súgó szűrés
keresés

Ágh István: Fénylő Parnasszus

Szerző
Ágh István
Kiadás éve
2008
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Nap Kiadó
Oldalszám
322
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A szerző „hittevésnek” nevezte a könyvét, és azzal ajánlotta, hogy érzelmei, tapasztalatai, következtetései személyessége mellett tárgyilagosságra törekedett. Így igyekezett hű maradni a magyar költészet „három óriása”, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre műveinek „lényegéhez”. Mintegy a cím értelmezését segítve jelentette ki, „teremtett világuk fényességétől elámulhatunk”. Ami nem zárja ki, hogy a költészetünk évszázadait összekötő pályák egymástól gyökeresen eltérő ars poeticáinak élet- és létszemléleti alapjait vizsgálja. Mint ahogy tette egy ugyancsak „fénylő” életmű, Berzsenyi Dániel esetében a Dani uraságnak lapjain, a megszólítás közvetlenségével, szinte komázva a lírikussal, mintha kortársa lenne. A József Attila nyomában pedig saját költői indulásának arról a „már-már bénító befolyásáról” szólt, amely erős hatással volt világképére, nyelvére, személyisége „öntudatlan kiszolgáltatottságára”.

A szakdolgozatát József Attiláról író egyetemistának, pályakezdő költőnek alaposan ismernie kellett Balassi Bálint líráját, sőt életrajzát is, amiről egy filológiai tény tanúskodik. Kovács Sándor Iván fejtette meg, hogy Ágh István korai verse, a Balassi zárósorai – „te katonád voltam Uram / és a te seregedben jártam” – nem valamely Balassi-versből valók, hanem a haldoklásakor a gyóntatója által feljegyzett önvallomásából, amellyel az ifjú poéta az Eckhardt Sándor gondozta kritikai kiadásban találkozhatott. A filológiai pontosság és gondosság példái a kötet portréi, ugyanakkor helytálló az a kritikusi észrevétel, Markó Istváné, hogy a szerző „olykor beismerten spekulatív módon” kapcsolja össze Balassi különböző életszakaszait, továbbá Csokonai dolgában is a hézagokat „fantáziájával egészíti ki”. Mindez egy szaktudományi munka esetében kifogásként merülhetne fel, itt viszont a képzeletet hívni segítségül az olykor a tudósok előtt is rejtve maradt tények megjelenítéséhez a szépírói talentum próbája lehet.

Ahogy az Üres bölcsőnk járása (1979) elbeszélője mondta: örül a tudásának, mert képzelődhet. Az esszéíró is örül, hogy beleálmodhatja magát egy „óriás” életébe, műveibe. Álmélkodik, micsoda elképesztő viselkedést kényszerített Balassira és az apjára is „az idő”, úgy tartja azonban, hogy „öröklött alkatuk, temperamentumuk, jellemük szerint”. Török rabokat kínozni, jobbágyokat nyomorgatni, Hatvan ostroma idején boltokat törni fel, török nőket rabolni kótyavetyére – képeslapok egy korból. Balassi költészete nem csupán sejteti, de bizonyítja is, „micsoda dráma” kezdődött itt, a tét pedig, hogy „miként rendezi meg a női lélek tusáját önmagával. A versek a kor szokásrendjének tükrében egy lélek, egy jellem vívódását láttatják, a személyiség pedig „az egész lovagi költészetben” szokatlan „gátlástalan őszinteséggel” tárulkozik fel. Ez az együtthatás és együtt láttatás Az én Balassim bravúrja. Hasonlóan ötletes és okos okfejtés a Julia-énekekről, hogy ihletőjüket, Annát a jelenbeli élmények híján másította „talányossá, bizonytalanná”. A költő hazaszeretete – elmélkedik Ágh – Esztergom ostrománál nyerte el igazán az értelmét, „akkor lett több mint az első magyar lírikus”, amikor nem keresett búvóhelyet magának. „Nemcsak a stílust, de a gondolatot, a magatartást is megelőlegezte sorsával”.

A középső esszé, az Utak Csokonaihoz a kevésbé számon tartott elődöknél időz. A kisebbek között Faludi Ferenc, Amade László, Orczy Lőrinc, Barcsay Ádám örökségét idézi, aztán a kezdeményezőnek tartott Bessenyei Györgyét, illetve az ő társaságához sorolódott Ányos Pálét. Röviden bemutatja a „magyar versújítás” olyan szereplőit is, mint Ráday Gedeon, Kalmár György, Baróti Szabó Dávid, aztán a prozódiai harcot vívó kettőst, Rájnis Ferencet és Révai Miklóst. Batsányi vagy Berzsenyi, Kisfaludy Sándor vagy Pálóczi Horváth Ádám csak mellékszereplők. A „holdfényes lelkű Csokonai-elődről”, Ányosról festett portrét többen méltatják, Sántha József főként azért, mert a kor egyik „legeredetibb poétáját” időről időre elfelejti az irodalmi köztudat. Az esszé az igen fiatalon elhunyt papköltő számos titkára keresi a választ: a kolostorba került ifjú miképp hasonlott meg önmagával, hol rejtegette szerelmes számadását, az Érzékeny leveleket; hogyan született remekműve, az elégia műfaji mintája, az Egy boldogtalannak panasszai a halovány holdnál. Jelképeit, a holdat, a sírkeresztet, a várromot mint a „világfájdalom képi jegyeinek” terjedését Kölcsey, Vörösmarty, Csokonai és Ady lírájában kíséri nyomon. Batsányit Petőfi előtt „az első igazán politikai költőnknek” tartja Ágh. Csokonai vándor életét, sorsát eleven színekkel festi, akárcsak egy pikareszk- vagy kalandregény. A Lilla-versek, a szerelmi líra tömör jellemzése – kinek és kiről szól – kevésbé fontos, mint a nyelvnek a muzsikához, a zenéhez közelítése. Ennek oka, hogy „az érzékek olyan keveredése, egymássá alakulása folyik, melyet csak a legmodernebb lírikusok merészeltek versbe fogni, Baudelaire, Rimbaud és Ady Endre után”.

Ady-szimfónia: a harmadik kisportrét az adósságtörlesztés szándéka íratta, hiszen Ágh az ő nyomán kezdett el írni „gyerekes dózsagyörgyködéssel”. Ady több versét – elsősorban A téli Magyarországot – úgy elemzi, mintha saját magáról vallana. A hit ugyancsak ellentmondások forrása s táplálója. Az esszéíró néhol összehasonlítja a három költő felfogását. A hitbéli dolgokban ekképp: Balassi istenes énekei a „protestáns egyezkedés” példái, Csokonai közvetlenül szólítja és szólaltatja meg az istent, Ady viszont eleinte „a kevély számonkérés” hangján, szentségtörő módon fordul hozzá, hogy majd az istenkereséstől az eleve elrendelés kálvinista tételéhez jusson el, főleg az Apa–Fiú viszony jelképeire építve.

Az elemzők kiemelték, hogy „nehéz nem műhelymunkaként” olvasni a könyvet, s hogy a tárgyalt alkotók a „versben való gondolkodás nagy úttörői” (Prágai Tamás). Egy elragadtatott méltatás szerint (Alföldy Jenő): „Szerb Antal, Németh László avatta így művészetté az irodalomtörténet-írást”.

Irodalom

Kovács Sándor Iván, Balassi maszkjában, Tiszatáj, 1995/7.

Prágai Tamás, Ágh István: Fényló Parnasszus, Kortárs, 2009/1.

Sántha József, Albérletben a Parnasszuson, Holmi, 2009/4.

Alföldy Jenő, Választott elődök, = Uő., Megszenvedett éden, Miskolc, 2010, Felsőmagyarország.

Markó István, A líra diadala, Tiszatáj, 2009/7.