súgó szűrés
keresés

Homo faber – Vannak eszközeink

Rendező
Szabó Sipos Tamás
Bemutató
1965
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
11 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió animációsfilmes részlegének igazgatója írta Szabó Sipos Tamásról (1937–1985), hogy „különféle foglalkozásairól izgalmas életrajzi regényt lehetne írni. Volt műszaki ügyintéző, díszlettervező, színész, illusztrátor és sok minden más. A ’60-as évek elején került a rajzfilmesek közé.” Szabó Sipos kivette a részét a magyar animáció megújításából: legfontosabb egyedi filmjével és a belőle származtatható, a hatvanas évek végén indult sorozataival az ismeretterjesztő és a szórakoztató animációt ötvözte unikális módon.

Szabó Sipos egyedi filmes főműve kétségkívül a Homo faber – Vannak eszközeink. Bár az alkotó későbbi rövid animációi között is találhatók ismeretterjesztő munkák, sőt még mesefilm is, de egyikük jelentősége sem vetekszik a Homo faberével, amelyet Bilbaóban és Phnom Penhben tüntettek ki díjakkal. A filmmel Szabó Sipos egyfelől a technikai fejlődés mindenhatóságát hirdető szemléletet kísérelte meg korrigálni, másfelől pedig a technikában ellenséget látó elképzeléseket kívánta megcáfolni. A Homo faber alapkérdése – miként az elhangzik a filmben – nem más, mint hogy mivé lett az eszköz az ember, s mivé az ember az eszköz által. A nagyívű eszmefuttatás az ősidőktől a jelenig – a bunkósbottól az atombombáig – követi az eszközhasználó ember „karriertörténetét”.

Ezt figyelembe véve a Homo faber megfelel az esszéfilm ismérveinek, témájának kidolgozása pedig a „történelmi gyorstalpalók”, az ötvenes–hatvanas évek jellegzetes animációs műfaji alakzatának képviselői között is helyet biztosít neki. Ezek az animációk a történelmi korok egymásra következésén keresztül láttatják – a legtöbb esetben humorosan –, honnan hová jutott az emberiség. Az áttekintések épülhetnek használati tárgyak fejlődéstörténetének bemutatása köré (ilyen Walt Disney-től a hangszertípusok történetét nyomon követő Toot, Whistle, Plunk and Boom [Dudálj, fütyülj, pengesd, zengesd, 1953], vagy Jiří Brdečkától a fegyverkezés eszkalálódását vizsgáló Pozor! [Vigyázat!, 1959]), de a „gyorstalpaló” kezdődhet akár az ősrobbanással s ívelhet az atomkorig is (Ion Popescu-Gopo: Scurta istorie [Rövid történelem, 1956]). Szabó Sipos műve hazai előzményekhez is csatlakozik: Dargay Attilától a Ne hagyd magad, emberke! (1959) és Macskássy Gyulától az 1,2,3… – A számok története (1962) ugyancsak e műfajalakzat példái; előbbi az osztályharc marxista koncepcióját mutatja be, utóbbi pedig a matematikának az emberiség életében játszott szerepét fürkészi. A Homo faber mindenekelőtt a – hol játékosan, hol keserűen – ironikus hangvétellel és a szokatlan formai kivitelezéssel tér el a magyar animáció előző történelmi gyorstalpalóitól.

Míg a hazai animációs film megújulásában kulcsszerepet játszó művek (mint Macskássytól A ceruza és a radír [1960] vagy a Párbaj [1960], illetve Nepp Józseftől a Szenvedély [1961]) teljesen mellőzték a beszédet, más animációk (élen Kovásznai György A monológjával [1963]) a narrációként, nem pedig párbeszédként használt szöveg és a képanyag viszonyának többértelműségéből profitáltak. Utóbbiak közé tartozik a Homo faber is, amelynek humora nagymértékben verbális jellegű, ám nem önmagában a kísérőszöveg, hanem a narráció és a képsorok közötti kapcsolatok eredményeznek ironikus felhangokat. A szöveg és a kép ellentéte figyelhető meg például az emberi találékonyságot dicsőítő szavak és a képeken csatasorba állított tömegpusztító fegyverek kontrasztjában; a magaskultúrát méltató futamok az erotikus magazinok fotóival „kiegészülve” válnak gúnyossá; a biztonságos utazásról tett megjegyzést pedig a szakadékba száguldó autó képsora „igazítja ki”. A képletes kifejezések szó szerinti értelmezésére, továbbá a többértelmű szólások szándékoltan oda nem illő jelentésének „előhívására” is rengeteg példa akad a filmben. A „Minden út Rómába vezet” mondást teszi vizuálissá az útkereszteződésben kihelyezett táblák sora, rajtuk a „Róma” felirattal; a középkori „közvilágítás” emlegetésekor máglyára küldött eretnekeket láthatunk; amikor pedig a testek tehetetlenségének newtoni értelméről szól a szöveg, a kép egy szégyenkező férjfigura impotenciáját sugallja… A Homo faber a nyelvet a kép, a képet a nyelv segítségével (át)értelmező humor kincsesbányája.

Szabó Sipos animációjának másik meghatározó sajátossága a kevert képi világ. A Homo faber nem csak animációs képsorokból áll, az animációs részletek pedig többféle animációtípust alkalmaznak. A felvezetés – a kortalan, általános elmélkedés az ember mivoltáról – fekete-fehér fotókból és mozgóképekből áll (kollázsszerű minimalista animációval kiegészítve), a kortárs világot fricskázó zárlat ugyancsak élőszereplős felvételek és fotók füzére. Alapvetően az őskortól az újkorig kalauzoló jelenetek használnak – színesben fényképezett – animációt: minél régebbi korokat látunk, annál inkább rajzolt figurák (leegyszerűsített karikatúraalakok) töltik be a képsorokat, s minél előbbre haladunk a történelemben, annál több teret kap a kollázsanimáció.

Szabó Sipos Tamás a Homo faber jellegzetességeit csiszolta tovább a Pannónia televíziós megrendeléseit elindító sorozat, a Magyarázom a mechanizmust (1968) epizódjaiban, s ezzel a szériával – Matolcsy szavaival szólva – az alkotó megteremtette a hazai „rajzfilm-publicisztikát”. A főszereplő, Dr. Agy figurája a folytatásokban is feltűnt (Magyarázom a jövőnket,1970; Magyarázom magunkat,1971–1972). A Magyarázom…-sorozatokban nem elsősorban technikai, hanem gazdasági és szociológiai kérdéskörök kerültek terítékre a Homo faber egyszerre ismereteket átadó és szórakoztató, humoros módján.

Irodalom

Horányi Özséb – Pléh Csaba, Jelek a rajzfilmben = Horányi Özséb, Matolcsy György szerk., Tanulmányok a magyar animációs filmről, Budapest, 1975, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 226–248.

Matolcsy György, Magyarázom… = Karcsai Kulcsár István szerk., Magyar rövidfilm művészet, Budapest, é. n., Népművelési Propaganda Iroda, 102–107.