súgó szűrés
keresés

Meddig él az ember?

Rendező
Elek Judit
Bemutató
1968.09.12.
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
52 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Elek Judit harmadik, egyben utolsó Balázs Béla Stúdióban forgatott filmje – az előző Kastélyok lakóival (1966) együtt – a műhely lírai dokumentarista irányzatához tartozik, olyan művek társaságában, mint Sára Sándortól a Cigányok (1963) és a Vízkereszt (1967) vagy Gyöngyössy Imrétől a Férfiarckép (1965). A groteszk-szatirikus stílusú dokumentumfilmek (Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk, 1969; Szomjas György: Nászutak, 1970) mellett a lírai hang volt a korszakban az első, amely igyekezett a hagyományos dokumentumfilmes témát és formát (szociografikus pontosság, riportok) megújítani, tágítani a határait, új kifejezésmódokat találni. A lírai irány e tekintetben különösen izgalmas vállalkozás, hiszen annak személyes, kevéssé objektív látásmódja elvileg ellentmond a dokumentarizmus objektív tárgyszerűségének. Ám éppen ezért váltak ezek a filmek különlegessé, hiszen az elsődleges leíró, szociológiai jelentések mögött általánosabb, egyetemes érvényű, elvontabb gondolatokat is képesek voltak megfogalmazni. Így lépett túl a romák élethelyzetének és a tanyán élők világának bemutatásán a Cigányok és a Vízkereszt, egy falusi körorvos munkájának dokumentálásán a Férfiarckép. A Meddig él az ember? is jól körvonalazható társadalmi jelenséget mutat be: a nyugdíjba vonuló idős emberek életét egyfelől, a pályakezdő fiatalokét másfelől. A kettős portré stílusa, illetve maga a kettős szerkezet azonban itt is felruházza a filmet egy elvontabb, költőibb jelentéssel.

A majdnem egyórás film két részből áll, önálló alcímekkel: 1. Az öreg, 2. A fiú. A két portré, a két rész főszereplője között nincs semmiféle kapcsolat, az csak elvont szintén fogalmazódik meg a befogadóban. Ez válik a film leginkább költőinek, gondolatinak nevezhető mozzanatává, ahogy csupán a két inverz élethelyzet, az öregség és a fia­talság, egy pálya befejezése és elkezdése egymás mellé állításával mindennek az önmagán, a konkrét élethelyzeten túlmutató, örökérvényű, egzisztenciális mibenlétével szembesít. Hasonló szerkezetet látunk Věra Chytilová Éva és Vera (O něčem jiném, 1963) című filmjében, amelyben két egymást nem ismerő, egymástól független nő életébe nyerünk bepillantást, s miközben mindkét sors önmagában is érdekes és informatív, a lényeg a kettő kifejtetlen, ám mégis önma­gáért beszélő összefüggéséből bontakozik ki. Elek Judit filmje lényegében ezt az absztrakt jelentést (is) megcélzó modernista formát valósítja meg kettős portréjával.

Érdemes azonban a két részt önmagában is megvizsgálni, hiszen a részletekben szintén megfigyelhetők a lírai dokumentarizmus vonásai. Találkozunk ugyan riporthelyzetekkel, megkonstruált vagy véletlenszerűen kialakult szituációk rögzítésével, ám mindkét részben feltűnően sok a kevéssé informatív, ám hangulatilag erős lírai passzázs. Az idős embert és a fiatal fiút egyaránt hosszasan látjuk napi rutincselekvéseik közben, néha maguk elé mélázó közelijükön időzik el Ragályi Elemér kamerája, s mindezt Szöllősy András érzékeny filmzenéje kíséri. Bizonyos egyszerű, leíró élethelyzetek megformálásukkal és legfőképp párhuzamukkal önmagukon túlmutató szimbolikus jelentést nyernek. Ilyen a folyón átkelés mindkét részben megtalálható képsora. Az idős férfi a dunai vízibuszon jár (talán Csepelen lévő) munkahelyére, a vidéki fiú útja a messzi városba, ahol ipari tanuló lesz, kompozással indul a Tiszán. A hely és az egyszerű közlekedési eszköz a változás, a határátlépés szimbólumává válik: az aktív életből az elmúlás, a gyerekkorból a felnőtté válás felé.

Ám a lírai dokumentumfilm is dokumentumfilm, vagyis nem idegen tőle a szociológiai megfigyelés, a tárgyszerű pontosság. A Meddig él az ember? e tekintetben is tartalmas, sőt társadalomkritikus film. A két szereplő, a külvárosi munkás és a vidéki fiú környezete, élettere sokatmondó, ahogy jellegzetes társadalmi helyzetük és mobilitásuk is az. Az idős férfi valószínűleg első generációs munkás, akinek életvitele, szemlélete még közel áll a paraszti kultúrához (kis kertjét maga műveli), a fiúból pedig most lesz első generációs városi dolgozó, aki odahagyja szülőfaluját. A téesztagok pihenőjét megörökítő jelenetben, ahol a fiú anyja is jelen van, az egyik brigádtagtól el is hangzik a korszak társadalmát ugyancsak foglalkoztató kérdés: ha minden fiatalból városi munkás lesz, ki műveli meg a földeket. S belekerül a filmbe egy, a szereplőkhöz csak közvetetten kapcsolódó, ám mindkét részben helyet kapó, súlyos társadalmi jelenség, az alkoholizmus. A nyugdíjba vonuló szaktárs búcsúztatóján igen emelkedett a hangulat, de ennél is feltűnőbb az anyjával a városba utazó fiú találkozása a restiben egy ittas, középkorú hölggyel. Ezek valódi dokumentarista pillanatok valóban illuminált állapotban lévő emberekről. Utóbbi jelenet hitelességét sajnos némileg csökkenti a technikai kényszerből adódó utószinkron. Ez a film más pontján is zavaró, de alkalmanként ebből a fogyatékosságból is erényt kovácsol az alkotó. Az idős munkás üzemi búcsúztatóján elhangzó kincstári beszédnek például kifejezetten „jót tesz”, ahogy formai értelemben is lelepleződik az esemény hamissága. Ennél jóval őszintébb a fehér asztalnál italozó kollégák önfeledt magyarnótázása.

A Meddig él az ember? szociológiai értelemben is pontosan ábrázolja az életvég és az életkezdet társadalmilag motivált eseményét, ám ennél sokkal többet elmond mindennek a létezés teljességét keretező természetéről. Erre utal a költői kérdésként feltett filmcím, s erre hívja fel a figyelmet a dokumentumfilmek stáblistáján szokatlan, ezúttal azonban teljesen jogos megfogalmazás: írta és rendezte Elek Judit.

Irodalom

EMBER Marianne: Tárlatvezetés Elek Judit munkáiról. Filmkultúra, 1980. 3. sz.

STŐHR Lóránt: Elégiák. A hatvanas évek dokumentarizmusa. In GELENCSÉR Gábor (szerk.): BBS 50. A Balázs Béla Stúdió 50 éve. Bp., 2009, Műcsarnok – Balázs Béla Stúdió.