súgó szűrés
keresés

Szépek és bolondok

Rendező
Szász Péter
Bemutató
1976.09.23.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 38 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

Szász Péter (1927–1983) két filmjével is csatlakozott a hetvenes évek fontos irányzataihoz, a filmgroteszkhez (András Ferenc: Veri az ördög a feleségét, 1977; Zsombolyai János: Kihajolni veszélyes, 1978) és a nemzedéki közérzetfilmhez (Gábor Pál: Utazás Jakabbal, 1972; Szörény Rezső: BÚÉK!, 1979). Az Egy kis hely a nap alatt (1973) pártkádere és a Szépek és bolondok hétvégenként harmadosztályú vidéki meccseket vezető Ivicz Istvánja a hetvenes évek tipikus antihősei, akik azért válnak tragikomikus figurákká, mert a társadalmi-politikai rendszer számára valójában jelentéktelen ügyért küzdenek megszállottan, azaz még hisznek abban a közösségben, amely bennük már nem hisz.

A Kállai Ferenc által érzékenyen eljátszott Ivicz hétköznap egyszerű kenyérhordóként dolgozik. Fontos, mégis rutinfeladat; a társadalom természetesnek veszi. Így Ivicz „láthatatlan” az emberek számára, tőlük nemhogy megfelelő elismerést nem kap, de koszos egyenruhájában, a kosarak alatt görnyedve még embernek is alig érezheti magát. Az LGT Egy elfelejtett szó című, dinamikus zeneszáma ironikusan ellenpontozza a főhős lélekölő munkáját bemutató, direkt lassú tempójú nyitószekvencia képsorait. „Minden ember jó, kit megtalál egy szó, / Minden szó is jó, ha embernek való” – állítja a dalszöveg, ám ez a munka nem „embernek való”, a kenyerek súlya alatt majd megszakadó, izzadó, rohanó Ivicz látványa legalábbis nem ezt sugallja. A film bevezetője megelőlegezi a főhős válaszát a cinikus partjelző, az Ivicznél fiatalabb Fedák Charlie (Bodrogi Gyula) későbbi, a bírói munka értelmét firtató kifakadására: „Azt hiszi, ez a szar meccs, ez a kutyaütő viadal fontos volt. Nem volt fontos.” Pedig fontos volt, mert az 1945 előtt még pékként dolgozó antihős bírói mezbe bújva visszanyer valamit egykori önbecsüléséből, amelyet a vészkorszakban elvettek tőle (két zsidó kisgyerek kísérőjeként maga is megjárta Auschwitzt), és legalább hétvégenként úgy érezheti, van valamennyi hatalma, ha elismerést ugyan ezért a munkáért sem nagyon kap.

Bár a hétköznapok világára és a kisemberre koncentráló Szépek és bolondok nem fogalmaz meg direkt társadalomkritikát, tragikomikus alapszituációja mégis magában hordozza azt. Hiszen Ivicz István egy munkás, aki a Kádár-rendszer hivatalos ideológiája szerint a hatalmat birtokolja. Ám már a nyitójelenet is ennek az ellenkezőjét hangsúlyozza az agyondolgoztatott, meggyötört arcú Ivicz-cel. És bár futballbíróként van némi hatalma, a meccs epizódja, illetve az öltözői jelenetek rávilágítanak, hogy ez a hatalom is illúzió, identitáserősítő önbecsapás. Egyrészt az öltöző inkább hasonlít egy lepusztult istállóra, másrészt a mérkőzés során kiderül, hogy az antihős csak azt hiszi, ura a helyzetnek, valójában a feldühödött nézők és a szabálytalankodó, agresszív focisták uralkodnak, és veszélyeztetik pozícióját, sőt testi épségét. A Szépek és bolondok groteszk eszközeivel dekonstruálja a „munkáshatalom” ideológiáját.

A főhős tragikomikus illúzióvilágát Koltai Lajos operatőr vörösbarna tónusú, nosztalgikus fotókat idéző képei jelenítik meg. Ivicz a múltba, a deportálás előtti, számára idilli korszakba vágyik vissza, amikor megbecsült pékként boldogan élt egy zsidó családnál (ennek gyerektagjait karolta fel a szülők halála után, és kísérte el őket a haláltáborba is). Ezért tekint úgy a romos kisvárosra, mint Koltai kamerája: szeretné, ha minden olyan szép lenne, mint Auschwitz előtt, fiatalkorában. Miközben erről mesél a férfit megszerető, boldogtalan Idának (Meszléry Judit), illetve „munkatársainak”, a képi világ lassan megváltozik, kifejezetten komor hangulatúvá válik. Koltai merész fény-árnyék kontrasztokat alkalmaz, majd egyre inkább elsötétíti a képet, ahogy Ivicz története kibontakozik, és elér az auschwitzi epizód csúcspontjáig: a nácik köröket futtattak a férfivel a koncentrációs tábor udvarán, a két gyermekkel a karjában, és csak annak kímélték meg az életét, akit meg tudott tartani (egyikőjük így oda is veszett). Ekkor az operatőr majdnem a teljes sötétségig szűkíti a blendét.

Ida, Ivicz két társa, Gadácsi (Andor Tamás), de még inkább Fedák sorsa erősítik a Szépek és bolondok nemzedéki közérzetfilm-jellegét. Ida a lányait egyedül nevelő, egy férfi szeretetére vágyó lelkileg sérült, kiégett negyvenes nő típusfigurája, Gadácsi pedig reflektálatlanul a pillanatnak él, céltalanul habzsolja az életet, az Utazás Jakabbal címszerepelőjének „rokona”. A legérdekesebb a szorongását tréfálkozással maszkoló Fedák, aki hasonlít Gadácsihoz, de ő elkezd felébredni a cselekmény során, és egyre inkább tudatosul benne, hogy ő is a vidéki meccsek illúzióvilágba menekülő, megkeseredett Ivicz-cé válhat. Mintegy kapuzárási pánikját érzékelteti a film végi kétségbeesett és groteszk menekülési kísérlete: megpróbál változtatni szokásán, és a cselekmény elején látottakkal ellentétben nem csak a körte héját eszi meg, hanem ahogy mindenki más, magát a gyümölcsöt is. Hogy végül a főhőssel együtt kiugorjanak a vonatból, és a festői szépségű, őszi erdő közepén találják magukat, ahol „egymás előli” menekülésük véget is ér. A hetvenes évek antihősei gyakran próbálkoznak ilyen látványosan kisszerű, eleve kudarcra ítélt kiugrási kísérletekkel (például az Etűdök gépzongorára [Неоконченная пьеса для механического пианино, Nyikita Mihalkov, 1977] Platonovja sekély vízben kísérel meg öngyilkosságot), ám ezeket követően minden folytatódik úgy, ahogy addig. Feltehetően az erdő közepén összeomló Ivicz és Fedák jelentéktelen életrutinja is változatlan marad, ahogy a tél után az őket körülvevő fák levelei is újra zöldbe borulnak, majd ősszel ismét megsárgulnak és lehullanak.

Irodalom

Gelencsér Gábor, A Titanic zenekara. Stílusok és irányzatok a hetvenes évek filmművészetében, Budapest, 2002, Osiris, 357–364.