súgó szűrés
keresés

Nagy Gáspár: Halántékdob

Szerző
Nagy Gáspár
Kiadás éve
1978
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
85
A szócikk szerzője
Nagy Gábor

Nagy Gáspár első verseskötete (Koronatűz, 1975) tehetséges költőt ígért, ám ekkor még erősebb a költői hagyományvilág – elsősorban Jékely Zoltán, Nagy László – megkötő, mint felszabadító ereje. Téma- és motívumkészlete is szűkös, elsősorban a paraszti világból vétetik. Minden bizonnyal az olvasói-költői tájékozódás, a Móra Kiadóban végzett szerkesztői munka is hozzájárult, hogy Nagy Gáspár megtalálja önálló költői hangját. Nyilvánvaló a Tandori Dezső, Petri György nevével fémjelzett nyelvi fordulat hatása, Nagy Gáspár nem keveset asszimilál a depoetizáló beszédmódból: az általa megalkotott költői személyiség a tragikus ontológiai és történelmi látásmódot ironikus felhangokkal, nyelvi játékkal, a metaforikus látásmódot fellazító, erősen retorizált mondatszerkesztéssel ötvözi. Ehhez nem kevés ösztönzést kaphatott Szilágyi Domokos, Orbán Ottó és Domonkos István költészetétől is. Etikai alapállása már a kezdetekkor adott volt: költői énjének kereteit az evangéliumi elkötelezettség és a történelem szabta sors keretei adják, vallomásos személyessége is elsősorban közösségi érdekű. De legyen szó történelmi sorsról, a költői hagyomány megidézéséről vagy éppen szerelmes versről, Nagy Gáspárnál mindent behálóz a létfilozófiai erezettség.

A Halántékdob már címével is változást jelez: bár a szerkezetileg hasonló cím, a koronatűz a Dózsa Györgyhöz kötött valóságvonatkozás miatt kevésbé gazdag, míg a halántékdob olyan neologizmus, költői szólelemény, amely több jelentést nyit meg a kötet terében. A ’csak úgy dobolt a halántékom’ köznyelvi kifejezés összevonásából keletkezhetett – olyan lélekállapotra utal ez, amelyet egyaránt okozhat rettegés, öröm, váratlan feszültség, felháborodás, lázadás. A dob ritmushangszer, a halánték az emberi elme „fészke”: ebben az értelemben a halántékdob a költészet metaforája is. (Későbbi Nagy Gáspár-kötetek címében is felfedezhetünk ilyen önértelmező szándékot: a költészet lehet Kibiztosított beszéd vagy Sárfelirat.)

A halánték az ember és a költő metaforájaként tér vissza gyakran a kötetben, más motívumok a létezés terét és idejét határolják körül. A halántékhoz kapcsolódik a koponya, gyakran a temető, sírbolt képeit előhívva. A romantika haláltánc motívuma idéződik meg így, a Liszt Ferenc-i zenéből ismert váltakozó decrescendo-crescendo hangmenettel, ami a kötet óriásmondatokból építkező szabadverseit jellemzi. A Világtemetőben kérdezi a költő: „a láthatatlan temetőárok kék zománcedényeiből / hová lövi magát a hamleti zene?”, mikor „mindenütt koponyák és minden pillanat valakit élőből / halottra fordít”. A létezés és halál szétválaszthatatlansága történelmi dimenzióban sem kevésbé tragikus, miközben a nyelvi játék virtuozitása oldja a tragikumot: „a szibériás baka- és öngyilkostemetők”-ben „az ország elefántfülekkel kabarét hallgatott”.

Nemcsak a létezés tere: ideje is kettősen meghatározott. A „roncsidő”, a „koponyák kelyhéből kicsordult rémidő” egyszerre történelmi tapasztalat a „kontinensnyi álmok vesztőhelyé”-n, a „helybenzsákbanfutós korban”, és etikai-ontológiai belátás is: „redukált időben fölszabadítva a lelket / élni”.

Az első ciklus (Földszoros) versei még a korábbi kötet poétikáját és témavilágát idézik, de egy-egy váratlan, az eddigi regisztertől elütő kifejezés már itt is az önálló hangra találás jeleit mutatja, mint a nyitó ars poetikus vers (Hétparancsolat) felütése: „Írni / a szó egyetemes súlytalansági állapotában”. Indázó mondatokból, különböző nyelvi regiszterek vegyítéséből építkező szabadvers (innentől meghatározó Nagy Gáspár poétikájában) már ebben a ciklusban is van (Ha följutunk…), jellemzőbb azonban a szabályos strofikus építkezésű dal (Gyerekkor; Hótalan a hegyek inge; Zöldell a fű).

A Kinyílni-becsukódni ciklus portréversei (néhány példa volt már erre a Koronatűzben is) Nagy Gáspár egyik legfontosabb verstípusát adják – nem csak ebben a kötetben, hanem egész későbbi költészetében. Itt már nem csupán megidézi a költőtársat és vele a költői (művészeti) hagyományt, hanem önmagához viszonyítja, ezáltal kettős portrét rajzol. „Önerősítés, világképtágítás, szövetségkötés múltban és jelenben a portrévers. Poétikájában is kettős: megidéz és teremt, megidéz és vallomást tesz.” (Görömbei András) Jékely Zoltán, a mesternek tekintett Kormos István, Weöres Sándor, Rimbaud: Nagy Gáspár számára a világ nyilvánvalóan irodalmi-művészeti univerzum is, a hagyomány (később a kortársak mint szövetségesek) teljesítik ki számára az életet. A Jézusos fejlehajtva Kormos István sorsának gazdag, részletező összefoglalása, Görömbei András meglátása szerint a Nagy Gáspárra jellemző „leltározó, analitikus” verstípus egyik első példája.

A harmadik ciklus – Térkép – a magánélet területére vezet, a szerelmi csalódások, mulasztások nosztalgikus hangját megütve, ám többnyire öniróniával ellensúlyozva azt, mint a Térkép, kiterítve felütésében: „Tilosban mentek át a nők testemen / akár világvárosi zebrán”. A Szénszünet a Bajnokságban a labdarúgás allegóriájába rejti a szerelmi vágyakozás érzését.

A kötet „fortissimo” ciklusa a Szaltószabadság: itt teremtődik meg először az a regiszterkeverő gazdagság, amely Nagy Gáspár későbbi költészetét meghatározza. A létezés lefokozottságát, a cselekvés korlátait érzékelteti a Csak nézem Olga Korbutot…, ez a szertelenül csapongó, mégis magával ragadó félhosszú vers, amelynek eredeti címét – Szaltószabadság – cenzori nyomásra kellett megváltoztatnia. A sajtószabadság hiányára utaló szójáték és társai („tapskisiklás, „agyroncstelep”) az egyéni szólelemények sűrítő energiáit használják ki, s e költészet egyik meghatározó jegyévé váltak.

Nagy Gáspár költészetét azonban, hiába a hátborzongató történelmi és közérzeti látlelet, alapvetően a bizakodás, az emberi értelmes cselekvésbe vetett hit határozza meg. A „zsámoly sohasem térdeletlen”, „MÉLYRŐL, AKI ÍGY DALOLHAT, / URAM, EGÉSZEN TIÉD LEHET” – verszárlatok a kötetből, amely, a Forduló év című verssel, így zárul: „őrizz meg magadnak, / mint szúrós növényt a kert”.

Irodalom

Görömbei András, Nagy Gáspár, Budapest, 2009, Nap Kiadó.

Papp István,Nagy Gáspár: Halántékdob, Jelenkor, 1978/11.

Vasy Géza, Élet halál titka, Napjaink, 1979/12.