súgó szűrés
keresés

Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat

Szerző
Sütő András
Kiadás éve
1977
Műfaj
esszé, regény
Kiadás helye
Bukarest
Kiadó
Kriterion Könyvkiadó
Oldalszám
174
A szócikk szerzője
Papp Endre

Sütő András a nevelési regény hagyományára építi nagyfokú epikai és szemléleti összetettségű esszéregényét. Felemlíti Rousseau Émile című nevelési regényét mint előképet, ám saját munkájában a műfaj eredendő pedagógiai eszméjét és tanító jellegét játékosságban oldja fel. A mély értelmű játék a tanítási-tanulási folyamat jellegzetes eszközévé válik. Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat magába foglalja a nevelési irat, a krónika és emlékbeszéd, a példázat, a fejedelmi „tükör”, a lirizált ismeretelméleti, nyelvpszichológiai és filozófiai traktátus, a nyelvvédő irat, az élettanúsítás, a krónikás parainezis, a regényesített erkölcsi intelem, a pedagógiai-bölcseleti nagyesszé formai elemeit. A mű középpontjában az anyanyelv áll, és az általa megőrzött hagyományok, a közösségi érzület és lelkiség. A cím egyértelmű bibliai allúzió, Jézus szavait – „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” – alakítja át metaforikus átvitellel a nyelvi megmaradás jelképes kifejezésévé. A keresztény világképnek a gyermeki lét azt a lelki minőséget jelentette, mely képes a kegyelem elnyerésére. A könyvben szerepcsere történik: a gyermek helyére a szavak kerülnek. A gyerek viszont a Megváltó beszédhelyzetét foglalja el – s „jussát” kéri. A mű cselekménye egy mondatban összefoglalva: hogyan adja át a világot a nagyapa kicsi unokájának. „Szavaink Nagyfejedelemségében” barangolva Sütő, a nagyapa László unokáját a szavak átadásával anyanyelvébe „öltözteti”. „Rajtunk az örökség felelőssége, a szavaké tehát – írja –, melyekkel a kettős születés jegyében Lászlót másodjára s véglegesen a világra segítjük.” László csak a megnevezéssel veheti birtokába a világot. A gyermek megszólalása egyben feltámadást is jelent, hiszen a szerző magyarázata szerint az utolsó szóval mindnyájan meghalunk, az elsővel mindnyájan megeleveníttetünk. Létrehoz a nyelvi áthagyományozás egy belső, tudati önvizsgálatot is. A nagyapa önreflexiója nemcsak teremti, hanem értelmezi, felméri és gazdagítja is azt a nyelvbe foglalt világot, amelyet közvetít. Világértelmezés is a szavak átadása. Az elbeszélő a maga megismerő folyamatait is megmutatja a természettől, a családtól az életkorokig és a történelmi időig. Saját gyermekkorába visszatekintve cserél nézőpontot és beszédhelyzetet, harmadikból első személybe vált, ami által a mű konfesszionális jellegűvé válik. Elbeszélésében a szerző fejlődése, nevelődése is benne van. A nagy történelmi mozgások előterében a családtörténet mozaikjai kerülnek éles megvilágításba. A kisfiú nevelői, a nagyszülők és dédszülők jóvoltából a világ tapasztalatok folyamatosan bővülő gyűjteményeként jelenik meg. Az epizódok mozaikszerű illesztésével az ember és anyanyelve, illetve az ember és nemzeti történelme viszonyrendszerének sajátos, egyedi aspektusa nyílik meg. Gyakoriak a szentenciaszerű következtetések, a jelképes sugalmazások. Sütő a nyelvőrzés kérdésében mindenki személyes felelősségének ad etikai imperatívuszt.

Az alapcselekménybe, a kis László fejlődésének két és fél éven át tartó nyomon követésébe, szerteágazó asszociációk révén beleilleszkedik egy változatos tartalmú esszéréteg. Cselekmény és értelmezés e szövegszerkesztői fogás által szétválaszthatatlanná válik. Az anyanyelvi kultúra az alap, amely távlatot nyit a nagyvilág felé. Egy teljességigényű embertani és kultúratörténeti körkép rajzolódik ki. Görög és keresztény mitológia, a magyar és a világtörténelem és irodalom számos példája sorakozik fel, tágítja egyetemessé a tér- és idődimenziót. William Blake gondolatának jegyében állítja az író, hogy az emberek épp különbségeikben lehetnek egyenlőek, s csakis az egyenlőségben jutnak szóhoz természetes különbözőségeik. Az európai és magyar művelődés jelentős alakjainak sokasága említődik: mások mellett Odüsszeusz, Arisztotelész, Platón, Erasmus, Giordano Bruno, Herder, Darwin, Schopenhauer, Freud, Zrínyi, Mikes Kelemen, Csokonai, Arany, Petőfi, Kemény Zsigmond, Széchenyi, Liszt, József Attila, Tamási Áron, Illyés Gyula. A szó valóságot teremt, gondolattársítások sorát hívja elő. Általuk, a nyelv különböző tartományaiban megjelenik a magyar történelem és kultúra képes, szemléletes kifejezésekbe ágyazott mélyebb értelme, anyanyelvünk egyes szavainak története. A magyar nyelv sajátos szelleme hatja át a felsorakoztatott példákat, így a népköltészet, a Károli-Biblia és irodalmunk sok jeles nyelvteremtőjének szóalkotásait, a versidézeteket. Az egyéni sorsokhoz szorosan hozzátartozik jelen és múlt, a tragikusnak látszó jövő. A nagyapa az anyanyelv megbecsülésére nevel, küzdelmet vív a „nemzetfölötti lét kacsacsőrű emlősei”-vel, a semmilyenség állapotával. Vitákat folytat a kultúra nemzeti meghatározottságát tagadó törekvésekkel szemben. Az író nyelve egyszerre archaikus, hagyományőrző, tájnyelvi, szépirodalmi, jelképes és példázatos. A szavak múltat őriznek, egy közösség emlékezetét. Az anyanyelv a nemzeti lét megőrzésének legutolsó menedékévé válik a műben. A nyelvi minőség emberi és életminőség, etikus magatartás és egyedi szemlélet is. Sütő felfogása szerint a nyelv a megnevezés által feltárja a valóságot, és eligazít benne. Megnevezhetők és értelmezhetők a világ jelenségei. Az észak-amerikai magyarok között szerzett tapasztalatai arra figyelmeztetik, hogy a nyelvváltás a világszemlélet kicserélését is jelentheti. Szemléletes, szellemes és metaforákkal alkotó módon élő nyelvét a széthulló saját világ abroncsának szánja. Korának fojtogató szabadsághiányában kapaszkodik nyelvbe, szülőföldbe, álomba.

Sütő egy koldusmese keretében példázza nyelvfelfogását. Isten és Szent Péter szavakat koldulni mentek, de megrohasztott beszédet, vélekedésükből kifogyott egykori embereket, „öszvéreket” találnak. Isten tanítást mond ekkor. Emlékeztet rá, hogy a nyelvet s vele az isteni hatalmat egyetlen lényként azért kapta az ember, hogy mindig újrateremthesse magát az Isten hiányában is. „Nyelvéből kiesve: létének céljából is kiesik az ember” – fogalmazza meg a végső szentenciát a szerző.

Irodalom

G. Kiss Valéria, Ahol véget ér a szó… Engedjétek hozzám jönni a szavakat, = Tanulmányok Sütő Andrásról, szerk. Görömbei András, Debrecen, 2002, Kossuth Egyetemi Kiadó.

Olasz Sándor, Az anyanyelv édessége és végtelensége. Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat – három évtizeddel később, Hitel, 2007/2.

Bertha Zoltán, Sütő András, Pozsony, 1998, Kalligram.

Görömbei András, Sütő András, Debrecen, 2007, Kossuth Egyetemi Kiadó.

Alexa Károly, Maros menti paraneizis, Kortárs, 1977/12.