súgó szűrés
keresés

Galgóczi Erzsébet: Ott is csak hó van

Szerző
Galgóczi Erzsébet
Kiadás éve
1961
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
225
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Galgóczi Erzsébet elsősorban éles társadalomkritikájával vált az Emberavatás antológia (1955) nemzedékének (Csurka István, Kamondy László, Moldova György, Sánta Ferenc, Szabó István, Szántó Tibor) egyik meghatározó írójává. Ott is csak hó van című kötete – pályájának harmadik könyve erőteljesen szembefordult korai elbeszéléseinek (Egy kosár hazai, 1953) sematikus vonásaival. Az 1955 és 1960 között alkotott tíz elbeszélést tartalmazó kötet – részben az 1956-ot megelőző eseményekre (ÉvaKövesút;Ott is csak hó van), részben a forradalom utáni időszak történéseire reflektálva (FélelemA vesztes) alapvetően realista eszközökkel fest képet a kora társadalmáról. A kritikai helyzetelemzés egyes novellákban (Emberék macskájaFélelemFogódzó nélkül) a realista kereteket megtartva a jelképes-allegorikus beszéd elvonatkoztató síkjára helyeződik át. Néhány mű (Ott is csak hó vanKövesút) kísérletet jelez az alkotói módszernek (a szerző dramaturgiai tanulmányaihoz kapcsolódva elsősorban a filmnyelv felől történő) újragondolására. Galgóczi a kor számos társadalmi feszültségét 1956 eredőjeként mutatja be, a rá következő évek kiúttalan világát pedig az ember romboló természetében jeleníti meg. A szocialista berendezkedés állapotainak a köz- és a magánélet területeire egyaránt kiható festése azonos erővel terjed ki a vidékre (CogitoKövesút; Keresztesné halála) és a fővárosra (A vesztes; Fogódzó nélkül; Az ajtó nem nyílik ki).

A paraszti létnek a részben a múltból hozott, részben újabb keletű sorsgondjait a – korlátok közé szorított lét miatti szenvedés és a lázadó kitörés akaratát egymásnak feszítő – Cogito (a kötet első novellája) rajzolja körbe. A monológ formában közölt önéletrajzi hátterű elbeszélést – a szerző jellegzetes írói módszerét is alkalmazva – epizódszerű szituációrajzok és dialógusok szakítják meg. Az Emberék macskája és a Fogódzó nélkül című írásokban (s egyéb novellarészletekben) szintén mély tárgyismeretet hordoznak az autobiográfiai vonások: rendszerint pszichológiai elemzésekkel és a sorsfordító létesemények fényképszerű felnagyításaival ötvöződnek. A múlt negatív örökségét a filléres gondok, a napi munkához kötözöttség bénító kényszere, a zsugoriság, a beszűkült perspektívák adják, a jelen krízisét pedig a mezőgazdaság „szocialista átalakításának” következtében a földből élőkre zúduló erőszaktevések hordozzák (Keresztesné halálaKövesút). A főhőst körülvevő emberalakokból – szerelméből is – kádert faragó ideológia torzító hatását a legösszetettebb módon (Sánta Ferenc 1964-es, Húsz óra című művéhez hasonlóan) a Kövesút ábrázolja. (Ez az elbeszélés egyik forrása volt a szerző 1962-ben megjelent Félúton című kisregényének is.)

Noha a kötet művei – Galgóczi származása és kötődései révén – a legerősebb tárgyismerettel a paraszti világot járják körbe, a faluhoz kapcsolódó (ott élő vagy onnan elszármazott) figurák mellett a kor több, a fővárosban élő társadalmi típusát is látóterükbe vonják. A munkásból lett pártvezető, a parasztlányból lett egyetemista, az újságíró, a vidéki származású tanár, a régi polgári világból itt maradt özvegyasszony, a falusi nincstelenből vagy az értelmiségiből lett káder, a kor új szolgálóleánya (a „háztartási alkalmazott”), az öngyilkossá lett presszósnő, a tengődő költő, a politikai karrierista, a pártarisztokrácia és udvartartása sorra megjelennek a városi témájú novellák körképében. A városi főhősök között legerősebben a Fogódzó nélkül és A vesztes (mindkét esetben vidékről származó) főszereplői érzékeltetik az ötvenes évek szocializmusában hányódó életek perspektívátlanságát. A szintén önéletrajzi alapozású Fogódzó nélkül állását vesztett – jellemrajzában az egzisztencializmus vonásait viselő – fiatal újságírónőjének sem a nagyvárosi jelen, sem a falujába visszatérés nem képes fogódzót adni. A vesztes a nagyváros párturainak új dzsentri-életformát kialakító s a sznobokéval keveredő hedonista életéről, a „népi demokrácia” új kasztrendszeréről ad kiábrándító képet.

A címadó (és később csaknem kisregény terjedelművé alakított) Ott is csak hó van 1956 forradalma, a kivándorlás vagy a maradás dilemmája köré sűrűsödik. A forradalom végnapjaiban disszidálni akarók egy csoportjának a nyugati határszéli parasztházban játszódó – modellképző, naturalisztikus és szociográfiai vonásokat egyaránt hordozó – történetében a közös háztető alá vont különböző embertípusok (a forradalmár, a prostituált, a paraszt, az „asztalosféle” munkás, az énekesnő és a zongorista) a teljesebb nemzet 1956 utáni – egymásnak feszülő – krízisét is megjelenítik. Az egyetlen, a maradást választó szereplőt a halál menti fel döntése következményei alól, a többiek a mű záróképében a házat körülfogó katonák és az itthoni hó csapdájába szorulnak.

A novellák több szöveghelyén élesen villannak elő a kor terrorizált hatalmi légkörét kifejező ítéletek. Az Emberék macskája című írás saját kölykeit kényszerből felfaló anyamacskája, a Félelem közúti balesetének allegorikus értelme közvetett módon is az önkényuralmi évek riasztó atmoszféráját jelenítik meg. A vesztes főhőse egyenesen 1956 áldozataihoz méri kudarcainak ízét: „Ilyen íze lehetett a mésznek, amellyel ötvenhat őszén leöntötték az utcán a temetetlen halottakat”; s „egy új hazát” akar, „ahol ne legyenek kiváltságok kevély, nagy tornyai…, hol minden szögletig eljusson a nap, a tiszta levegő.” A novellákban a különböző formákban újra és újra visszatérő halálmotívum önmagában is nyomatékosan fejezi ki a korszak emberi közérzetét.

A kötet fordulatot jelentett az alkotó pályáján: kritikai szemlélete már csak mélyül (Vidravas). A korabeli hivatalos kritika ezért minősítette tévútnak, egzisztencialista utánérzésnek, betegesnek, halál-orientáltnak a kötet munkáit, s az optimizmust és a korral együtt gondolkodó hősöket kérte rajta számon.

Irodalom

Fogarassy Miklós, Galgóczi Erzsébet: Ott is csak hó van, Jelenkor, 1961/6.

Kovács Sándor Iván, Galgóczi Erzsébet, Tiszatáj, 1969/9.

Martinkó András, Galgóczi Erzsébet: Ott is csak hó van, Új Írás, 1961/5.

Tamás Attila, Galgóczi Erzsébet: Ott is csak hó van, Kortárs, 1961/7.