súgó szűrés
keresés

Vasvirág

Rendező
Herskó János
Bemutató
1958.05.01.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 30 perc
A szócikk szerzője
Jurdi Leila

Herskó János (1926–2011) sokoldalú, meghatározó alakja volt a magyar filmszakmának. Nemcsak rendezései, hanem tanári munkássága is kiemelkedő: növendékei között volt Ember Judit, Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza, Simó Sándor, Sándor Pál, Grunwalsky Ferenc, Szomjas György, Lányi András. Filmstúdiót alapított, s annak vezetőjeként számos rendezőt segített elindulni a pályán, így például Szabó Istvánt.

Vasvirág forgatókönyve Gelléri Andor Endre novellái alapján már 1954-ben, Herskó első (termelési) filmje, a „szívből utalt” A város alatt (1953) után elkészült, akkor azonban nem tartották „aktuálisnak”. A cím kettős jelentésű: utal a hősnő erős karakterére, ugyanakkor egy népi hagyományt is megidéz, miszerint vasvirágot, másnéven menyecskevirágot azért ültettek a kertbe, hogy jelezzék, eladósorban lévő lány van a háznál. A film a szocialista realizmusból kilábaló ötvenes évek második felére leginkább jellemző lírai neorealizmus irányzatának kései képviselője, valamint a hatvanas évek modernista új hullámának előképe, olyan filmek társaságában, mint a Körhinta (Fábri Zoltán, 1955), a Csempészek (Máriássy Félix, 1958) vagy a Ház a sziklák alatt (Makk Károly, 1958). A Vasvirág meghívást kapott az 1958-as cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába is.

A film komoly társadalmi problémákat taglal, de mindezeket magánéleti konfliktusba helyezi. A harmincas évek Budapestjén játszódó történet két szegény fiatal munkás szerelméről szól, az ő melodrámai történetükben elevenedik meg a hétköznapi kisembereket sújtó munkanélküliség, hajléktalanság, a kitörés reménytelensége a szegény sorsból, legalábbis morális tartásuk megőrzésével. A rendező olyan karaktereken keresztül nyújt betekintést az óbudai munkáskörnyezetbe, akik teljes mértékben kiszolgáltatottjai gazdasági helyzetüknek, nem urai saját sorsuknak. A főszereplő a jószándékú, kiváló szakember, mégis munkanélküliként és hajléktalanként tengődő Pettersen István (Avar István), aki beleszeret az árván maradt Cink Verába (Törőcsik Mari). A lány minden álma, hogy táncosnő lehessen, mint egykoron édesanyja volt. Verát zsigeri módon hatja át a tánc okozta felszabadult öröm; Istvánba is egy táncos mulatság közben szeret bele igazán. A táncjelenet váltakozó arcközelikből épül fel, amelyek szinte leválasztják a két fiatalt az őket körülvevő tömegről, így különös drámai hangsúly kap kibontakozó szerelmük. Vera jelenléte jó hatással van Istvánra, aki igyekszik kihúzni magát a szegénységből: a férfi minden adódó alkalmi munkát elvállal, nyomorúságos viskót épít, és amikor a lány egy tükör után áhítozik, akkor utolsó fillérjeit arra költi, hogy vegyen neki egyet. Verát eközben megkörnyékezi a főnöke, a jómódú, de már idősödő mosodai vállalkozó, Weiszhaupt úr. A férfi, akinek visszaéléseire több munkatársa is próbálja felhívni a naiv Vera figyelmét, gátlástalanul kikezd a fiatal lánnyal, s azt ígéri neki, hogy támogatásával valóra válthatja táncosnői álmait. István és Vera innentől más utat járnak: a férfi mit sem sejt arról, hogy míg ő tisztességes módon igyekszik pénzhez jutni, addig Vera folyamatosan választási helyzetekbe kerül.

A filmben igen nagy kifejezőerővel jelenik meg a lány vágyai és a rideg valóság között feszülő ellentét. A modern város kínálta lehetőségek kecsegtetők, a kirakatban szebbnél szebb ruhák sorakoznak, amelyeket bárki megcsodálhat, ám megvásárolni csak kevesen tudnak. Pettersen viskója viszont rémálomszerű hely, különösen amikor az egyik éjszaka váratlanul felbukkan „társbérlője”, a félelmetes kinézetű, reszkető kezű vén koldus. A végtelennek tűnő lehetőségek kerülnek kontrasztba az egyszerű, de állandó küszködéssel terhelt élettel, amely István és Vera őszinte szerelmét kísérné. Vera egyszerre szereti Istvánt és riasztja szegénysége, miközben taszítja Weiszhaupt erőszakossága, ugyanakkor vonzza is az általa felkínált lehetőség, amely álmai megvalósulását ígéri. A nő egy delíriumos éjszaka után elhagyja Istvánt, és főnöke szeretője, voltaképpen kitartottja lesz.

A karakterábrázolás igen összetett. Vera két világ között vívódik, és bár hamar rájön, a szerelmet kellett volna választania, tettéért nagy árat fizet. Cink Vera történetében valószínűleg sok korabeli fiatal nő ismerhetett magára, akik a szülők és az anyagi háttér nyújtotta biztonság hiányában kénytelenek voltak feladni a szerelmüket, illetve vágyaik beteljesedését csak egy „jó partitól”, gazdag férjtől-szeretőtől remélhették. S noha István sora is jóra fordul, hiszen végül eredeti szakmájában, kelmefestőként talál munkát, a sors keserű fintora, hogy a főnöke éppen Vera szeretője lesz. A kiábrándító végkifejlet az érzelmi drámán túl határozott társadalomkritikát fogalmaz meg: hiába dolgoznak a kisemberek tisztességesen, főnökeiket nem válogathatják meg. Azzal, hogy István Weiszhauptnál kényszerül munkát vállalni, ugyanúgy behódol a gazdag vállalkozó hatalmának, ahogyan szerelme is tette. Vera és István kikeverednek ugyan nehéz anyagi helyzetükből, ám mindezért súlyos árat fizetnek: szerelmük nem teljesedhet be.

Herskó a megidézett harmincas éveket és saját korát egyaránt meghaladó módon beszél a női sorsok nehézségeiről. Nem egy jelenet szól arról, egy nő szépsége miként segítheti előre jutását az életben, miközben ugyanez erkölcsi értelemben a vesztét okozza, hiszen pont a szépségre és kiszolgáltatottságra figyelnek fel a hatalommal rendelkező, azzal visszaélő, jómódú férfiak. A film női főszereplőjének sorsát is szépsége pecsételi meg, míg csúnyácska barátnője az egyszerű életet választja, és Verával ellentétben a szegény szerelmével marad. Cink Vera karaktere a modern nagyvárosi nő még elnyomott, önállótlan és morálisan elbukó, ám lelkében már erős előképe: vasvirág, amelyet Istvánnal együtt törnek le.

Irodalom

Muhi Klára (szerk.): Herskó. Interjúkötet. Budapest, 2006, Korona, 25–29.

Muhi Klára, Párbeszéd és Svédcsavar, Filmvilág, 3. sz., 2005, 16–19.

Szekfü András, „Az én bűnöm, hogy kifáradtam belőle”. Herskó János (1926–2011) = Szekfü András, Így filmeztünk 2., Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból, Budapest, 2019, MMA Kiadó, 167–168.