súgó szűrés
keresés

Habfürdő

Rendező
Kovásznai György
Bemutató
1980.04.06.
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
1 óra 16 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

Kovásznai Györgyöt (1934–1983) már a hatvanas évek végén foglalkoztatta egy egész estés animációs film elkészítésének gondolata, de elképzeléseit csak azután válthatta valóra, hogy a Pannónia Filmstúdió a következő évtizedben elindította az egész estés animációk gyártását. Kovásznai egyetlen egész estés műve, a Habfürdő radikális szakítás a hetvenes évek meseanimációival (Jankovics Marcell: János vitéz, 1973; Dargay Attila: Lúdas Matyi, 1977). Annál jobban kapcsolódik viszont a rendező munkásságához: az Átváltozásokhoz(1964) hasonlóan a férfi–nő-kapcsolat dinamikáját állítja középpontba, míg dokumentarista ambíciói és eszközei az anima verité jegyében készült filmeket (Körúti esték, 1972) folytatják. A Kovásznai-művek jellegzetesen erős zeneisége (az 1969-es Várakozni jó bízvást mondható az első magyar klipek egyikének) meghatározóbb, mint valaha: a Habfürdő a magyar filmtörténetben módfelett ritka musical műfaját példázza. (Zeneszerzője Másik János, a főszereplőknek [ének]hangjukat kölcsönző előadóművészek pedig Antalffy Albert operaénekes, illetve Bontovics Kati és Papp Anikó jazzénekesek, mindannyian remekelnek.) Miként a rövidfilmek, úgy a Habfürdő is keveri az animációs formákat: rajzolt figuráihoz olykor fotókat és kollázsokat rendel háttérként, festményekből álló képsorokat is felvonultat, a habfürdőt kádba csorgató kéz pedig hús-vér emberé a záró képsorban. A film annyiban mégis kilóg az életműből, hogy – leszámítva a rajzolt állóképek montázsára épített Hamletet (1967) – a rendező egyetlen elbeszélő jellegű animációja.

A játékos alcím („Zenés trükkfilm szívdobbanásra”) megelőlegezi a cselekmény szerelmi bonyodalmait. A korabeli Budapesten játszódó történetben Zsolt, a középkorú kirakatrendező megkísérli lefújni a saját esküvőjét, s ehhez arája, Klári kolleginája, az egyedülálló védőnő, Anni segítségét kéri. A terv azonban meghiúsul, az érzelmi szálak összegabalyodnak (vonzalom szövődik Anni és Zsolt között), s a nő lakásán történő események egyre groteszkebbé válnak: váratlanul beállító menyasszonya elől Zsolt Anni búvárfelszerelésében kénytelen rejtőzködni a kádban és az asztal alatt. A házasságkötésre mégis sor kerül, s egy évvel később Anni a házaspár gyermekének névadó ünnepségére hivatalos.

Habfürdőben egymástól meglehetősen távol álló inspirációk mutathatók ki. Míg a musical és a szerelmi háromszög komplikációira építő melodráma műfajai jól megférnek egymással, a komikum (legyen szó a dalokban megbúvó bizarr fekete humorról – például a betegségekről énekelt szövegben –, vagy az álcázásra alapozott mesterkélt helyzetkomikumról) inkább megzavarja a műfaji elemek összhangját. Ritmikai problémákat eredményeznek a cselekmény megszakadásai, kitérői – a beiktatott interjúcsokrok és televíziós riportrészletek –, s a történetvezetés helyenként értelmezhetetlen megoldásokat kínál. Kiváltképpen a végjátékban: miután az asztal alatt búvárruhában bujkáló Zsolt kimerészkedik menyasszonya őszinte szavait hallva, nem kompromittálódik sem ő, sem Anni, s a pár dalolva indul házasságot kötni.

Habfürdő műfaji, ritmikai és dramaturgiai problémái ellenében megfogalmazható ugyanakkor, hogy Kovásznai számára a történet csak ürügy, a koherencia pedig nem cél; sokkal inkább törekszik arra, hogy csúcsra járathassa a szubjektív stilizációt, s hogy érvényt szerezzen dokumentarista törekvéseinek. Előbbiből következik a film pszichedelikus rétege: mintha mindvégig – az énekes jelenetekben egészen biztosan – a karakterek érzelmi állapotai és változásai vetülnének ki, szó szerint átrajzolva a testeket és az enteriőröket, véget nem érő hallucinációvá stilizálva a látványt. A Habfürdőben nem kevésbé intenzív és kimerítő az alakok lenyűgöző, nyughatatlan átváltozássora, mint Kovásznai rövidfilmjeiben. Anni, Zsolt és Klári teste sokszor egyetlen snitten belül is állandóan változik: hol megnyúlnak vagy összetöpörödnek, hol – néhány pillanat erejéig – teljesen szétesnek, néha remegő vonalakká válnak. (A film rajzolóit valós modellek segítették a szereplők megannyi – a realisztikustól az absztraktig ívelő – megjelenésmódjának kidolgozásában.) Még a terek színezése is változékony, s a karaktereket színekben pompázó fényeffektusok veszik körbe, sőt ezek számos beállítás önálló látványattrakciói is (operatőr: Lossonczy Árpád). A film pszichedelikus rétegével szembehelyezhető szociográfiai vonulata a főszereplők mindennapi életet keserítő problémáira, tágabb értelemben a Kádár-korszak „frizsiderszocializmusának” ellentmondásaira kísérel meg rámutatni, az anyagi nehézségektől kezdve a családalapítási kérdéseken át a(z) (orvosi) karrierépítés lehetőségeiig. A Habfürdő pszichedelikus és szociografikus rétegei közötti ingadozásról is elmondható, hogy nem feltétlenül válik a film javára. Furcsa paradoxon, hogy a való élet ábrázolását legnyíltabban célzó egész estés animációnk egyúttal a legstilizáltabbak egyike is.

A maga korában hatalmasat bukott a Habfürdő, ám az utókor újraértékelte: ma már azon vélekedések sem ritkák, miszerint meg nem értett mestermű, a magyar animációs film egyik csúcsteljesítménye. Kovásznai animációja mindenesetre előkészítette a terepet a Pannónia további rendhagyó, úgyszintén kultuszfilmmé érett egész estés műveinek (Jankovics Marcell: Fehérlófia, 1981; Gémes József: Daliás idők, 1984; Nepp József: Hófehér, 1984). Megelőlegezte egyúttal az ezredforduló utáni magyar animáció nagy sikerét is: Gauder Áron Nyócker!-jére (2004) Kovásznai György Habfürdője is erősen hatott.

Irodalom

Iványi-Bitter Brigitta, Kovásznai, Budapest, 2010, Vince Kiadó, 230–245.

Kristó Nagy István, Voks a béka mellett. Habfürdő, Filmvilág, 4. sz., 1980, 12–13.

Varga Zoltán, A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések, Szeged, 2016, Pompeji, 308–312.