súgó szűrés
keresés

Bertók László: Három az ötödiken

Szerző
Bertók László
Kiadás éve
1995
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
288
A szócikk szerzője
Sturm László

A cím az alcímmel (243 szonett) együtt utal a kötet több szembetűnő sajátosságára. Mindenekelőtt arra, hogy csupa szonettből áll. Méghozzá elég tekintélyes mennyiségű, összesen 243, azaz három az ötödiken műből. Egyben felhívhatja a figyelmet a beolvasztott kötetekben ciklusbeosztással is hangsúlyozott valamiféle, főleg a hármasságra alapozott számmisztikára. (Utóbbiról a szerző maga beszél nyilatkozataiban.) A számok misztikája mellett azonban érvényesül a költőnél a matematika másik arca, a letisztult tárgyilagosságra és pontosságra való törekvés is. A kettő együttállása jól érzékelteti az ebben a könyvben is megnyilvánuló bertóki világkép egyik jellegzetességét. A költő pontosan számba veszi az érzékelhető, gondolható világot, de igyekszik rálátni a jelenségek mögött remélt értelemre, lényegre is. Az 1987-es A kettészakadt villamos egyik meghatározó verse, a Platón benéz az ablakon ösztönzése nyomán akár valamiféle platonizmusról is beszélhetünk.

A Bertók által kifejlesztett változat a szonett tizennégy sorát három négysoros és egy kétsoros versszakra tördeli. A záró két sor elkülönítése gyakran párosul összegző vagy aforisztikus befejezéssel. (Csűrös Miklós írja: „Bertók breviáriummá összeállítható aforizmáit nem a szellemeskedés ingere hívja elő: megfigyelést, tapasztalatot sűrítenek magukba, tartósítják az aktuális tudást. Ettől válnak egyszerre pontosakká és frappánsakká.”) Két rím fut végig a versen, mégsem uralkodik el a rímkényszer gépiessége. A költő a formára jellemző jambust elég lazán kezeli és a szintén nem mereven kezelt hangsúlyos verseléssel elegyíti. A két ritmus egymásba hullámzása aláfesti a kételkedő, ám teljességre vágyó világkép belső feszültségét. Bertók legnagyobb formai újítása, hogy a hagyományos tíz-tizenegy szótagos sorokat nyolc szótagosra cseréli, a felező nyolcas felé hajlítva mintegy magyarosítja a műfajt.

A formaihlet ösztönző hatása a szonett-korszak után sem hagyja el majd a költőt. A rímek bevezetésével „magyarosítja” a Háromkák kötetben (2004) a haikut. A Pénteken vasárnap (2010) csupa háromstrófás költeményt tartalmaz, a Firkák a szalmaszálra (2015) pedig kétsoros verseket.

Bertók a szonettformának itt megvalósított különleges változatát először az 1978-ban keletkezett Lennék örömén a lakat című versben alkalmazta, amely a Tárgyak ideje kötetben jelent meg. Az is tudható, hogy a Három az ötödiken időrendben első darabját, a könyvben másodikként álló Csúszkál benne a hasadást a költő 1986. október 23-án írta. Az első, csupa szonettet tartalmazó kötet 1990-ben jelent meg (Kő a tollpihén), a második 1992-ben (Ha van a világon tető). Ezt a kettőt fogja össze és egészíti ki egy harmadik kötetnyi verssel a Három az ötödiken. Alighanem Bertóknak ez a kötete aratta a leghangosabb szakmai sikert, a kritika és a későbbi elemzések egyaránt mint főműre tekintenek rá. Ami, ha minőségben nem is múlja felül a költő más kiemelkedő köteteit, de a minőség mennyiségében igen.

A kötet jellemzően különböző szférák, dimenziók ellentéteivel sugallja a létezés groteszkségét: „Ül a sárga nő a falon / mint a világon a pecsét” (A valóság helyett a kép). Részletekből, töredékekből építkezik a vers, ami a versmondatokban is kifejezésre jut: szinte minden sor külön mondat, tagmondat, gondolati egység. (Ha ezt a Kő a tollpihénben el is fedi, hogy a vers végi ponton kívül nincs más írásjel.) Ez a nyelvtani rend párosulva a kihagyásra, elhallgatásra épülő technikával elszigeteli egymástól az állításokat, megfigyeléseket. Többen, maga Bertók is videókliphez hasonlítja módszerét: apró villanásokból, töredékekből áll össze végül valami egész, amely összeállva is őrzi a rögtönzés frissességét.

A vershelyzet többnyire hétköznapi kereteket idéz, de szerepet kap benne a közélet alakulása – a kötet írása idején zajlik a rendszerváltozás, tör ki a jugoszláv háború –, a szülőföldhöz való kötődés, a nyelvről, versről, irodalmi életről, magyarságról, életről-halálról való töprengés. A későbbi darabokban elszaporodnak a kérdések és a feltételes kijelentések, jelezve, hogy a kínálkozó válaszokat kikezdte a kétely. A hiányos mondatok, megcsonkított szavak („diktatúr”, „annyi étel, ital, hatal”) érzékeltetik az adott világ csonkaságát, felfordultságát, de egyben kiegészíthetőségét, visszazökkenthetőségét is. Bertók, akárcsak korábbi és későbbi könyveiben, itt sem mond le a teljesség igényéről. Ugyan a verseket a rossz közérzet uralja, ám az „ellenpéldák sem hiányoznak. Az igazak a természeti szférához tartoznak: gyerekek, asszonyok, madarak. Nem fontoskodnak, »nem olvasnak lapot«, mégis, sőt éppen ők ismerik föl a valóban lényeges kapcsolatokat, ők »értik a hirtelent«” (Csűrös). Az improvizációszerűség pedig a komorságba is derűt lop.

A „hirtelen”, vagy, ahogy gyakrabban kifejezi, a „pillanat” alappillére Bertók világszemléletének. Az az egész-lét, ami kiterjedésében nem fogható be, mégis átélhető a pillanat időn kívüliségében: „A pillanatban benne van / mint a pohár vízben az ég” (Elképzelni, hogy soha még); „A pillanatban mi összeránt / mintha nem is volna idő / csak fényesség meg levegő” (Ahogy a verset mondanád). A ’48-as és a vele egybefonódó ’56-os forradalom révén a történelemben is megjelenni látja a teljesség pillanatát. A forradalomban egybefonódik a lelki, a társadalmi és a természeti-kozmikus megújulás, a kiüresedett nyelvbe beáramlik az elsődleges („végigfut a hazán a hon”), az egyén közösségre talál, a lehetetlen is lehetővé válik (Mintha elölről kezdeném).

A kötet alapvető motívumai (például a kút, a tölcsér, a lyuk, az utazás, a fény, a kő, a tető) zuhanás és emelkedés, bezártság és megnyílás ellentétei köré szerveződnek. Lator László mondja Varga Lajos Mártonnal beszélgetve: „a kötetből egy drámai […] konfliktusos történet rajzolódik elénk. De belső történet ez, egy tudatfolyam rajza. […]A belső történetnek sokszor látjuk külső gerjesztőit, fogható anyagát.”

Irodalom

Csűrös Miklós, Bertók László, Kaposvár, 1995, Megyei és Városi Könyvtár.

Gróh Gáspár, „…a köztes űr a gondolat…”. Bertók László: Három az ötödiken, = Uő., Egymásért vagyunk, Budapest, 2000, Kortárs.

Márkus Béla, „Ahogy összeáll, aki vagy”. Bertók László: Három az ötödiken, = Uő., Nem dolgunk feledni, Pomáz, 2000, Kráter.

Nagy Imre, Bertók László, Pécs, 1995, Pro Pannonia.

Varga Lajos Márton, „Az összecsúszó szerepek”. Lator Lászlóval Bertók László: Kő a tollpihén című kötetéről, = Uő., Kritika két hangra, Budapest, 1994, Pesti Szalon.