák (Szilágyiék olcsó trükkel kerülik ki a razziázó oroszokat a búvóhelyükön) és a cselekménybonyolítása sem mindig leleményes: a Szilágyi és két katonája által kiötlött terv a város visszafoglalására naivnak, mi több együgyűnek mondható, ráadásul egy teljességgel hiteltelen véletlen szüli meg bennük.

A film mellett szól viszont, hogy Székely okosan használja ki a hősök folyvást megváltozó státuszpozíciója által adott dramaturgiai lehetőségeket, továbbá jeleskedik az atmoszférateremtésben is. Egyes jelenetek maradéktalanul filmszerűek: az expozíció menekülésszcénáiban az alsó és felső kameraállású felvételekkel a kevés statiszta alkalmazása mellett is sikerült a káoszt érzékeltetni, a játékidő derekán található mérgesgázjelenetben pedig szavak nélkül tudtak drámai hatást elérni.

Nincsenek adatok arra nézvést, hogy Kertész valóban ismerte, ismerhette-e Székely filmjét. Talán látta, talán nem. Az viszont bizonyos, hogy az amerikai (hollywoodi) és az 1931–1945 közötti magyar tömegfilmkultúra erős rokonságban áll, számos ponton kapcsolódik egymáshoz. A Café Moszkva a műfaji preferenciák, szemléletek, ábrázolásmódok hasonlóságának szép és meggyőző bizonyítéka.

Irodalom

Balogh Gyöngyi – Király Jenő, „Csak egy nap a világ…” A magyar film műfaj- és stílustörténete 1929-1936. Budapest, 2000, Magyar Filmintézet, 586–603.