súgó szűrés
keresés

Utazás Jakabbal

Rendező
Gábor Pál
Bemutató
1972.10.26.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 22 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A nyugati hatvannyolcas tüntetések elcsendesedtek az évtizedfordulón, a magyarországi reformok megtorpantak a hetvenes évek közepére, és még a fiatalok lázadását tápláló beatkultúrát is sikerült államilag „megszelídíteni” a vasfüggönyön innen és túl. A szürke, áporodott levegőjű évtized fiataljainak és középgenerációjának illúzióvesztését mutatják be a nemzedéki közérzetfilmek, köztük Gábor Pál (1932–1987) groteszk road movie-ja, az Utazás Jakabbal.

Az Utazás Jakabbal a rendező Horizont (1971) című műve mellett a filmcsoport egyik első darabja. Sok más, témába vágó alkotáshoz (Zsombolyai János: A kenguru, 1976; Szörény Rezső: BUÉK!, 1978; Gothár Péter: Ajándék ez a nap, 1979) hasonlóan Gábor Pál filmje is a hetvenes évek rossz közérzetét kifejező „jeans prózát” adaptál. A Huszárik Zoltán Csontváryját (1980) is forgatókönyvíróként jegyző Császár István maga gyúrta egybe több novelláját (Utazás JakabbalKísérlet barátunk megöléséreCircum dederumKönnyű meló kezdőknek), és a forgatókönyvnek stílusosan a Csellengő fiatalok címet adta. Főszereplője a „magyar zabhegyező”, István (Huszti Péter), aki dacolva édesapja akaratával, nem megy egyetemre, hanem beáll tűzoltókészülék-ellenőrnek. A középkorú, léhűtő Jakab (Ion Bog) mellé osztják be, akivel országjárásuk során – jelentéktelen munkájukat gyorsan letudva – alkoholt vedelnek és fiatal nőket hajkurásznak. A cinikus értelmiségi lángja ott pislákol Istvánban, így egyre csípősebb viccek formájában reflektál kétségtelenül szórakoztató, de teljesen céltalan életükre, amelyek hatására éppen a felszínen mindig jókedélyű, lelke mélyén azonban megkeseredett Jakabban indul meg egy ébredési folyamat.

Az Utazás Jakabbal hősábrázolását, elbeszélésmódját és groteszk, ironikus hangnemét tekintve is kiemelkedő, trendteremtő alkotás. Míg a hatvanas évek tipikus fiatal vagy középkorú értelmiségi hősét a cselekvésvágy hajtotta (Szabó István: Apa – Egy hit naplója, 1966; Sára Sándor: Feldobott kő, 1969) – még akkor is, ha a cselekmény végén szembesült tehetetlenségével (Jancsó Miklós: Oldás és kötés, 1963; Gaál István: Sodrásban, 1964) –, addig a hetvenes évek nemzedéki közérzetfilmjeinek antihősei akár tudatában vannak sorsuknak (Utazás JakabbalBUÉK!), akár reflektálatlanul élnek (Kézdi-Kovács Zsolt: Ha megjön József, 1975; A kenguru), kezdettől passzív, szemlélődő, értelmes cselekvésre képtelen figurák. István látszólag „cselekvő hős”, hiszen tudatos lázadással utasítja el az egyetemet, ahová apja protezsálta be, ám ahogy elkezdi alibimunkáját Jakab mellett, maga is beleül a langyos pocsolyába, amelyben idősebb kollégája már régóta dagonyázik. Aktív hős híján a klasszikus célelvű, problémamegoldó elbeszélés sem léphet működésbe, így a többi nemzedéki közérzetfilmhez vagy a korabeli modernista road movie-khoz (Monte Hellman: Kétsávos országút [Two-Lane Blacktop, 1971], Jerry Schatzberg: Madárijesztő [Scarecrow, 1973], Wim Wenders: Az idő sodrában [Im Lauf der Zeit, 1976]) hasonlóan Gábor Pál műve Jakab és István értelmetlen mindennapjainak epizódjain keresztül a modern (itt: a szocialista) társadalomban helyét nem találó, motiválatlan egyén válságát exponálja.

Az Utazás Jakabbal utazások és olykor szó szerint infantilis játékok (például a két főhős egy falu határában gyerekekkel gurul le a lejtőn egy kordélyon) láncolatából áll, kevés drámai jelenetet tartalmaz (például Jakab nagyapjának sivár, lakótelepi sorsa), amelyek élét jellemzően a groteszk irónia csorbítja ki. Az egyik epizódban lángra kap egy tanyasi disznóól, ahová István és társa sietnek a gyorsan terjedő tüzet oltani munkaeszközeikkel. Ugyan sikerül kimenteniük a ház lakóit, tehát kvázi hősökké válnak, azonban Gábor Pál a tűzoltókészülékek hatástalanságát hangsúlyozza: még a kisebb tűz eloltására is alkalmatlanok, gyorsan kifogy belőlük az oltóanyag, ezért az ólról átterjed a tűz a családi házra, amely így porrá fog égni. A tragikomikus jelenet érzékletesen bemutatja István és Jakab munkájának értelmetlenségét, illetve utal a „nagy egészre”, a szocialista iparra is, amelynek termékei (például a poroltók) sok esetben megkérdőjelezhető minőségűek voltak.

Groteszk a két főhős közötti „végső párbaj” a vasútállomáson, ahogy a cselekményben feltűnő karakterek nagy része is. Jakabékhoz csatlakozik a férfi egyetemről kimaradt szociológus unokaöccse, Feri is, aki a „passzív ellenálló” Istvánnal és az öntudatlan „lázadó” nagybátyjával ellentétben aktív rebellis fiatal, nyílt kritikát fogalmaz meg társaival szemben. „Éldegéltek a magatok kis hülye örömeiben. Az ilyeneknek könnyű. Akik mindent úgy vesznek, ahogy jön. Fel sem fogják helyzetük kilátástalanságát. Észre sem veszik, hogy vegetálnak. Hogy igazi cselekvésre nincs lehetőségük” – fogalmazza meg a film lényegét didaktikusan, majd öngyilkosságra buzdítja Jakabékat. Ám amikor azok csupán a vicc kedvéért látszólag belemennek, Feri megijed, visszatáncol. A három „zabhegyező” tehát a lázadás három, meddő formáját képviseli, ráadásul István és Feri, a két értelmiségi hős úgy próbálják meg a Jakab-féle életmódot kritizálni, hogy maguk is eszerint élnek, és nem mellesleg egy állami intézményben dolgoznak, ami eleve kizárja mindenféle nonkonformizmus és rendszerellenesség lehetőségét. Ugyan István a cselekmény végén maga mögött hagyja ezt az életmódot, stoppal elutazik, és a sofőr szavai, valamint a főhős arcközelije azt sugallják, hogy valószínűleg egyetemre fog menni. Kérdés, hogy a hetvenes évek kádári Magyarországán értelmiségiként többre lesz-e képes, mint amire haszontalan tűzoltókészülék-ellenőrként képes volt.

Irodalom

Gelencsér Gábor, Forgatott könyvek. A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között, Budapest, 2015, Kijárat – Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány, 300–303.