súgó szűrés
keresés

Szálinger Balázs: Köztársaság

Szerző
Szálinger Balázs
Kiadás éve
2012
Műfaj
dráma, vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
350
A szócikk szerzője
Bedecs László

Ez a vaskos kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a vers, a dráma és a próza eszközeivel egyazon kérdést, a közélet és a magánszféra konfliktusát, határvidékét, egymásra hatását járja körül. Beszél a politikáról, a demokrácia és a diktatúra kapcsolatáról, a köztársasági eszme ellentmondásairól, de beszél a szerelemről, a vágyról, a féltékenységről is. A kötet első felében verseket, aztán egy, az ókorban játszódó drámát (Köztársaság), majd egy olyan elbeszélő költeményt olvashatunk (Háború), mely a jövőbe, a harmadik világháború idejére visz.

A kötetcím arra utal, hogy a szerzői szándék szerint is a valóban sikereket halmozó dráma áll a könyv középpontjában. A mű a fiatal Julius Caesarról szól, aki a Földközi-tengeren néhány napra kalózok fogságába esik, de annyival okosabb, határozottabb, karakteresebb figura mindenki másnál, hogy hamarosan ő irányít, az ő kegyeit keresi még a kalózok vezére is. Ő maga a római köztársaság látszatdemokráciájából jön, a kalózok szigetén viszont a totális diktatúrával szembesül – és gondolkodóba esik: a demokráciában a gyengék és az ostobák leszavazhatják az erőseket és a bölcseket, és hiába tekintünk mindenkit egyenlőnek, ez hazugság, mert vannak rátermettebb, ügyesebb, becsületesebb emberek – tehát az a helyes, ha az országot ők vezetik. A legjobb, ha – mint a szigeten – mindenki azt a munkát végzi, amiben a legjobb – a feladatokat viszont a vezetőnek kell kiosztania. De mi van akkor, ha ő rosszul, elfogultan, nem elég körültekintően dönt? Mi van akkor, ha azt képzeli, mindenben ő a legjobb? Nincs semmi baj, ha a vezető következetes az elveiben és az embereivel kapcsolatos döntésekben is. Caesar elhatározza, hogy ilyen elvek alapján formálja a maga képére és érdekei szerint az amúgy is recsegő, de mégis az ő hatalmának megágyazó római demokráciát. A szigeten történtekből, illetve a kalózvezérrel folytatott, hosszú drámai dialógusokból levonja azt a következtetést is, hogy a császár hatalmát csak a polgárok tettrekészsége korlátozhatja – ezt kell tehát csökkenteni vagy megtörni.

És bár a műben nincs a klasszikus értelemben vett drámai konfliktus, ezért kárpótol a több oldalról körbejárt hatalomvágy ábrázolása, illetve Julius Caesar tehetségének, lendületének, majd kegyetlenségének megjelenítése. Mert bár irtózunk a szinte már az őrületig fokozott hatalmi és birtoklási vágytól, a szerző képes tiszteletet érdemlőnek, méltóságteljesnek ábrázolni a jövendőbeli első római egyeduralkodót, a császárt.

A versek ehhez képest direkt, már-már publicisztikus kérdéseket vetnek fel a korrupció mikéntjével, a magyar néplélek mibenlétével, a rendszerváltás kudarcával vagy épp a demokrácia értékével, a tüntetések értelmével kapcsolatban. Az úgynevezett közéleti költészetről épp a kötet megjelenésének idején szerveztek különböző ankétokat, beszélgetéseket, konferenciákat, de Szálinger érdeklődése ennél sokkal hamarabb fordult ebbe az irányba. Talán ezért tudta megtalálni az egyensúlyt a politikai állásfoglalás egyértelműsége és a líra kötelező többértelműsége között.

Ennek ellenére az apák generációját az elszalasztott lehetőségek és az eljátszott közbizalom miatt dühvel illeti és számonkéri a Rendszerváltás 2.0. című versben: „Láttam fotókon: lelkesedtetek, / Láttam fotókon: összetörtetek. / Fél füllel már hallottam, hogy citáltok / Engemet, a tízéves gyereket, / És azt mondjátok: enyém a jövő”. A politikának, közéleti kérdéseknek nem szabadna a magánéletbe, vagy pláne nem a magánélet elé tolakodnia: „Látunk egy régvolt, rettegett birodalmat, / Amit átvenni megvolt az alkalom […] Igen, de hol van ez attól a csóktól, / Amit én kaptam tegnap egy taxiban?” (Audiencia Benedeknél)

A kötet harmadik formai egysége, fejezete a Háború című (anti-)„utópisztikus szerelmi verses elbeszélés”, egy eposz, amely a szerelmi szál mellett szintén sokat foglalkozik politikával, de már világpolitikai vonatkozásban. A képzeletbeli harmadik világháborút ugyanis „a pénz és a hozzá hű erők” kezdeményezik, a háború oka a hódítás – de a vele járó pusztítás egy budapesti fiatal életére is közvetlen hatással van. Egy szakítás kellős közepén lévő beszélő az erkélyéről Csepel bombázását figyeli – mintha távol lenne a pusztítástól, valójában épp a célpontjában van: „Nem tudtam, hogy katasztrófaturizmus / Részvevői lehetnek azok is, / Kik a katasztrófa nyilvánvaló / Áldozatai”. Ez a háború azonban csak a képzelet játéka, de szükséges ahhoz, hogy a kötet történelmi íve teljes legyen: a római köztársaságtól a huszadik század háborúin, csalódásain és igazságtalanságain át a jelenig, majd azon túl a fiktív jövőig tart.

Irodalom

Benkő Krisztián, „Demokrácia nevű égitest”, Szépirodalmi Figyelő, 2012/6.

Szénási Zoltán, Szövegbe zárt tér-idő diszkontinuumok, Új Forrás, 2017/10.

Turbuly Lilla, Láncreakció, Pannon Tükör, 2013/6.