súgó szűrés
keresés

Király László: Kék farkasok

Szerző
Király László
Kiadás éve
1972
Műfaj
regény
Kiadás helye
Bukarest
Kiadó
Kriterion Könyvkiadó
Oldalszám
174
A szócikk szerzője
Cs. Nagy Ibolya

A hetvenes évek romániai magyar prózairodalmában jelen vannak a dokumentumanyagra, az írói önéletrajzi alapokra (mozaikokra) támaszkodó valóságirodalmi, és a tárgyias alaptörténetekből parabolisztikus, létfilozófiai értelmezési szinteket növesztő, vagy épp a kétféle ábrázolási módot vegyítő novellák, regények. Az 1972-ben megjelenő Kék farkasok című regény az utóbbi műfaji csoportba sorolható. A mű az író gyermekkori, nemegyszer traumatikus emlékfölidézése, személyes hangú vallomás az egyetemista lét érzelmi-szerelmi helyzeteiről, erős társadalomkritikai valóságrajz, azaz mindezek poétikai vegyülete. Műfaját tekintve önéletrajzi hátteret is fölmutató valóságregény, mely formai megoldásai közé választja a szürreális megjelenítés kifejezőeszközeit is. A kerettörténetbe zárt cselekmény árnyalt és korszerű időkezelése, a realista és szürrealisztikus elemek összefonódása, a hol tárgyszerű, hol balladisztikusan megemelt, hol a szabadvers nyelvi sodrását felmutató stílus a modern, időkeveréses regényforma jeles példájává teszik a művet. Sütő András 1970-ben napvilágot látott Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye irodalmi előzménye lehet a Kék farkasoknak, az írói élmény megírásának alkotáslélektani háttere is hasonló: a valóságfelmutatás lelkiismereti, feladatteljesítő szándéka. A címadó történet mögött életrajzi mozzanat is rejlik. Király László tanító édesapját éveken át faluról falura helyezte a hatalom, s nemegyszer kellett kulákok elvett házaiban, vagy épp velük együtt lakniuk, ellenséges légkörben, viták kereszttüzében. Az egyik fagyos éjszakai költözködés során bukkantak fel a hóban a mozgó árnyak. De a megrettent utasok megnyugodhattak, mert – a regény keserű üzenete – a holdfényben kéken villogó hat árnyék nem embereké volt, csak kóborló farkasoké. Azzal együtt, amit a gyermek Kis Harai fogalmazásában ad az olvasó tudtára az elbeszélő szerző: „ha nem félünk a farkasoktól, akkor megnyúvadnak”, ha nincs rettegés, legyőzhető az ellenség. Az elbeszélt író-hős emlékezetében megőrződött az éjszakai élmény, s a legfontosabb írói feladattá válik számára nem hagyni, hogy a felejtés megsemmisítse az emléket. Szakolczay Lajos szerint a kék farkasok a költői feladatvállalás jelképeivé válnak.

A regény kerettörténeteként egy lélekben megtört ember számára teremt az elbeszélő szerző egy valóságosan is történetmondásra alkalmas helyet a hegyi csősz tanyáján. A csősz meghallgatja, de valójában nem érti vendége múltfaggató eltökéltségét. A mű főalakja, Kis Harai Mihály az egyetemről való kirúgása, a kiúttalanságérzet, az alkotói útkeresés, a szerelmi csalódottság szorításában, önmaga újjáépítését, lelki megerősödését remélve tér haza a falujába. Célja, terve, elképzelése, hogy megfaggassa a múltat, hogy feledésbe nem merülhető, de mégis homály fedte részletekről, történetekről tépje le a feledés fátylát. Ám a megértés etikai felelősségével feladata csak az ítélet nélküli értelmezés lehet. A regénybeli hídon, mely a főhős vízióinak tárgyi főszereplője, nem a bíró előtt lépdelnek el a falu lakói, hanem ki-ki a maga lelkiismerete előtt. Kis Harai Mihály csak kérdez, a híd kényszerít vallomástételre mindenkit: arról a korszakról, családi, személyes tragédiák idejéről, az ötvenes évekbeli társadalmi építkezés hibáiról, a politikai vezérlésnek a parasztságot nyomorító mindenhatóságáról, melyet közvetlen vagy közvetett élményként Kis Harai is jól ismer. Király László a történelem regénybeli időszakát, az ötvenes éveket gyermekfővel élte meg, ismereteinek alapja tehát a korlátozott érvényességű tapasztalás. A regényhős, az írói alteregó individuális emlékezete hiányos, megbízhatatlan, szükség van a közösségi, a kollektív emlékezetre is. Emberekére és tárgyakéra, ezért a tárgyakra ruházott szerep is, mert Kis Harai a saját tükörképeiként tekint rájuk. S szükség van a kommunikatív, a dialógusok által felidézett emlékekre. Kis Harai emiatt jött haza: a közösség „tűz-víz” emlékezetére, a kibeszélésre kíváncsi. Az elbeszélés a tér és az idő különböző pontjain szerveződő események megjelenítése: látszatra szabad, valójában pontosan szerkesztett asszociációs keveredése a hős személyes gyerekkori, illetve városi, egyetemista emlékeinek, és a falusiakkal megesett történeteknek – a múlt és a jelen a monológszerű szövegekben, a belső időben egymásra rétegződik. Ugyanakkor van a regénynek egy határozott epikus iránya, kronológiája, nevezhetjük ezt akár az út kronotoposzának (Paul de Man) is. Mert az elbeszélésmenet egyik szerkezeti váza az út, az utazás: ez a konkrét cselekvéssor a hős benső tér-idő mozgásának, pszichológiai metamorfózisának az útja is.

A regényszereplők, a falu egykori alakjai – középpontban nagyhatalmú elnökkel – történeteiből az egymással szembeni gyűlölet, harag, a meg nem értés, a valóság politikai-ideológiai értelmezésének súlyos különbözőségei, a hatalom érzéketlenségének tényei kerülnek napvilágra. A közösségi, szürreális „kibeszélés” mégsem jelent megnyugvást senki számára sem. Láng Gusztáv szerint a kollektív önvizsgálathoz a történelemnek önmagát is meg kellene ítélnie, a „megoldatlanságok szövevényének” kibontásához elégtelen az írónak és alteregójának rossz nemzedéki közérzete, az eseményekhez való megértő, bírálat nélküli viszonya. De egy új, „saját szemléletű társadalomértést jelentő regényirodalom alapjait a Kék farkasok szerzője rakta le”.

Irodalom

Görömbei András, Király László, = Bertha Zoltán – Görömbei András, A hetvenes évek romániai magyar irodalma, Budapest, 1983, TIT.

Láng Gusztáv, Ha múlik emlék és varázs. Jegyzetek Király László Kék farkasok című regényéhez, Korunk, 1973/5.

Lászlóffy Aladár, A mindenidejű jelen. Jegyzetek Király László prózájáról, A Hét, 1973/44.

Marosi Péter, Kis Harai Mihály szabadulására, = Uő., Világ végén virradat, Bukarest, 1980, Kriterion.

Szakolczay Lajos, Király László: Kék farkasok, = Uő., Dunának, Oltnak, Budapest, 1984, Szépirodalmi.