súgó szűrés
keresés

Glamour

Rendező
Gödrös Frigyes
Bemutató
2000.10.19.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 55 perc
A szócikk szerzője
Kránicz Bence

Az ezredforduló felé közeledve több magyar rendező is mérlegre tette 20. századi történelmünket. A közéleti-történelmi számvetés igénye motoszkál Jancsó Miklós első szabálytalan pikareszkjében (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1999), azt végzi el kisebbségi nézőpontból, mesei hangütéssel Szabó Ildikó (Chacho RomAz igazi cigány, 2002), Szabó István pedig a történelmi folyamatok és az egyéni sorsok összefonódását mutatja be a korábbi filmjei témavilágát továbbépítő, klasszicizáló stílusú A napfény ízében (2000). Gödrös Frigyes első, egyetlen önálló nagyjátékfilmje kivált ez utóbbi művel állítható párhuzamba, mert Szabó többgenerációs családtörténetéhez hasonlóan a Glamour is egy magyar zsidó család történelmi hányattatásait és a családfő(k) helykeresését mutatja be. Mindkét filmben központi kérdéssé emelkedik az asszimiláció. A napfény íze nagyapa-karaktere sikerrel csatlakozik a magyar társadalomhoz, amely aztán kiveti magából a fiát, és hozzájárul, hogy meg­gyil­kolják a holokausztban; míg a harmadik hős, az unoka végül visszatalál zsidó identitásához. Gödrös filmjében egyszerűbb a képlet: a narrátor által csak Apaként emlegetett férfi végleges döntést hoz, amikor szakít a zsidó vallással és hagyományokkal, ez a kérdés pedig később nem is játszik jelentős szerepet a család életében.

A összevetés jelzi, hogy a Glamour nem törekszik a történelmi múlt epikus és árnyalt bemutatására, sokkal inkább impressziók, családi anekdoták és érzelmi csomópontok megjelenítése Gödrös célja. Ezek hitelességét saját családi legendáriuma szavatolja. Az író-rendező szülei és nagyszülei történetét párolta modellértékű elbeszéléssé, amelynek számos regényes részlete – így az Apa megismerkedése és valószínűtlen szerelme a Németországból „rendelt”, bizonyítottan árja menyecskével – a valóságban is megtörtént, mint ahogy a központi, szimbolikus jelentőségű bútorüzlet is Gödrös felmenőinek tulajdonában volt egykor. E reális figurákat és helyszíneket a Fiú, azaz a narrátor emlékezete és képzelete színezi át már-már mesei motívumokká. A film első jelenetében ószövetségi csapások sújtanak le a vacsoraasztalt körülülő családra, később az Anya varázserővel bíró inget varr a munkaszolgálatra vezényelt Apának. Az isteni csodák és mágikus fordulatok úgy ékelődnek a történelmi cezúrák, rendszerváltások által tagolt elbeszélésbe, ahogy a Fiú hús-vér emberekből mitikus hősökké növeli felmenőit. A poétikus elbeszélői megoldás érthető a fiúi szeretet és tiszteletadás jeleként, ugyanakkor a történelmi traumákat feldolgozni igyekvő társadalom önvédelmi reakciójának, terápiaszerű gyakorlatának metaforájaként is értelmezhető.

A Glamour stílusát tehát az elbeszélői szubjektivitásból adódó „mágikus realista” valóságértelmezés, az epizodikus szerkesztésmód és a legzordabb történelmi tapasztalatokat – a Tanácsköztársaság alatti államosítást, a nyilasok előli bujdosást, az ’56-os forradalmat követő kiábrándulást – egyként esztétizáló, nosztalgikus hangulatokat keltő képalkotás határozza meg. Kardos Sándor operatőr a hősök arcát éles fénybe állítva, a hátteret elmosó optikával teremti meg azt a „sztárközpontú” vizuális nyelvet, amelyet Gödrös szerint a klasszikus Hollywood képi konvenciói inspiráltak. Ám Kardos ezt az operatőri kelléktárat adandó alkalommal a groteszk figuraalkotás szolgálatába állítja, és meghökkentő nézőpontokkal, torzító lencsékkel emeli ki a szereplők mesterkélt reakcióit vagy a kétes valóságtartalmú fordulatokat. Az archaizáló stílus és a nosztalgiával átitatott fogalmazásmód a narrátori monológokban is érvényesül: az irodalmias, fennkölt modorú szöveget nyilvánvalóan egy művészi hivatást űző, vagy a valóságot erőteljesen művészi attitűddel átszínező beszélő mondja, tovább erősítve a Glamour személyes, önreflektív jellegét.

A filmben feltűnő furcsa figurákat és kalandjaikat Gödrös részben már bemutatta korábbi, Dr. Horváth Putyival közösen rendezett filmjében. A családtörténet kibeszélése és művészi átformálása jelentette a Priváthorvát és Wolframbarát (1993) egyik tétjét, ám a korábbi filmben ez a szándék a rendszerváltás körüli évek fontos tendenciájába, a non-professional filmezés keretei közé illeszkedett, és a hivatalos filmszakmán kívülről érkező alkotó szerzői indíttatását és elkötelezettségét mutatta. Gödrös a nyolcvanas évek filmes, zenei és képzőművészeti érzékenységet egyesítő undergroundjából, a Balázs Béla Stúdióban is fontos szerephez jutó alkotói körből érkezett (később a színtér kultikus alkotója, Ajtony Árpád novelláit adaptálta Történetek az elveszett birodalomból [2005] című tévéfilmjében). A Glamour történetét előbb regényben írta meg, majd nagyon lassan, öt év alatt tudta befejezni a forgatást. Moziba szánt nagyjátékfilmet azóta sem készített, így továbbra is a magyar filmszakmán kívül álló alkotó maradt.

A Glamour bemutatója idején azonban nemcsak a korszak magyar filmes trendjével, hanem az európai mozi egyik áramlatával is szinkronban volt. A 20. századi történelmet erősen irodalmi stílusú, melo­drámai hangütésű történeken keresztül bemutató „kulturális örökségfilmek”, mint a brit Napok romjai (The Remains of the Day, 1993, James Ivory), a német gyártású, de magyar témájú Szomorú vasárnap (Ein Lied von Liebe und Tod, 1999, Rolf Schübel) és persze A napfény íze, Gödrös filmjével rokon művek. Ugyanakkor az egyenetlen színvonalú, legjobb részleteiben azonban szecessziós finomságú Glamour e filmek sorába illeszkedve is őrzi privát hagyományait és személyes hitelét.

Irodalom

Bori Erzsébet: Leveskultusz. Filmvilág, 2000. 10. sz.

Forgách András: A megtalált színész. Filmvilág, 2000. 4. sz..