súgó szűrés
keresés

Domonkos István: Áthúzott versek

Szerző
Domonkos István
Kiadás éve
1971
Műfaj
vers
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
81
A szócikk szerzője
Toldi Éva

Domonkos István első kötetét, a Rátkát az a bizonyosság járja át, hogy a dolgok lényege hitelesen megnevezhető, az ismeretlen tudattartalmak felszínre hozhatóak, a létezés egészéhez közel lehet kerülni a költészet eszközeivel. A mindössze nyolc évvel későbbi Áthúzott versekben mindennek éppen az ellenkezője mutatkozik meg. A cím is utal rá, hogy nem-verseket ír; a költő áthúzza verseit, amelyeknek antipoétikus jellegében rejlik újdonságerejük. Keresi a mindennapi, jelentéktelen dolgokat, azokban találja meg költői alapanyagát. Az Áthúzott versekben a képgazdag víziós költészet háttérbe szorul, a versbeszéd egyszerű és hétköznapi, a szó helyzeti „energiáját” használja. Szürrealista „tréfákból”, ötletekből, paradoxonokból épül a vers, különösen a Kiki ciklusban. A kötetből kiemelhető még a Kanada című vers, amelynek utolsó sora – „kanadából sohasem indul hajó” – továbbírható, ihlető forrásává vált a mai magyar irodalom fiatal nemzedéke számára is.

Az Áthúzott versek megjelenésekor az Új Symposion folyóirat öt méltatást tett közzé egyszerre, ami az elismerés feltűnő mértékéről tanúskodik. Mindegyik a kötetzáró vers értelmezését állítja középpontba. Azóta is kétségtelen, hogy a Kormányeltörésben a vajdasági magyar irodalom legnagyobb hatású verse, s mára arról is „konszenzus jött létre”, hogy „a 20. századi magyar költészet legszűkebb kánonjába” is beletartozik (Kulcsár-Szabó). Létvers, amely olvasóját egzisztenciálisan érinti meg, amelyhez újra és újra visszatér a recepció, új jelentésrétegeit fedezi fel. A vers több idősíkon mozog. Az egyik a címbe emelt szó korára utal; a „Kormányeltörésben” ugyanis idézet Balassi Bálint Kit az szeretőjével való haragjában szerzett énekéből, amelynek egyik versszaka mottóként jelenik meg. A Balassi-sorok ugyanakkor a költészet örökérvényűségét reprezentálják. A másik idősíkot a további mottók idézik társadalomkritikai éllel. A Közgazdasági kislexikonból kölcsönzött szócikkek, az „izzasztó rendszerek”, a magántulajdon, a proletariátus és a népesség immigrációja marxista definíciójának a vers egésze lesz ironikus ellenpontjává.

„én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek” – kezdődik a vers, melynek központi kérdése, hogy ki beszél és mi a vershelyzet. Egy „gazdasági emigráns” állítja magáról, hogy „nyolc elemi kijárva / csinálni külföld buli”. Az otthontól való megfosztottság a nyelvi megfosztottságon keresztül jut kifejezésre. A vers emigráns beszélője csak a főnévi igeneves szerkezeteket ismeri. A kivándorló a társadalom peremére szorult számkivetett, vagyona mindössze annyi, amennyit magával visz: „kofferban szalonna / két kiló kenyér”. Az 1970-es évek elején nem véletlenül olvasták Gastarbeiter-versként. Ugyanakkor újdonsága poétikai eszköztárának nagyfokú redukciójában ismerhető fel. A versnek „valami elemi, ősi és primitív ritmusképzése” van. A „refrének, a kis narratív tömbök, dramatizált helyzetrajzok, illetve a balladaszerű keserűség, s valami archaikus monotóniát követő énekmondás jelleg erősen ritmizálttá teszi ezt a beszédet” (Thomka). Nyelve a magyar líra összefüggésrendszerében is elhelyezhető. Előkészítője „annak a depoetizált lírának, melyet Petri György, Sziveri János, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre követett/követ” (Thomka). Ha a verset kontextusával együtt értelmezzük, akkor érthetjük meg igazán a jelentőségét. Keletkezésekor, 1971-ben a vendégmunkássors nem volt tragikus, a jobb élet lehetőségével csábította az embereket Nyugatra. Ezek az évek az egykori Jugoszláviában gazdasági tekintetben aranykornak számítottak, ahol ráadásul nagyfokú szellemi szabadságot tapasztalhatott éppen Domonkos István és nemzedéke. Ők – elsősorban a szerb és a horvát kultúra közvetítésével – a világirodalom kortárs alkotásait is megismerhették. Ehhez a légkörhöz hozzátartoztak az újvidéki népszerű és tömeges irodalmi estek, amelyeken Domonkos István gitárkísérettel adta elő verseit. A költő egyébként kiváló muzsikus volt, egy ideig az Újvidéki Rádió dzsesszzenészeként dolgozott, és évekig muzsikált nyaranta az Adriai-tenger partján levő szállodákban. Az improvizációt pedig nemcsak a zenében, hanem a költészetben is sikerrel alkalmazta.

A vers harmadik idősíkját, a keletkezése óta eltelt időt szintén a kontextuális megközelítés hozza létre. A későbbi értelmezésekben háttérbe szorul a mű vendégmunkás-alaphelyzete. A Kormányeltörésben a nyelv elvesztésének és azzal együtt az identitás elvesztésének emblematikus verse lett. Kijelentései keményen, határozottan kopognak, a vershős története célirányosan vezet az öntudatos „én lenni”-től az úgyis minden mindegy lelkiállapotáig, az én teljes elvesztéséig, amikor már „nem gondolni kollektív / nem gondolni privát”. A vers végig az egyes szám első személyű én története, és csupán egy szürreális metaforában, valamint egyetlen, de négyszer visszatérő sorpárban beszél többes szám első személyben: „mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren”. Ez a hangsúlyos tartalomhoz, a halálhoz kötődő „mi”-kijelentés teszi a műalkotást általános érvényűvé, amellyel a befogadó önmagát és tágabb közösségét is azonosíthatja. A Kormányeltörésben nyelvet és világot egyszerre teremtve az egyetemes otthontalanságélmény kifejezője, a hazájukban is hazátlanok közérzetének lenyomata, a sehol otthon nem levés dokumentuma. Csetlő-botló, tragikomikus hősével egyszeri és megismételhetetlen költői pillanat terméke, játék a szavakkal, próbája rímnek, nyelvi játéknak, ismétlődésnek és ritmusnak. Mai olvasói látják, nem arról van szó, hogy a versíró profetikus gondolatokat közvetít, mintha megsejtené a húsz évvel későbbi balkáni háborús kataklizmát. Mégis kivételes intuíció, ösztönös ráérzés működik a versben: valami olyasmit mond a világról, ami keletkezésének idején még nem volt nyilvánvaló. Költőjének személyes sorsát is megfogalmazta, kiköltözését Svédországba.

Irodalom

Thomka Beáta, Kihátrálás a világból, a nyelvből, Ex Symposion, 1994/10–12.

Toldi Éva, „mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren”, Forrás, 2000/7–8.

Domonkos-symposion. Tanulmányok Domonkos István műveiről, szerk. Thomka Beáta, Budapest, 2006, Kijárat.

Kulcsár-Szabó Zoltán, Költőietlenség, versszerűtlenség, nyelvtelenség, = A magyar irodalom történetei 1920-tól napjainkig, szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Veres András, Budapest, 2007, Gondolat.

Szarvas Melinda, „én nem látni sehol határ / én látni új látóhatár”, Forrás, 2015/6.