súgó szűrés
keresés

Mire megvénülünk

Rendező
Ifj. Uher Ödön
Bemutató
1917.01.15.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 2 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

A némafilmkorszakban népszerűek Jókai regényei rendezőink (sőt a német alkotók) körében, nemcsak kalanddramaturgiájuk, érzelmi töltetük, hanem miliőrajzuk, a bennük megjelenő tájak fotogenitása miatt is. Sok adaptációról tudunk, de csak három maradt fenn, a Mire megvénülünk mellett Korda Sándor Az aranyembere (1919) és az Egy dollár (más címen: Az egyhuszasos lány; Uwe Jens Krafft, 1923). Előbbi az író egyik legnépszerűbb regénye alapján született, és fenséges külsőivel, míves belsőivel ragadja meg a nézőt, utóbbi egy kevéssé ismert elbeszélés nyomán készült, és friss formanyelve, illetve háromperces álomjelenete miatt izgalmas.

A Mire megvénülünk az első magyar Jókai-adaptáció, Európában a második: a Szegény gazdagokat német színészekkel, német rendezővel dolgozták fel 1915-ben. Miként majd fél évszázaddal később Gertler Viktor Az aranyembere (1962) megágyaz más, Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-filmeknek (A kőszívű ember fiai, 1965; Kárpáthy Zoltán, 1966; Egy magyar nábob, 1966), illetve megemeli a közönségfilmek rangját, úgy csinál kedvet a Mire megvénülünk sikere a némakorszakban a további – szám szerint tíz – Jókai-feldolgozásnak, és növeli a film, a mozgókép presztízsét. Alkotója a tízes évek jelentős filmgyártó vállalatának második embere. Az Uher Filmgyárat idősb Uher Ödön fényképész alapítja 1912-ben: a cég 1918-ig két tucat saját produkciót hoz tető alá, és fontos szerepet játszik a honi filmipar megerősítésében. Első filmjüket – Nővérek (1912) – az apa rendezi, a fia fotografálja, és hamarosan ifjabb Uher is rendezni kezd, mégpedig sikeresen: a korabeli direktorok elitcsapatáig emelkedik. A húszas évek elején emigrál, nem forgat többet. Feltalálóként jeleskedik: nyomdaipari fejlesztései világhírűek lesznek.

A Mire megvénülünk az Uher Filmgyár egyik legnagyobb szabású vállalkozása. Igazi filmkolosszus – két részben vetítették a mozik –, és a munkálatai is, ma úgy mondanánk, megapiceknek kijáró figyelemmel és időbeli fesztávval folytak: a korban szokatlanul két hónapig tartottak ez előkészületek, egy hónapig maga a forgatás. A ma ismert hatvankét perces kópia az eredeti film kevesebb mint fele, a csaknem nézhetetlen mozgóképtorzót bravúros restaurátori munkával tették élvezhetővé a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársai, itt-ott a korabeli sajtóanyagokból származó állóképeket beiktatva és az értelmezést megnehezítő hiányokat inzertekkel pótolva. A történet hőse a 19. század derekán a forradalmi eszméktől forrólázas reformifjúság képviselője, Áronffy Lóránd, aki, mint a film egyik eredeti inzertje (korabeli megnevezéssel: „felírása”) szól: „egy szerencsétlen család ivadéka, melynek minden tagja öngyilkosul hal meg”. Lóránd apja, Lőrinc is így veszik oda az expozícióban, és úgy fest, ő sem kerülheti el a végzetét; néminemű ármány és természetesen szerelem szegélyezi útját, miközben menekül – leginkább a balsorsa elől. A regény 1865-ben, a kiegyezést közvetlenül megelőző, és korántsem várakozással, inkább lemondással, letargiával, spleennel teli korszakban készült, ezért bús tónusú. Mindez talán magyarázatot ad arra, hogy 1916-ban, a szörnyű veszteségeket hozó és még borúsabb jövőt ígérő „nagy háború” kellős közepén miért épp Jókai eme munkájára esett az Uher cég választása.

A Mire megvénülünk adaptálásának másik oka az lehetett, hogy kisebb büdzsével kihozhatónak tűnt, mint más Jókai-regények: a terjedelme nem túl nagy, kevesebb szereplőt mozgat kevesebb helyszínen. Gyakran bolyong viszont a lélek tájékain az elbeszélés, s ez a lelki történések bemutatása iránt fogékony filmfeldolgozást kívánt volna. Nemcsak Uher Ödönön múlt, hogy nem sikerült ilyet készítenie: a tízes évek közepén a világfilm is épp csak elkezd ismerkedni a pszichés folyamatok mélyanalízisét lehetővé tévő eszközökkel.

Mindenekelőtt az érzelmek ábrázolásában főszereplő közelképek és premier plánok hiányoznak. Uher kistotálokkal és bőszekondokkal építkezik, még a szűkszekond-alkalmazás is különlegesnek mondható a filmben: a neki jutott „képernyőidő” miatt mellékfigurának tűnő, a cselekményszálak gombolyításában viszont kiemelt szerepet játszó Kandur betyárról készül az egyetlen ilyen plán, amikor a csárdánál lesben állva kikukucskál az ablakrésen. A többi színésznek közelik hiányában kevéssé van lehetősége az arcvonásaival játszani, ezért túlzásba viszik a mimikát, azaz ugyanúgy lemondanak a finomabb, szubtilisebb megoldásokról, mint ahogyan a gesztusnyelvükben is: sok a széles, ágáló mozdulat, kivált a férfiak játékmódjában.

A képek jobbára statikusak, igaz, gyakoriak az értőn kivitelezett, apróbb – tisztán funkcionális szerepű, tehát nem jelentésalakító – kameraigazítások. Izgalmasak a szép többteres kompozíciók (Lőrinc öngyilkosságakor a kép előterében, jobb oldalon a magából kikelt felesége és anyja látható, a kép hátterében, baloldalon pedig az apja holtteste fölé hajoló Lóránd). A látvány főelemei továbbá az impozáns díszletek – Uherék nagy műgonddal idézik fel a reformkor biedermeierét – és a színezett (virazsírozott) képek, amelyek speciális dramaturgiai szereppel bírnak. (A Filmkultúra folyóiratban Magyar Róza elemzi a jelentéseiket.)

Összességében a Mire megvénülünk pontos képet ad a magyar film állapotáról a tízes évek derekán. Megmutatja, hol tartunk, és jelzi az alkotói ambíciókat is: a rendezők jóval többre vágynak az egy-, két-, háromtekercsesek (tíz-húsz-harmincpercesek) bájánál; az epikus konvenciót megszilárdító, azaz az irodalommal frigyre lépő művek készítése a fő céljuk; továbbá nem idegen tőlük a kísérletező hajlam, legyen szó kameramunkáról vagy képépítésről.

Irodalom

Balogh Gyöngyi: Az első magyar Jókai-film restaurálása. www.filmkultura.hu • Magyar Róza: Képek, káprázatok… Ifj. Uher Ödön: Mire megvénülünk. Filmkultúra, 1991. 1. sz.