súgó szűrés
keresés

Férfiarckép

Rendező
Gyöngyössy Imre
Bemutató
1965.02.04.
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
9 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Gyöngyössy Imre (1930–1994) a „nagy” Máriássy-osztályban szerezte meg rendezői diplomáját 1961-ben, ám hét-nyolc évvel idősebb volt évfolyamtársainál, s ez abban az időben egészen másfajta „nevelődési történetet” jelentett számára. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1948-ban, az egyházi iskolák államosítása előtti pillanatban. Az ottani évek hatására francia–olasz szakon folytatta tanulmányait az ELTE-n, s kapcsolatát továbbra is fenntartotta a bencésekkel. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy egyetemi tanulmányait nem fejezhette be: 1951-ben letartóztatták, s összeesküvés és izgatás vádjával három évre ítélték, amelyet előbb börtönben, majd kényszermunkatáborban töltött le. Már az egyetemi évek alatt, majd a börtönben is írt verseket olaszul és magyarul. Szabadulása után az ELTE-re nem vették vissza, az irodalmi életben próbált boldogulni, mígnem 1956-ban sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Gyöngyössy indulását tehát két körülmény határozta meg: politikai meghurcolása és irodalmi érdeklődése. Mindkettő végigkísérte filmes pályafutását: számos munkája az üldözést szenvedő ember drámájáról szól, első rendezései pedig erősen stilizált, költői formát alkalmaztak.

Indulásakor nem osztálytársaival, hanem nemzedéktársaival dolgozott együtt, mindenekelőtt Sára Sándorral és Gaál Istvánnal. Később, már az első egész estés játékfilmek után Kabay Barnával került szoros munkakapcsolatba: a Két elhatározás (1977) jelentős nemzetközi sikere után valamennyi filmjüket együtt jegyezték, Gyöngyössy utolsó munkáiban pedig felesége, állandó forgatókönyvírója, Petényi Katalin is közreműködött rendezőként.

Gyöngyössy a Balázs Béla Stúdióban mindössze két filmet készített, a Férfiarcképet, majd a Miskolc múltját és jelenét bemutató Változatok egy városról (1965) című rövid dokumentumfilmet. A Férfiarckép is dokumentumfilm, ám személyes és lírai hangú; Sára és Gaál korabeli munkáihoz áll közel, akik Gyöngyössy filmjét fényképezték, illetve Gaál vágta is. Ám míg Sára Cigányokjában (1963) és Vízkeresztjében (1967) vagy Gaál Oda-vissza (1962) és Tisza – Őszi vázlatok (1963) című munkáiban egy-egy szociológiai téma lírai hangú feldolgozásáról van szó, addig Gyöngyössy esetében a „témaválasztás” is személyes, hiszen a Férfiarckép 37 éve falusi körorvosként tevékenykedő édesapjáról szól. S noha ebbe is beszüremkedik némi társadalomrajz a hatvanas évek vidéki életéből, megjelennek benne hiteles parasztportrék, a film alaphangját az apai arckép lírai megfogalmazásának igénye adja meg. Ennek egyik meghatározó eleme az író-rendező apjáról szóló verse, amely Sztankay István előadásában kíséri a képeket. (Az 1961-es keltezésű költemény Férfi arckép címmel, Film-vers alcímmel, Szüleimnek ajánlással megjelent a szerző Utódom lesz minden halandó című poszthumusz verseskötetében, valamint olvasható a Remény és Mítosz című, képekkel gazdagon illusztrált három nyelvű kiadványban.) A másik elem pedig a tájat és az embert, a vidéki környezetet és a mindennapok tevékenységét egymásba komponáló képalkotás. Utóbbi finoman egyensúlyoz az artisztikus, grafikus rajzolatú, fekete-fehér tájképfestés és a leíró jelleg, illetve a dokumentált szituációk és a megkonstruált helyzetek, beállított jelenetek között. A falusi körorvosi hivatás lírai emelkedettségét, örökérvényűségét jelzi az évszakok folyamatos váltakozása, a télből nyárba, nyárból télbe áttűnő távoli beállítások, az állandóan úton lévő orvos tájban feloldódó alakjával. Mindennek közvetlenebb, hétköznapibb arcát apró események villantják fel: valaki rosszul lesz, s éjszaka riasztják, vagy a szőlőművelés közben hívják lélekszakadva az esethez. Segíteni azonban már ő sem mindig tud… A halottat körülvevő emberek portrésorozata a film egyik legszebb, legmegrendítőbb pillanata, amely nem független a főhős tevékenységétől, ám annak határait mutatja meg, a halálon innen, az életen túl – valóban a határon. Máskor, ennek ellenpontjaként a születés örömét látjuk, egy keresztelőt, ahol a doktor úr is vendég a családi ebéden.

A hatvanas évek „így jöttem” filmjeiben visszatérő motívum az apák nemzedékének képe, az elszakadás a tradícióktól, az első generációs értelmiségiek válsága, a saját identitás megteremtésének nehézsége a második világháború, a vészkorszak, az ötvenes évek, az 1956-os forradalom történelmi terhe alatt (Makk Károly: Elveszett paradicsom, 1962; Jancsó Miklós: Oldás és kötés, 1963; Szabó István: Apa, 1966; Bacsó Péter: Nyár a hegyen, 1967). A Férfiarckép ehhez a tematikus irányzathoz kapcsolódik, ám látás- és ábrázolásmódja alapvetően lírai. Ugyanez a költőiség fogja meghatározni – csakhogy immár az apa-motívum nélkül – Gyöngyössy Imre első egész estés filmjeinek a világát (Virágvasárnap, 1969; Meztelen vagy, 1972; Szarvassá vált fiúk, 1974; Várakozók, 1975), vagyis az ő esetében a Balázs Béla Stúdiós indulás hatása játékfilmjeire csak stiláris értelmű.

Irodalom

Gyöngyössy Imre, Utódom lesz minden halandó, Budapest, 1999, Európa 2000 Kft.

Petényi Katalin szerk., Remény és Mítosz. Gyöngyössy Imre költő, filmrendező, Budapest, é. n., CinemaStar Kft.

Stőhr Lóránt, Elégiák. A hatvanas évek dokumentarizmusa = Gelencsér Gábor szerk., BBS 50. A Balázs Béla Stúdió 50 éve, Budapest, 2009, Műcsarnok – Balázs Béla Stúdió, 85–89.