súgó szűrés
keresés

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Szerző
Sánta Ferenc
Kiadás éve
1963
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
300
A szócikk szerzője
Vasy Géza

Sánta Ferenc Erdélyben született, tizenhét éves koráig ott élt. Szemléletének formálódásában jelentős szerepet játszott a kolozsvári unitárius kollégium is. Életrajzi élményei közül a társadalomban élő személyiség létének korlátozottsága vált számára a legfontosabbá. Mindhárom regényében rokon kérdések foglalkoztatták (Az ötödik pecsétHúsz óraAz áruló).

Az elsőként megjelent mű, Az ötödik pecsét az etikus életmód és cselekvés követelményeivel és a totális diktatúrákkal szembesítette szereplőit. Az alkotó egyértelműen a Bibliára utaló szimbolikus regénycímet választott, s ezt megerősítette azzal, hogy a regény mottójaként Pál apostolt idézte: „Amint ugyanis körbejárva megtekintettem szentélyeinket, olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felírás állott: Az ismeretlen istennek.” Nos hát én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek.” (Az areopáguszi beszéd. 23.) A történet látszólag hétköznapi módon indul, de a konfliktusok minden eleme archimédeszi pont. Egy este a kocsmáros és barátai, az asztalos, az órás és a könyvügynök beszélgetnek egymással a kocsmában. Majd betéved egy alkalmi vendég, Keszei, a rokkant fényképész. Tél van, ám 1944 decembere, a nyilas rémuralom ideje. A kezdetben semlegesnek mutatkozó beszélgetést azonban hirtelen élessé változtatja Gyurica, az órásmester. Egy példázatot tár eléjük a kegyetlen zsarnokról és rabszolgájáról. Gyugyu, a rabszolga csupán azzal vigasztalhatta magát, hogy ő egész nyomorúságos életében mentes maradt a bűntől. A zsarnok viszont arról volt meggyőződve, hogy ő a világ legrendesebb embere. Gyurica azt kérdezi a társaságtól, hogy ha most azonnal meghalnánk, majd újra feltámadnánk, melyik sorsot választanák: a zsarnokét vagy a rabszolgáét. A társaság elbizonytalanodik, nem tud válaszolni, viszont az alkalmi vendég határozottan kijelenti, hogy ő vállalná a rabszolgasorsot. Hazamennek, de a példázat a többieket sem hagyja megszólítatlanul. A kocsmáros és barátai arról elmélkednek hosszan, hogy ők mindannyian kisemberek, az a legokosabb, ha csak azt teszik, amit megengednek nekik. Meg kell elégedniük a kis hétköznapi örömökkel, a lázadás pedig lehetetlen. Gyurica már korábban döntött. Évek óta özvegyen neveli három gyermekét. Senki sem tudja azonban, hogy kis háza titkos búvóhely, ahol üldözött, menekült zsidó gyerekeket rejteget. Így összesen tizenkét gyerek sorsáért és életéért felelős. A humánum törvényeihez igazodva szembe mer szállni a hatalom elvárásaival.

Ha eddig tartana a regény, az is elgondolkoztató lehetne, de csak félig kimondott igazság. Gyurica példázatával a többieknek csak elméletileg kellett számot vetniük. Másnap este azonban egy nyilaskülönítmény mind a négyüket elviszi. S ők nem fogják megtudni, hogy a fényképész Keszei jelentette fel őket nyilasellenes kijelentéseikért; mert magára nézve sértőnek találta, hogy előző este a többiek kételkedtek döntésében: ő Gyugyu sorsát választaná. Monológja szerint egész életében hőstettekre vágyott. Látomásában elképzelte a példázatbeli helyzetet, a nyomorultak seregét is, amelyből kiválik ő maga, ledönti a trónust, ezzel szabaddá teszi az emberiséget. S hajnalra kieszeli a büntetést: a nyilasházban feljelenti az asztaltársaságot. Az elhurcolt négy embert a nyilasok agyba-főbe verik. A letartóztatottakban tudatosul, hogy most már egyszerű hétköznapi kisemberek sem maradhatnak. A pártház főnökének döntése alapján szabadulásuk feltétele a megalázkodás, önbecsülésük végleges elvesztése. Ha kétszer pofon vágják a kikötött, kereszten függő, haldokló, a fasiszták ellen robbantó munkást, akkor megmenekülhetnek. Ezzel bizonyíthatnák, hogy egyetértenek a nyilasokkal. Három ember képtelen ezt az ördögi követelményt teljesíteni, így a halál vár rájuk. Az utolsó pillanatban Gyurica megteszi, amit vártak tőle. Társai elborzadnak. Ők nem tudják, miért cselekszik így. A három áldozat hőssé válik. Ők is megtalálják a példázat értelmezése szerinti harmadik utat, s bár számukra ez a halálba vezet, megőrizhették emberi méltóságukat. Gyuricát hazaengedik. A bombahullásos hajnalon elér sértetlenül maradt kis házáig. Az ő zokogása, akárcsak a főváros felől felhangzó ágyúdörgés hozza el a tragédiában a katarzist. Gyurica már akkor hőssé vált, amikor üldözött, pusztulásra ítélt gyerekeket kezdett menteni. De miként ítélendő meg kiszabadulása? Bűnt követett volna el? Sánta írói szemlélete szerint az ember ugyan nem születik a jó tudásának képességével, de jóvá, azaz etikus lénnyé nevelhető. Ebben a regényében az erkölcsi értékeknek ezt a sugárzását állította a középpontba.

Amikor 1963 tavaszán megjelent a mű, a kritikai fogadtatásban sok volt az értetlenség. Többen szinte egzisztencialista forgatókönyvnek – tehát a korabeli felfogás szerint elítélendőnek – tartották. Bírálták: nem kötődik 1944-hez, Gyurica magányosan cselekvő ember, hiányzik a történetből az aktív humanizmus, az írót a reménytelenség tudata hatja át. Ez a nézet szerencsére hamarosan megváltozott. Sánta már 1962 elején elutasította az elkötelezettség kulcsfogalommá emelt kifejezését, s ezzel szembeállította az elkötelezetlen humanizmust, amely nem egyes pártok, nézetek szolgálatában áll, hanem az egyetemesnek látott – nagyrészt a görög-római és a keresztény – etika alapelveit követi. Ez a felfogás a 21. században is érvényes, még akkor is, ha a mű címe a Jelenések könyve zord világára utal: „És amikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és bizonyságtételéért, amelyet kaptak.”

A regény évtizedek óta eleven hatását elmélyítette a mű játékfilm-változata, amelyet Fábri Zoltán készített. (Magyarországi bemutató: 1976.)

Irodalom

Béládi Miklós, Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét, Kritika, 1963/4.

Török Endre, Egy megdöbbentő könyvről, Kortárs, 1964/1.

Bori Imre, Tettek és irodalom. Eszmék és látomások. Novi Sad, 1965, Forum.

Vasy Géza, Sánta Ferenc, Budapest, 1975, Akadémiai. (Kortársaink)

Fekete József, Aki a csöndet választotta, Forrás, 2007/9.