súgó szűrés
keresés

Nagy László: Jönnek a harangok értem

Szerző
Nagy László
Kiadás éve
1978
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
210
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

A már röviddel a költő halála után megjelent könyv – a Versben bujdosó kötet egyik versvonulatának folytatásaként is – Nagy László költészetének líratörténeti jelentőségű opusa. A kötet egyik számottevő verscsoportjában az addig centrumban álló mitikus-heroikus vershős világának perifériájára szorul. Helyére a külső társadalmi és természeti világ addig idegen, ismeretlen erői törnek (A jó vitéz veszteségeA havazás árnyéka; Didergő ezüstfíú), s a versek hőse új aspektusból kénytelen szemlélni önmagát és küzdelmeit.

Mindez – noha a kései lírának csupán az egyik ágában – a mítoszi világrend megrendüléséhez vezet. A mitikus világkép szabályai és erővonalai mellett – majd azok helyén – az abszurd és a tragikus groteszk sorskifejező minőségei képződnek meg, amelyek átszínezik, megtörik, bomlasztják a mitikus struktúrát, sőt (különösen a Vidám üzenetek és az Elvarázsolt kastély ciklusok műveiben) az abból történő erőteljesebb kilépésre kényszerítenek. E kettősség mögött részint a Nagy László által eredendően képviselt, a diktatúrát lebontani akaró eszmények igazsága áll, részint pedig e társadalom valósága, amely minden korábbi költői erőfeszítéssel szemben a dezorganizáció, a pusztulás felé tart. A korábbi poétikai keretek közé benyomuló s a vershős önszemléletében markánsan koncentrálódó negatív világerők egyszerre kerülnek ki a katasztrófaérzés és az erre álcaként rakódó, ezt eltakarni törekvő komikum világából. A világérzékelési módosulás jeleként a komikum formáitól mindeddig tartózkodó Nagy László-i költészet – a sötét drámát és ennek komikummá torzítását egyszerre fejezve ki – ezért kettős hangszerelésűvé válik. A válság nem csupán (sőt nem elsősorban) személyes, hanem a látott-érzékelt világ válsága is. A Verseim verse csupa nagybetűvel írt 17 soros költeménye egyetemes antropológiai síkon nevezi meg a társadalmi perspektívák befagyását, benne a személyes krízist („TÉVEDÉS VAGYOK? VAGY KÉRDÉS VAGYOK?”), s vele a korábbi költői modell megrendülését.

Mivel e világképben sem a társadalmi eszményekről való lemondás, sem a személyiséget körbeszorító történelmi helyzet elfogadása nem lehetséges, e kétkarakterű poézis metszéspontjába a kíméletlen és őszinte ön- és világfeltárás: a művészi válságérzetnek és a valóság krízisének kendőzetlen felmutatása kerül. Ez a törekvés kafkai, becketti erővonalak érvényesülését eredményezi (VallvadírA fekete pátriárka). A versek egyik rétegében a dalia típusú kultúrhérosz tipikus clown-jegyekkel telítődik, az idegen létterepekre ért egykori kultúrhérosz véres-komoly drámája cirkuszi kulisszák között zajlik. A korábbi hős – e megváltozott alakjában – a kiszolgáltatottság állapotának peremére kerül, a kor hatalmi viszonyait megjelenítő abszurd és torzító jelenségek, amelyek a világ cirkuszi kreációjának irányítóiként jelentkeznek, koncentráltan támadják (Elhúllt bolondok nyománTűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról).

A havazás árnyéka maskarává lefokozott, identitászavarokkal küzdő lírai alanya, A fekete pátriárka tragikomikus, groteszk-őrült, menyasszonyruha cicomáiba öltöző s a násznépre baltával rontó öregembere, a Háromkirályok fakírral sofőrjének a művészet helyett fakírmutatványokat produkáló – s a közönséget a valódi művészettől elcsábító – alakja, a kulináris-orgiasztikus örömökbe menekülő, arc, művészet és perspektíva nélküli tömeg, az animális lét szintjén a nép helyett tobzódó „népség” (Rossz álom, február 17) mind ennek a létérzékelésnek a változatai. S ennek képleteibe illeszkedik Az elvarázsolt kastély rémlátomásos, világcsőd hangulatú tivornyája is. A kifejezett jelenségvilág (az olyan „cirkusz” motívumok, mint a farsang, orgia, porond, bál, a tömeg-kiszolgáltatott művész [Elhúllt bolondok nyománDidergő ezüstfiú]) a történelmi válsághelyzetekre utal, s gyakran az életvilágot jellemző profán elemek erősödését is szemlélteti. A kötet másik verscsoportja a Kádár-kor és a morális személyiség ütközését a nyers krízis kontrasztjában mutatja meg (Zsoltár, egyetlenCsászármetszés; Hószakadás a szívre).

A groteszk-abszurd ugyanakkor nem képes teljes mértékben kiszorítani a mitologikus világrendet. Számos vers (Balassi Bálint lázbeszédeGyászom a SzínészkirályértMűtét anyánk szeménFejfáknak fejfa) a változtatás nélkül megőrzött kozmológiai-heroikus rendet sugározza. A Balassi Bálint lázbeszéde a bajvívó költő-példán át a silány kornak s a jövendő költőinek egyszerre üzen. A Szólítlak hattyú katartikusan fejezi ki a magára maradt etikus személyiség megpróbáltatásait és az országra törő romlás arányait: „Gúny bitangol, akár a járvány, / beront a tűzhelyhez akárhol, / rendelkezik mint nyegle ficsúr, / utálattal mindent kirámol, / szabad keze bóvlit virágzik, / országutat ír nyála, kitúr, / kitaszít a házból, hazából.” A társhoz, a barátokhoz szóló költemények s a kortársakat sirató gyászversek (Három nap, három éjGlossza, bocsánatért) szintén meghatározó darabjai a könyvnek.

Mítoszroncsoló vonásai ellenére az életmű végső szakasza egy egységes mitikus „történet” lezárása. A költő feloldja az utolsó fázis kínzó ellentmondásait: a Jönnek a harangok értem búcsúzó, az egész életutat átfogó prózaversében pályaegészét végképp a nagy teremtésmítoszok logikai rendjébe ágyazza. Fenségét a küldetés befejezését jelző önlebontás gesztusával („vetkőzöm a húst, a csontot”) s az archaikus héroszokéhoz hasonló „messzi útra távozás” képi imitációjával állítja helyre. A kultúrhérosz arcmását viselő többdimenziós vershős: a bajvívó ember úgy vesz búcsút a létezéstől, mint egyik legrangosabb rokona, az öreg Vejnemöjnen, amikor hárfáját hátrahagyva („elejtem a verset”) elevez innen „a legfelső földanyáig”, a „legalsó véghatárig” („Megyek már iskolák boltívein is túlra, országútnál hosszabb, kova-szagú útra…”), utolsó dalában énekelve ki küldetése értelmét, a visszatérés reményét, s hogy a humanitás védelme nem évülhet el.

Irodalom

Görömbei András, Nagy László organikus költői világa, = „Havon delelő szivárvány”. In memoriam Nagy László, Vál., szerk., Görömbei András, Budapest, 2000. Nap Kiadó.

Jánosi Zoltán, „Artista havazó tartományban”.A „cirkusz” motívumköre Nagy László utolsó pályaszakaszában = Uő., „Szólítlak, hattyú”. Válogatott írások Nagy László életművéről, Budapest, 2006, Magyar Napló Kiadó–Írott Szó Alapítvány.

Tolcsvai Nagy Gábor, Nagy László, Pozsony, 1998, Kalligramm Kiadó.