súgó szűrés
keresés

Sánta Ferenc: Isten a szekéren

Szerző
Sánta Ferenc
Kiadás éve
1970
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
362
A szócikk szerzője
Vasy Géza

Sánta Ferenc kisepikai munkásságának keresztmetszetét adja az Isten a szekéren című válogatott kötet. Az író pályakezdő elbeszélései önéletrajzisággal átitatottan szóltak az életet végigküzdendő feladatnak látó szegénységről, amelyben helyt kell állni, bármi történjék is. Vérbe ivódott, szigorú erkölcsi törvények késztetnek az emberi jóság, szeretet, nemesség, tisztesség szerinti életre, amelynek két megtartó pillére a munka és a család. Az irántuk való hűség az emberi lényeg hordozója.

Az első elbeszélések a balladás félmúlt korát idézték fel. A népi közösség egymásra utaltságának, összetartozásának tudata, egészséges jóra törekvésének igénye azt is kifejezte, hogy szeretet nélkül a közösség képtelen lenne a létezésre, mert ez jelenti számára a megtartó erőt az ellenséges természettel és társadalommal vívott küzdelemben. Az 1945 előtti félmúlt az utána következő jelen idejéről is vallott, a diktatúra 1948 utáni korszakáról. Kegyetlen világot mutattak fel Sánta első írásai, a tragikumot nem enyhítette a katarzis sem a Sokan voltunk lapjain. Később mégis fel-felcsillant az életigenlés szépsége is (Kicsi madár; Téli virágzás). Az Emberavatás kamasz-hősét pedig már a helytállás erkölcsi parancsa vezérli, a novellában fel-feltűnnek idilli pillanatok is. Az író korai novelláira jellemző a népmesei gyökerű kezdés, balladai vagy dalszerű szerkezet, a nagyfokú líraiság; ami szemléletesebben, már a formát is hangsúlyozva fejezte ki a konkrét humanizmus hitvallását.

Az önéletrajzi jellegű beszédmód 1956-ot követően felszámolódott, s két válságos év múltán lényegesen más szemléletű író szólalt meg. Sánta így vall erről a korszakáról: „olyan feladatokat tűztem magam elé, amelyektől leginkább viszolyogtam, s melyekre legkevésbé éreztem alkalmasnak tehetségemet. Írásaimban megszűnt a líra áradása, a nyelvnek egyre inkább az értelemhez kellett közvetítenie s mind kevésbé az eladdig fontos – ez adta kezdő novelláim erejét – hangulatot szuggerálnia... Most meg kellett tanulnom, hogy mondanivalóimhoz a tudatosan ható és működő képzelet útján teremtsek olyan helyzeteket és alakokat, akik és amelyek a leginkább alkalmasak majd arra, hogy közvetítsék a gondolatot.” Ezt a lényegesen másfajta – bár a beszédmóddal és a hagyománnyal továbbra sem szakító – írói törekvést tükrözi a Farkasok a küszöbön elbeszéléskötete (1961). Az 1958 után megjelent novellák kétarcú világot mutattak fel, amelyekben hol a diszharmónia, a tragikum a meghatározó, hol pedig az idill válik szinte abszolúttá. Ez utóbbira először a gyermeki világ ábrázolása adott lehetőséget. A Sárga virág, kék virág és A csillagokig szintén a derűvel, a harmóniával szembesítette a kiábrándult csavargót, illetve a komolykodó leánykát a békét sugárzó szőlőhegyen. Ez a hang egyúttal az újrakezdés írói biztonságát is érzékelteti. A Farkasok a küszöbön című kötet Olasz történet ciklusában egyértelműen a világ kegyetlenségének tapasztalata a meghatározó, s ez átsugárzik a gyermekmotívumra is. A Kicsik és nagyok novellában még a gyermeki játék is hátborzongató: a gyerekek visszatérő papás-mamás játékában a hazatérő részeg apa elveri a feleségét. Az író mégis azt érzékelteti, hogy a gyermek csak jó lehet, hiszen a fiú rendre kiesik a részletes alapossággal elsajátított szerepéből.

A kötet elbeszélései különböző magatartásformákat mutatnak be, amelyekben elsősorban nem a szegénység, hanem a zsarnoki diktatúrák teszik véglegesen kiszolgáltatottá az embereket. Ugyanakkor a megmaradás, illetve a helytállás példái is megmutatkoznak, s a legmagasabb rendű erkölcsi értéket a hősiesség jelenti. Ezt bizonyítja Az ötödik pecsét című regény is. A fasizmus-téma alkalmat kínált arra, hogy az író megragadja a totális diktatúrát, annak maximális embertelenségét, mégse azonosítsa a létező kommunista-szocialista proletárdiktatúrával, mégis érzékeltesse a történelem szörnyűségeinek hasonló tulajdonságait. Ezzel szembesítenek a lélektani tanulmánynak is döbbenetes Nácik és a Veder című írások is.

Új témaként jelent meg ez idő tájt a magyar falu nagy életformaváltása: a szövetkezeti gazdálkodásra való tömeges áttérés ábrázolása (Föld; Föld, csillag; Hold). Az írói megoldás szinte azonos a Húsz óráéval: formailag a riporthoz, szociográfiához közel álló módon az író hallgató, figyelő, mindent följegyző jelenlétével készültek. A néhány oldalba sűrített paraszti életsorsok sugallják: a radikális és kényszerű életformaváltás mindig éles konfliktusokat okoz.

Sánta legkésőbbi elbeszélései 1963-ban jelentek meg folyóiratban. Az Isten a szekéren történetében népmesei, biblikus és idilli hang alkot egységet. Egy szekérén hazafelé tartó paraszt észreveszi, hogy valaki utazik vele. Az ismeretlen öreg Istennek mondja magát, s azt is tudja, hogy a parasztot Sánta Ferencnek hívják. A kételkedő paraszt kérésére kisebb csodát is tesz: szakadékot fakaszt az úton, majd helyreigazítja azt. Az utas elárulja, hogy nem olyan régen kelt útra, de az emberek nem vették észre távozását. A Tamási Áronéra is emlékeztető hangvétel, az irreális elemek reális világba emelésének példázata az írói etika alaptételét fogalmazta meg. Kifejezte a személyiség csodálatosságát, ugyanakkor az ember esendőségét, hitetlenségét. Láttatva az emberben az istenit, és az Istenben az emberit. A példázat életképszerű jelenetsor, amelyben a szekérút és az élet szimbolikus kapcsolata válik átélhetővé. Összegző elbeszélés az 1963 karácsonyára megjelent Halálnak halála is, amelyet García Lorca emlékének ajánlott az író. A humanizmus jelentéstartalma itt teljesedik ki, itt válik végérvényesen történelmivé és konkréttá. A két halálra ítélt rab az embertelen világot képviselő őr megmentésével bizonyítja a humánum erejét, az erkölcsi értékek mindenekfelett álló szerepét.

Sánta Ferenc elbeszélései alapján Szinetár Miklós, Nemere László, Mihályfy Imre, Lénnert András készítettek kisfilmet.

Irodalom

B. Nagy László, Farkasok a küszöbön, 1959, = Uő., A teremtés kezdetén, Budapest, 1966, Szépirodalmi.

Szakolczay Lajos, Isten a szekéren, = Uő., Ötágú síp, Budapest, 1989, Magvető.

Vasy Géza: Sánta Ferenc, Budapest, 1975, Akadémiai. (Kortársaink)

Lajtos Nóra, Helyzetátlépések Sánta Ferenc emberábrázolásában, Hitel, 2011/9.