súgó szűrés
keresés

Sánta Ferenc: Húsz óra

Szerző
Sánta Ferenc
Kiadás éve
1964
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
251
A szócikk szerzője
Vasy Géza

Az író első regényét, Az ötödik pecsétet fanyalgó kritikák, világszemléleti fenntartások kísérték. A Húsz óra viszont lelkes kritikai fogadtatásban részesült. Sánta ugyan korábban is hangsúlyozta, hogy ő nem marxista, a hivatalos közvélemény nemcsak a rendszer hívének, hanem „szemérmes marxistának” is elfogadta. A kortársak művét a szocialista realizmus irodalomszemléletének diadalaként értelmezték. Alig néhány év múltával bekerült a középiskolai tankönyvekbe, s kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá vált. A regény alapján azonnal film készült Fábri Zoltán rendezésében, számos szakmai elismeréssel (1965). A regény elsöprő sikerét elsősorban az magyarázta, hogy új módon foglalkozott az előző tizenöt-húsz év magyar valóságával. A megjelenített történetben valamilyen mértékig mindenki magára és a történelmivé változó korra ismerhetett. Maga az elbeszélő pedig tanú, aki az általa is megélt történelem ismerete alapján mutat be olyan cselekménymozaikokat, amelyekből mégis a teljességet felmutató regényegész bontakozik ki.

Sánta szakított a magyar epika leggyakoribb szemléletével, amely a cselekmény időbeli folyamatosságára hagyatkozik. Egyúttal arra is vállalkozott, hogy egynéhány szereplői nézőpont helyett a személyiségek soknézőpontúságát állítsa a középpontba. Azzal is gazdagítva a képet, hogy a múló időben ugyanannak a személynek is módosulhat, változhat a nézőpontja. A regény elemei több mint húsz évet, egy hosszú emberöltőt is felmutatnak; ezen keresztül nem egy-két szereplő, hanem egy egész falu s a magyar társadalom történelme is kibontakozik. A cselekmény sokféle időpontja, a regényalakok sokféle nézőpontja befogadói zavart is eredményezhetne, ha nem teremtené meg a szerves egységet a kérdező-elbeszélő. A riportjelleget a mű eredeti, folyóiratbeli címe ki is emelte (Húsz órás riport). Az író a régebbi múltról is figyelmesen hallgatja a szereplőket, másrészt elsősorban nem az 1956-os gyilkosság foglalkoztatja, hanem az, hogy miként történhettek társadalmunkban szörnyű tragédiák, embertelenségek. Hogyan kerülhetett egymással szembe a „négy egy vályúból való” cseléd? A társadalmi tabló hitelessége a mű szociográfiai ihletettségére is utal.

Igazgató Jóska a falu egyik vezetője, hosszú évek óta az állami gazdaság igazgatója. Az ugyancsak párttag Balogh Antit 1952-ben a nép ellenségének nyilvánították. Bűne: áruhalmozás. Fia ugyanis harminc kiló lisztet küldött postán az éhező családnak, melyet a hatóság azonnal le is foglalt. Varga Sándor, a rendőr a forradalom alatt az erdőben bujdosott társaival, majd november negyedike után hazatérve, újból fegyverhez jutva, az első éjjel elindult társával rendet teremteni a faluban. Az ő áldozatuk lesz Kocsis Benjámin, a negyedik cselédsorból származó barát, mert őszintén kimondja elítélő véleményét a „rendteremtőről”. A forradalom napjaiban a helybeliek konfliktusának középpontjába Igazgató Jóska kerül. Rajta kéri számon Balogh Anti az őt ért sérelmeket is: rálő egykori barátjára, de nem találja el. Igazgató Jóska azonban nem áll rajta bosszút, nem engedi elvitetni a rendőrökkel. Ő távlatosan gondolkodik: belátja, hogy Balogh Anti sorsa félresiklásában hibás volt a rendszer. Azonban őt magát is okolja, hogy nem küzdött vele az új rendszer helyes útra tereléséért. Igazgató Jóska és Balogh Anti vitája verekedésbe torkollik. Jóskát elragadja szenvedélye: nem tud parancsolni erejének, még a karját is eltöri barátjának.

A falusiak látóköre a járási szintnél alig terjedhetett távolabbra. Mégis tudtak minden lényegeset. A rendszert és hibáit azonban másként ítélték meg. Balogh Anti becsületében sértve állt szemben a rendszerrel, Igazgató Jóska a hibákat javíthatónak gondolta. 1957 után a járás hangadó pártmunkásai elítélik a regényben az „átkozott proletárliberalizmus” engedékenységét. Szerintük több embert kellett volna felakasztani: Kiskovácsot – a korábbi nagygazda fiát – is, Vargát is. Igazgató Jóska nem gondolkozott ilyen mereven, bár e korszak ellenségképe részben benne is tovább élt. Fontos szerepet kap a regényben a termelőszövetkezet vezetőségi ülésének jegyzőkönyve is, amely ebben a formában fiktív. Azt azonban egyértelműen példázza, hogy a nagyüzemi gazdálkodás komoly távlatot ígérhet mindenki számára. A jelen szinte a béke és a boldogság pillanatképét mutatja fel. Lírizáló eszközökkel fejezi ki mindezt a legrövidebb, a XII. fejezet, amelyben az asszonyok vacsorafőzéshez készülődnek, s az állatokat hazaterelik a mezőkről.

Ami megtörténik, az rendre múlttá válik, de a sebek, a sérelmek tovább élnek a tudatban, s a halálok is emlékeztetnek. Az öreg éjjeliőr nem tudja elfeledni két fiát, akik a második világháborúban estek el. Kocsis Benjámin felesége nem tudja megbocsátani férjének meggyilkolását. S az ajtó réseinek is örökre emlékeztetnie kell a lövésekre, ezt erősíti meg kamaszfia is. Sem az asszony, sem Balogh Anti felesége nem hajlandó köszönni Jóskának. A Kiskovács család sorsa a történelem farkastörvényeit példázza. Ifjabb Kiskovács kilenc évi börtön után úgy látja, hogy a világ rendje: szemet szemért, fogat fogért. „Még futja az időből, egészen a kötélig!”

Maga az elbeszélő a megfigyelő nézőpontjára helyezkedik, ő véleményt csak a legritkábban formál. Minden szereplőnek van valamennyi igazsága önnön sorsában, életszemléletében. Ezek az igazságok hol erősítik, hol kioltják egymást. Történelemfilozófiai értelemben is van nagyobb súlyú, van kisebb jelentőségű igazság. A részigazságok színképe a regény megírásának történelmi pillanatában azt a felfogást erősíti, hogy az ország jobb úton jár. Hirdette ezt a mű akkor is, ha Sánta pontosan tudta, hogy 1956 forradalmáról csak kihagyásosan, azaz egyetlen falura szűkítve lehetett szólnia, ki sem ejtve a szó igazi jelentését.

A regény drámai változata 1976-ban, a Rivalda 74–75. antológiában jelent meg.

Irodalom

Almási Miklós, A jelen történelemóráján, = Uő., Ellipszis, Budapest, 1967, Szépirodalmi.

Bori Imre, Megvalósulások I., = Uő., Eszmék és látomások, Novi Sad, 1965, Forum.

Vasy Géza, Sánta Ferenc, Budapest, 1975, Akadémiai. (Kortársaink)

Fekete J. József, Aki a csöndet választotta, Forrás, 2007/9.