Lakatos Menyhért: Füstös képek

A Füstös képek Bari Károly Holtak arca fölé (1972) című verseskötete mellett elsőként tárta fel a szépirodalomban a magyarországi cigány sorsot. A szerző önéletrajzi elemeket is tartalmazó regénye átfogó erejű társadalmi körkép a 20. század harmincas-negyvenes éveinek délkelet-magyarországi cigányságáról. A szociografikusan megalapozott, a két világháború közötti magyarországi vidéki cigánylét számos meghatározó vonását magába foglaló mű a faluszéli „cigánypárizstól” a nagyobb geográfiai és társadalmi terekig (a falu, a megye, a tanyák, a kisvárosok) táguló horizonttal térképezi föl e mélyvilágot. Lakatos regénye a két világháború közötti falukutató, illetve népi irodalomnak a magyar paraszt- és pásztorvilág – a társadalomban addig nem vagy alig ismert – jellemzőit feltáró alkotásaihoz mérhető szerepet tölt be. A szerző a legszegényebb sorsból származó népi írókhoz (főképpen Sinka Istvánhoz) hasonlóan a népe életét belülről és hitelesen láttató, önéletrajzi, szociográfiai, etnográfiai, történelemértelmező, szociálpszichológiai és dokumentáló elemekből építi művét. A könyv autobiográfiai szövegkorpuszába fikciós elemeket is vegyítve e nép tragikus történeti számkivetettségét, az önmaga erejéből a sorsát jobbra fordítani nem tudó belső krízisét is felrázó erővel jeleníti meg.

A cigányság progresszív értékeiből megformált központi szereplő a szülei akaratából iskolázott, a belső (cigánysori) és a külső (falusi magyar) világ között közvetítő alkotói személyiség, aki egyúttal a közösség magasabb civilizációs szintre emelkedésének vágyait testesíti meg. A realista valóságábrázolásnak (a szegénység küzdelmei, az éhezés, a betegségek, az egyszerre hagyományőrző és középkori szokások), valamint a regénykompozíció romantikából származó elemeinek (a hősformálás egyedisége, egzotikuma, a megjelenített világ színessége, a konfliktusok és kalandok sorozatán át kibontakozó cselekmény) kontrasztos szerkezeti pillérei tartják állandó feszültségben a regényt. Az első személyben elbeszélt mű egymásra épülő epizódjai nemcsak egyre inkább kiszélesítik a látómezőt, de mind összetettebb társadalmi, emocionális és ismereti körökre nyitnak. A főszereplőt a történelem világháborús kényszerei a telepre, a viskóba vezetik vissza. A könyv különböző cselekményrétegeiben és személyiségábrázolásaiban a cigányság történelmi és kulturális tudatát mélységeiben átvilágító ismeretanyag nyílik meg (Mámi meséi, a törzsi differenciáltság formái a jellemekben, a dikcióban stb.). Az egyes (családi, törzsi, nyelvi, lakóhelyi) letelepedett és vándor közösségek egymáshoz kapcsolódását, csoporthierarchiájuk tagolódását bemutató egységek az étkezéstől a lókultuszig, a családjogtól a férfi és a nő kapcsolatáig, a hitvilágtól, az eredetmondáktól, a mítoszoktól a szerelmi és a szexuális életig, a gyásztól a büntetésig rajzolják meg a cigányélet tudati összetevőit. E sokáig rejtett kultúra felmutatásának szerves elemei a regényszöveg cigány nyelvű frazeológiái is (phorálók = tollasok, kakastollas csendőrök; Laso tehara! = Jó reggelt!; Zsa Devle! = Menj Istennel! stb.).

A regényalakok megformálása terén a főhős és környezetének markáns vonásai mellett (az egyedített epizódfigurákon túl) különösen nagy hangsúly esik a főszereplő szüleire, akik következetesen segítik gyermekük felemelkedését. Megtalált szerelme (Borsócska) szintén a támogató hűséget jeleníti meg. Erős nyomatékot kap a főhős néhány barátjának jellemrajza is, közülük Badáé, aki a cigányság zabolázhatatlan, elszánt szabadságvágyát formálja meg. A falusi és a tanyasi magyar – főképp paraszti – világ a könyvben részint a közös sorsvonások, részint a konfliktusok, illetve egyfelől az egymásra utaltság, másfelől az elkülönülés gyakorlataiból alakul ki. Az alapvető összeütközések a cigányság és a többségi nemzet között elsősorban a hatalom képviselőin keresztül képződnek meg. A drámai alapra helyezett, hol tragédiákban, hol idillekben csúcsosodó, helyenként komikus, pikareszk jegyekkel telített regényszerkezet második felében a kalandszerűség dominál. A mindennapi küzdelem érzékeltetésére és a szabadságvágy kifejezésére alkalmazott kalandelemeket a regény befejezéséhez közeledve mind nyomasztóbban ellenpontozzák a második világháború és a vészkorszak pusztító, barbár erői. A beszorítottság, a kiszolgáltatottság (éhezés, betegségek, sírba taszító nyomor) szintén a kompozíció dokumentatív vonásait erősítik föl. A könyv végén a csapások a már szinte cselekvésképtelenné gyengült, betegségektől, fagytól megtizedelt embereket érik. A mű tragikus zárólapjai – meszelt vagonban munkatáborba hurcolt, mégis bizakodó maradék cigányokkal – egy történelmi periódus végkifejletéről tanúskodnak. A „magyar cigányság Száz év magányának” (Choli Daróczi József), „a hazai cigány irodalom első nagylélegzetű epikai alkotásának” (Mátyás István) nevezett könyvet több nyelvre (közöttük németre és hollandra) is lefordították, dramatizált változatát Füstös címmel, Nagy Henrik rendezésében az Ódry Színpad mutatta be 2019-ben.