súgó szűrés
keresés

Nagy László: Deres majális

Szerző
Nagy László
Kiadás éve
1957
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
367
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Nagy László első gyűjteményes kötete rendhagyó összegzés: a pálya addigi reprezentációjaként jelenik meg, ám mégsem foglalja magába megelőző négy könyvének (Tűnj el fájás, 1949; A tüzér és a rozs, 1951; A Nap jegyese, 1954; A vasárnap gyönyöre, 1956) valamennyi művét, tartalmaz viszont azokban nem közölt verseket is. A szerző a sematikus világképtől és poétikától terhelt két első könyv darabjainak jelentős részét elhagyta, viszont a kötet élére illesztette az 1944–46 között írt műveinek kéziratos füzetekben megmaradt s részben átdolgozott munkáit. A kötet elejére helyezett ciklusok (GalambcsőrökAz angyal és a kutyák) a korábbiaknál jóval erősebb népköltészeti motivációkról tanúskodnak, s a Nagy László-i költészet „bartóki” útjának alapjait jelölik ki. Két első kötetének összesen 68 verséből csupán 29-et emelt át a költő a Deres majális gyűjtemény (főképpen) Májusfák ciklusába, a többi művét megtagadta. „E könyvben közölt verseimet vallom enyéimnek. Szövegük végérvényes” – írja könyve Utószavában. A kötet öt ciklusa (GalambcsőrökAz angyal és a kutyákMájusfákGyöngyszoknyaKezedben a rózsa lefejezve) a magyar líra jelentős színvonalára érkezett életmű első és alapozó gyűjteményes szintézise, amit pályáján több is követ majd (Arccal a tengernek, 1966; Versek és versfordítások, 1975; 1978; 2004, Összegyűjtött versek, 1988).

Az ezen a módon összeállított és szelektált művek ívében (a műfordító Nagy László első jelentős eredménye egy 1953-as bolgár népköltészeti fordításkönyv) e lírának – a szerzőtől mértékadónak tekintett – tartalmi és poétikai alakulás-irányai tisztán nyilatkoznak meg. A tartalmi gazdagodás fő irányát az elemi létélmények: a tájat, a természeti és az emberi környezetet poetizáló első ciklusművek, majd a „fényes szellők” lendületével telített, de még differenciálatlan társadalomkép lírába öntése után a valóságot egyre leleplezőbben megjelenítő, majd annak álságaival mind markánsabban szembeforduló „bajvívó” költészet (Kiss Ferenc) jelzi. (Az 1956-os forradalom eltiprásának élményköre még nincs benne a könyvben, azt az 1965-ös Himnusz minden időben egy verscsoportja tartalmazza majd.) A poétikai kiteljesedést az egyre eredetibb és erősebb sorshelyzet-sűrítő szóképek születése – például: „kezedben a rózsa lefejezve, / tövises szára az, amit szorítasz.” (Születésnapra) (1955) –, a változatos műfajok alkalmazása (dal, rapszódia, portré, önarckép, allegória, elégia, társadalmi feszültségekkel telített tájvers, epigramma, képvers, parabolamese stb.) és a magyar verstanban is új értékeket teremtő ritmikai kísérletek „bartóki” természetű megteremtése (Rege a tűzről és jácintról) jelentik.

A pályakezdet-rekonstrukció után a Májusfák „lobogó” periódusától (1947–1951) az 1952-től ’54-ig tartó időszak egyre erősödő fagy-motívumának (Hóharmat mardosTéli krónikaFagyok jönnekDérütött rétenZuzmara) vonulatain át vezet az út a válság és a társadalmi gondok mind következetesebb kimondásáig. A költői felemelkedés és a csapásokkal szembefordulás – az 1954–56 közötti időben – a fény kiterjedt motívumhálójábenvalósul meg: „Ebben a nagy zenebonás fényben / vas-reménybe öltözöm, / kísértések ellen a hatalmas / naphoz szívemet kötöm.” (Farsangi ének, 1954) A fénymotívumhoz kötött újrakezdő és harcoló remény – egyszerre képi és gondolati síkon – a Havon delelő szivárvány (1955) soraiban stabilizálódik.

A pályareprezentáció mellett a kötet kimagasló értékeit 1953-tól a hosszúversek adják. A mitologikus hosszúvers műfajának különböző változatait – részben Weöres Sándor (Mahruh veszése, 1952) motivációin – Nagy László és Juhász Ferenc párhuzamosan fejlesztették ki. Nagy László a Gyöngyszoknya című költeményében (1953) teszi először mítoszi arányúvá antropomorfizáló metaforarendszerét, s alkotja meg mitologikus hosszúverseinek prototípusát. A mű a földön zsendülő életet elpusztító jégverés allegóriájában az ötvenes évek eszményekre zúduló erőszakosságát öltözteti plasztikus és a mítoszi formába. E kozmikus rombolással szemben magasodik fel a mű végén a jégtől rombolt tájból a zord erők elleni küzdelemre elszánt ember – a csősz – alakja: „Áll az ember a tájban, vassá mered a lába, / fönséges fejét bánat, bitangság fölé vágja – / s látja: az újabb harcok zöld arénája megnyílt, / mellébe levegőt vesz, tartja – egeket zendít.” E művében és más hosszabb alkotásaiban Nagy László a remitologizáció világirodalmi formáival szinkron versmodellt teremt. A képalkotást átható mitologikus erőtér az ilyen típusú – különösen a hosszabb – költeményekben magába tudja ötvözni a társadalmi realitás és a történelmi konklúziók színtereit is (Bolgár-tánc).

A könyv további hosszúverseiben (A vasárnap gyönyöre, 1955; Havon delelő szivárvány, 1955) és terjedelmesebb műveiben (Víg esztendőkre szomjas, 1954; Csodák csodája, 1956) a Gyöngyszoknya mítoszteremtő szándéka fejeződik ki, amely a nemzeti tragédia fájdalmából és a korral viaskodó költői akaratból származik. A legmaradandóbb művészi értéket a Rege a tűzről és jácintról történelmi múltat, családi és nemzeti tradíciót számba vevő és jelenével szembesítő, formai és ritmikai szempontból is kivételes szintézist teremtő alkotása képviseli. E művében szülei küzdelmes sorsából, erkölcseiből (s a köréjük fonódó paraszti-archaikus világ léttörvényeiből) vezeti le „bajvívó” költészetének „az álság falait” „kemény képekkel” romboló, a nemzeti tradíciókat és az örökölt morált ismét és végérvényesen megtalált szellemi forrásait, alkotói és emberi iránytűit. („Légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak, anyám, / igazság gyanánt szemétdombot sohase öleljek, anyám.”) A Nagy László poétikájának számos vonását (műfajváltozatok, sorskifejező költői képek, folklórintegráció, a történelem- és valóságértelmezés gondolati erői) szintetizáló mű Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című, hasonló költői világú hosszú költeménye mellett a magyar költészet „bartóki” ágának kimagasló értéke.

Irodalom

Fülöp László, Nagy László pályaképéhez = Uő.,Élő költészet. Pályaképek és vázlatok mai magyar költőkről, Budapest, 1976, Magvető Könyvkiadó.

Görömbei András, Nagy László költészete, Budapest, 1992., Magvető Könyvkiadó.

Jánosi Zoltán, „Viharaimban csoda-szivárvány”Szintézis és korszaknyitány a Rege a tűzről és jácintról című hosszúversben = Uő., „Szólítlak, hattyú”. Válogatott írások Nagy László életművéről. Budapest, 2006, Magyar Napló Kiadó–Írott Szó Alapítvány.

Tüskés Tibor, Nagy László, Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Vasy Géza, A látomásos-szimbolikus-mítoszi szemléleti-poétikai forradalom = Uő., Nagy László, Budapest, 1995, Balassi Kiadó.