súgó szűrés
keresés

Kemény István: Kedves ismeretlen

Szerző
Kemény István
Kiadás éve
2009
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
467
A szócikk szerzője
Smid Róbert

Kedves Ismeretlen Kemény István legnagyobb közönségsikert hozó prózai műve, amely az 1970-es és ’80-as évekbeli ellenkulturális fiatalság mindennapjait idézi meg Budapesten és egy fikciós agglomerációs településen, Nyéken. Elbeszélője Krizsán Tamás, aki három főbb eseményt – egy húsvéti locsolkodást, egy könyvtári Mikulás-bulit és egy, a budai hegyekben tett kirándulást – emel ki az életéből, azok köré rendezve zárványszerű történeteit. Hovatovább a regény megírásának idejére, a 2008-as állapotokra is többször történik előreutalás a szövegben. Eközben a felnövését övező társadalmi-történelmi eseményeket Tamás pusztán háttérként szerepeltetve villantja fel (ilyenek pl. a prágai tavasz leverése vagy a Holdra szállás), ennyiben hasonlóságot mutat a regény Oravecz Imre Kalifornia fürjével. A múlt eseményei csak szubjektív szempontból kerülnek elő, például az alapján, miként reagálnak felemlegetésükre a családtagok (ezek közé tartozik például az ’56-os forradalom). Ennek ellenére, ahogy arra a kritika rámutatott, a főszereplő Tamás legtöbbször a háttérbe vonul, így sokkal többet tudunk meg családjáról, gyerekkori szerelméről, Emmáról (akivel később össze is házasodnak), vagy mestereiről, Lajos bácsiról és Olbach bácsiról, mint róla. Ezért a regény nehezen nevezhető fejlődésregénynek, de ugyanígy erőltetett lenne pszeudo-önéletrajzinak bélyegezni (a címben a szerző elrejtett monogramjából kiindulva) vagy „könyvtáros-regényként” aposztrofálni azért, mert a Tamás az OSzK-ban (azazhogy az Állami Korvin Könyvtárban) kap munkát.

A regény az író önmeghatározása szerint egy időkapszula: „a legtöbb férfi egy bizonyos kor után időgépet kezd építeni, legalábbis nekikezd a maga időgépének. És ha valamiért mégse fog hozzá, akkor boldogtalan lesz, és értelmetlennek fogja érezni az életét. Velem is ez van. Ez a történet az én időgépem.” Ezért amikor a kritikák nemzedékregényként emlegetik a Kedves Ismeretlent, akkor leginkább azt a generációs tapasztalatot értik rajta, miszerint a kései Kádár-rendszer történelmietlen: a tespedtség miatt nem látszott a változás lehetősége. Ezért is vállalja Tamás, hogy megírja a „saját nagytörténetét” – „Mert azt jól tudtuk, hogy ebben az országban a mi életünkben nem fog megváltozni semmi. Minimum ötven évig. […] Tévedtünk, mert egy-két év telt csak el, és megérkezett a jövő.” Hogy végül 2008-ban sikerül papírra vetnie a regényt, természetesen nem jelenti azt, hogy ne hurcolná magával a nyolcvanas évek örökséget, az olvasó előtt ugyanis világossá válik, hogy az elbeszélőnek nem sikerült felnőnie, és semmit sem tudott rendesen végigcsinálni. Ez a könyvtári életről adott tudósításokból világlik ki a leginkább, ahol a zárt kapuk mögötti munkanélküliséget megtestesítő kollektíva szerelmi összegabalyodásai, bulizásai, ad hoc ötletei (pl. a filmforgatás) úgy vannak elbeszélve, hogy érezzük: az az egész sehova sem tart. Sőt, Tamás még saját történetét sem meséli végig, bár tisztában van küldetése jelentőségével: „Nagyon igyekeztem, hogy befejezzem, hogy ne maradjon félbe, mint szegény Apáé, de egyelőre itt, a biztos révnél, most mégis félbemarad.” Néha pedig a befejezetlen felnövés inkább sutaságba torkollik, mint a regény címét adó megszólítás, amely a könyvraktárba sírni járó lányhoz írt levél elején szerepel. Üzenetében Tamás arra kéri a lányt, hogy ne sírjon – később kiderül, hogy Emőke azért jár oda sírni, mert terhes. Az ekképpen címszerepbe emelt ismeretlenség egyszersmind a jövővel is azonosítható, ami azonban nagyon mást az eddigiekhez képest nem tartogathat a főhős számára, mivel a jelenben sem ismeri ki magát eléggé. Ez utóbbi, az idegenség állandó érzése először a család kapcsán jelenik meg, amelynek tagjai valamifajta krisztusi szerepet erőltetnek Tamásra: onnantól, hogy karácsonykor született, úgy kezelik, mint aki majd megváltást hoz nekik.

A prózanyelvben viszont az idegenség helyett az ismerősség dominál: ahogy Darabos Enikő fogalmaz, a regény úgymond „rábeszél” eseményekre, nyelvi formákra, szimbólumokra – nem olyan intenzíven, mint Bartis Attila A nyugalom c. regénye, de hasonlóan nyilvánvaló módon. A főhős egyik barátját Hajnal Kornélnak hívják, ami egyértelmű rájátszás Kosztolányi Esti Kornéljára, Olbach bácsi főműve pedig A kelet hajnala c. könyv, ami allúzió Oswald Spengler A Nyugat alkonya c. értekezésére, míg a Duna mint a nemzeteszme mitikus megtestesülése, az embereket meghallgató és összekötő szellem jelenik meg a regényben. A legerősebb szimbólum azonban kétségkívül az északi expedíció során ólommérgezésben meghalt brit tengerésztiszt, John Torrington fotója (Torrington volt a Kedves Ismeretlen munkacíme, és így is jelentek meg belőle részletek korábban): „Torrington és társai halálának körülményei lenyűgözték: az ólom a rosszul leforrasztott konzervek fogyasztása révén kerülhetett a szervezetükbe, a konzervek pedig a korai modern tartósítóipar csúcsát jelentették, a brit társadalom féltő gondoskodását nagy felfedezőútra induló fiairól: csúcstechnológiával mérgezte meg őket. Ennyit a haladásról, gondolta kárörvendőn.” Az ólommérgezés Tamásnál csak tompaságot okoz, de ez által a Torringotonnal vállalt azonosulása legalább belülről és önként jön – szemben a családja által rákényszerített Krisztus-szereppel. Tanulva „elődje” hibájából, Tamás (némi iróniával persze) inkább nem bízza magát a progresszióra, és távol tartja szövegét a kísérletezéstől, ezért marad meg a korrajznál. Bár a nyolcvanas évek különféle világlátásait és túlélési stratégiáit, művész-allegóriáit mutatja be így, Nyilas Attila nemcsak ezért rendeli a ~-hez a polifonikus jelzőt. Hanem azért is, mert a műfaji sokszínűség, az esszéisztikus és a lírai betétek szétaprózzák azt a nagytörténetet, amelyet talán meg sem lehet írni már 2008-ban. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy 1980-ban a történeti lefolyás hiányzott hozzá: csak a Duna mitizált képe volt meg, a távlati cél nem.

Irodalom

Darabos Enikő, Időgép indul!, Műút, 13 (2009).

Nyilas Attila, Nemes bosszú, Bárka, 2009/6.