súgó szűrés
keresés

Találkozás

Rendező
Elek Judit
Bemutató
1963
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
20 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Elek Judit (1937) a „nagy” Máriássy-osztályban, 1956 és 1961 között végezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Csoporttársaihoz hasonlóan a Balázs Béla Stúdióban készítette el első önálló rövidfilmjeit. Egész estés rendezői bemutatkozására viszonylag későn, 1969-ben került sor (Sziget a szárazföldön). BBS-produkciói között több dokumentumfilmet is találunk: a játékfilmek mellett ez a forma végigkíséri változatos tematikájú, sokszínű életművét.

Találkozás a szerző – különösen korai munkáira jellemző – témáját és érzékenységét exponálja: a magányból kitörni vágyó ember árnyalt lélekrajzát nyújtja. Néhány óra, egy délután történetét látjuk, amikor a társkereső rovatban feladott újsághirdetés révén két középkorú ember személyesen is találkozik, az esetleg kialakuló tartós párkapcsolat reményében. Egy pesti térre beszélik meg a randevút, onnan sétára indulnak, majd moziba mennének, de nem sikerül jegyet szerezniük a népszerű külföldi filmre, így egy presszóban folytatják a beszélgetést. Végül a férfi hazakíséri a nőt. A búcsúzáskor azt ígéri, talán majd felhívja, ám ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak… A nő ápolóként dolgozik egy kórházban – dramaturgiai keretként a film elején és végén látjuk is munka közben –, s egyedül él albérletében; a férfi pénzügyi előadó, és idős szüleivel lakik. Az ismerkedés egyszerre kínos és izgalmas, suta és őszinte, mindenesetre megejtően emberi. Hogy mitől lesz azzá? Nos, ebben rejlik a film valódi, filmtörténetileg sem elhanyagolható érdeme.

Elek Judit ugyanis az elsők között alkalmazza a később igen népszerűvé vált, a fikciós formát dokumentarizmussal keverő módszert. A történet két szereplője amatőr, a dialógusok az ő rögtönzéseik, az író-rendező csak a szituációkat határozta meg. A módszerhez megfelelő technikai eszközökre is szükség volt, mindenekelőtt direkt hangfelvételre, amely abban az időben nem volt bevett eljárás. Ennek következtében a felvételek meglehetősen zajosak, ám az utószinkron épp a helyzet hitelességét tette volna tönkre. S a rögtönzött dialógusok mellett még jónéhány spontán mozdulat, gesztus is gazdagítja a filmet, például amikor a parkból sétára indul a pár, s a férfi keresi a helyét a nő oldalán: mintha a karját szeretné megérinteni, vagy talán a válltáskáját felsegíteni… Forgatókönyvileg „kitalálhatatlan”, színészileg „eljátszhatatlan” pillanat.

A fikciót dokumentarizmussal keverő módszer később elsősorban társadalmi jelenségek bemutatására lesz alkalmas, különösképpen az éppen egy évtized múlva elinduló Budapesti Iskola filmjeiben. Elek Juditot azonban itt még inkább az emberi kapcsolatok foglalkoztatják, s az eljárást ennek érdekében alkalmazza. Rendkívül egyszerű, mégis telitalálat a történet jellegének és a forgatás módszerének összefüggése: egy ilyesfajta első találkozáskor ugyanis mindenki félszegen, bizonytalanul viselkedik, voltaképpen játszik, a legjobb oldalát igyekszik mutatni az alapvetően mesterkélt szituációban. Ezt a fajta mimikrit mi fogalmazhatná meg hitelesebben, mint az amatőr szereplők játéka, amely a kamera jelenlétében félszeg, bizonytalan, jól láthatóan meg- és eljátszott, azaz mesterkélt. Vagyis ezúttal a dokumentarista módszer a lélektani realizmust erősíti.

A két szereplő közül azonban csak az egyik amatőr, a másik helyzete igen sajátos. A nőt alakító amatőrszereplő (a közreműködők nevét egyébként nem közli a stáblista) vélhetően valóban ápolónőként dolgozik, talán újsághirdetés útján keresett párt magának, s a filmesek így akadtak rá. A férfi azonban jól azonosítható, hiszen az elismert írót, Mándy Ivánt látjuk a szerepben, akinek ekkor Várkonyi Zoltán már adaptálta Csutak és a szürke ló (1960) című ifjúsági regényét, s később még számos művét megfilmesítik, köztük a legismertebb Sándor Pál két munkája, a Régi idők focija (1973) és a Szabadíts meg a gonosztól (1978). Elek Judithoz is szoros munkakapcsolat fűzi: ő lesz a forgatókönyvírója a rendező első egész estés filmjének, a Sziget a szárazföldönnek, amely témája (magány) és dokumentarista módszere (cinema direct jelenetek) tekintetében is szorosan kapcsolódik a Találkozáshoz. Mándy tehát nem önmagát alakítja (mint elmondja, szeret ugyan olvasni, de „a számok világában él”), ugyanakkor személyiségének és – ettől elválaszthatatlan – írói karakterének vonásai beépülnek az agglegény életből kilépni próbáló férfi fiktív figurájába. Később Mándy íróként is reflektált a felkérésre: a Filmvilágban publikált A gép követ című jegyzete számolt be a forgatás különös kihívásáról. A rövid írás egyrészt Mándy mozisnovelláihoz hasonló stílusban eleveníti fel a filmművészet mitikus világát, másrészt a maga költői módján ugyan, de igen pontos betekintést nyújt a dokumentarista módszer rejtelmeibe, beleértve a direkt hang rögzítéséhez szükséges mikrofon elrejtésének trükkjét. Ritka eset, amikor egy szépíró tollából kapunk elméletileg is tanulságos leírást egy különleges filmkészítési módszerről.

Ahogy ritka eset az is, hogy a módszert valaki nem szociológiai, hanem lélektani ábrázolásra használja. Márpedig a Találkozáshoz hasonlóan Elek Judit további két, hagyományosabb formavilágú BBS-ben készült rövid dokumentumfilmjében is inkább a személyes sorsot faggatja (Kastélyok lakói, 1966; Meddig él az ember?, 1967), szemben kortársai valóságfeltáró igyekezetével.

Irodalom

Mándy Iván, A gép követ. Jegyzetek, Filmvilág, 5. sz., 1964, 20–23.

Muhi Klára, Egy „nehéz életű” filmrendező történetei. Beszélgetés Elek Judittal, Filmvilág, 1. sz., 2007, 6–11.

Stőhr Lóránt, Elégiák. A hatvanas évek dokumentarizmusa = Gelencsér Gábor szerk., BBS 50. A Balázs Béla Stúdió 50 éve, Budapest, 2009, Műcsarnok – Balázs Béla Stúdió, 79–95.