Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba

A vaskos, külsőleg enciklopédiaformátumú könyv Esterházy Péter Termelési-regényt (1979) követően írt elbeszéléseit gyűjti egybe. A cím egyfajta proklamáció: bevezetés abba a szépirodalomba, amelyet ő ír, így magában foglalja a valóságra és a nyelvi működésre egyszerre vonatkozó utalásokat, a felvállalt prózahagyományt a Bevezetés a szépirodalomba megjelenésekor még nem a kánon középpontjában álló alkotóktól (pl. Kosztolányi és Ottlik), valamint az ún. szövegirodalom melletti kiállást. A gyűjteményt műfaji sokszínűség jellemzi, a kisregénytől a „regényes képregényen” keresztül a szövegkönyvig találunk írásokat. Az Idő van c. darab alapján a szerzővel együttműködve Gothár Péter filmet is készített.

A formailag is eltérő szövegrészek a posztmodern szellemében lehetetlenné teszik bármifajta egység kialakulását, erre pedig a Bevezetés a szépirodalomba  könyvtárgyként is utal. Ugyanis a kötetben nemcsak egymáshoz képest alakítanak ki viszonyokat a szövegek, de a különböző grafikákhoz is, melyek lehetnek fényképek (A próza iszkolása), képregénykockák (Amíg a ló farka ki nem nő) vagy egy táncoló női alak oldalanként változó testhelyzetének sziluettje (Daisy). Sőt, maguk a szövegegyüttesek is változatos tipográfiai megoldásokkal élnek úgy a betűtípusok, mint a nem nyelvi elemek (pl. nyilak, síkidomok, diagramok) elrendezése terén. Ez utóbbihoz tartozik a függőleges osztottság szövegformáló ereje: a Daisynél egy kisregény és annak operettlibrettó változata szerepel az oldalpárokon, A szív segédigéi esetében pedig a könyv lapjain belül minden oldal gyászkeretbe került. Bengi László szerint az egész gyűjteményen végighúzódó játék a fekete és a fehér színnel utóbbinál éri el az egyik klimaxát, hiszen a fekete kereten belüli fehér részre nyomott fekete betűk egyértelmű kontrasztba kerülnek az A próza iszkolásának egyik oldalával, ahol – a legenda szerint – az Esterházy által egyetlen oldalra lemásolt Iskola a határon fekete ákombákomja látható. A legkorábban önállóan megjelent darab a kötetben a Függő, amely első megjelenésekor nem tartalmazta a benne helyet kapó rengeteg vendégszöveg forrását, a Bevezetés a szépirodalomba azonban már margináliák formájában szerepelteti legalább az idézett szerzők neveit. Ezzel a kötet a főszöveg és a kommentár megváltozott viszonyát tematizálja, ugyanis előbbi intertextusként eleve az eredeti művek (a Bibliától Füst Milán Feleségem történetéig) kommentárja lehet. A Függő, amely a hagyományhoz írt függelék volt, ekképpen függőbeszéddé és a hagyományt bizonyos mértékig felfüggesztő művé válik, hovatovább úgy szolgál az egész Bevezetés a szépirodalomba  poetikai elveinek függelékeként, hogy az abban található többi szöveggel kerül függő viszonyba. Így a szövegszervezési és a jelentéstulajdonítási aktusokra is rámutat, vagyis arra, hogy a szavak és a dolgok egymásra vonatkozása nem kőbe vésett, főleg az Esterházy-féle nyelvi kombinatorika miatt nem: „az ő, K., boldogsága inkább kesernyés tudásnak rémlett, nem valamiről, valami dologról, hanem belátás a dolgok elhelyezkedéséről, mondhatná még, lám, cseréli, cseréli-beréli egyre a szavakat, egyiket a másikra”.

A jelentéstulajdonítás szintén hangsúlyos a Kis Magyar Pornográfiában, amely nevében is hordozza a Kommunisták Magyarországi Pártjának rövidítését – ennyiben összekötve szexualitást és ideológiát. A Mit állítunk című fejezete például egyszerre lehet nyelvkönyv, közvéleménykutatás és kihallgatás, amelyben a privát és a nyilvános életre vonatkozó kérdések (amelyeket a Kádár-rendszer hivatalosan szétválasztott) nemcsak követik egymást, de átszűrődnek egymáson, összegabalyodnak. Ekképpen pedig a kérdések intimitása fordul egyet: olyan dolgokról beszél a szöveg, amelyekről nem „nem illik”, hanem „nem szabad” a Kádár-érában. A KMP ezért több értelemben is reprezentatív műve a Kádár-kornak, mert bár megköveteli az áthallásos olvasást, azzal, hogy magát a reprezentáció kérdését is tematizálja, már fordít is egyet a bevett olvasási mechanizmusokon. Nem beszélve arról, hogy a pesti vicc, illetve az anekdotikusság regiszterében beszéli el az ávós vérengzéseket, ezzel egyszerre meghökkentve az olvasót, de jelezve is számára azok elbagatellizálódását.

A Bevezetés a szépirodalomba kétségtelenül legnagyobb közönségsikert magának tudó darabja az anyaregényként aposztrofált A szív segédigéi, amelyben az elbeszélő az anyja haldoklását kíséri végig. Az érzelmi hatás mellett természetesen jelen vannak a szövegirodalom jellemzői a főszöveghez fűzött kommentárokkal, illetve az olyan fogásokban, mint ahogyan Laurence Sterne Tristram Shandyjéből a Yorickot gyászoló fekete oldalt újrahasznosítja a kötet. Amellett, hogy ez utóbbi az elsötétedésre, a lehunyt szemhéjra vagy a föld feketéjére is utalva közvetíti a saját gyászt, azt némi világossággal, fehér betűkkel töri meg az elbeszélő, Szent Pál A szeretet himnuszából idézve, mielőtt átkozódni kezd: „Zengő érc vagyok és pengő cimbalom! Rohadjon meg mindenki. Gyűlöllek.” Monográfiájában Kulcsár Szabó Ernő felhívja a figyelmet A szív segédigéivel kapcsolatban arra is, hogy a kölcsönös megértés – amely szöveg és olvasó viszonyában érvényesül – az anya és a fiú között felcserélhetőként beállított gyászoló szerepkörön keresztül valósul meg. A más általi önmegértés kölcsönössége az újramondás során az együttlét élményiségében valósul meg, vagyis az anya szavainak a felidézésében. Az anyai beszéd elmúltával az azt felidéző elbeszélőnél is beáll a csend: „Ki hát, aki ott fekszik, tárgy, alak, szürkeség a fekete lyukban? Oly ismerős [...] Mennek világgá a sejtek! Látom, látom a mozdulatlan szemen, körben a mély és sötét gödrökön, a sávokon, a megnőtt homlokon [...].” Bár a Bevezetés a szépirodalomba így némasággal végződik, a szerkezete nem zárt és nem rendelkezik középponttal, vagyis egyértelműen kitüntetett szöveggel. A főszöveg és a kommentár, a megjelent és az újraközölt, az eredeti és a vendégszöveg közötti viszonyok teszik lezárhatatlanná ezt a bevezetést, amely a befogadásban is minduntalan újraírja magát.