Temesi Ferenc: Por

Első nagyregényén dolgozva vált az íróban meghatározóvá az a nézet, hogy a világnak nincsen centruma, minden periféria. Szakított az európai kultúra többek által már megkérdőjelezett Nyugat-centrikus világképével. A Por nemcsak a világkép változása, hanem műfaji újításai miatt is felhívta magára a figyelmet. Megjelenése után a művet sokan a legelső igazi posztmodern regények közé sorolták, mások viszont – nem is sokkal később – kétségbe vonták jelentőségét, sőt még a ’regény’ minősítést is. A hagyományos poétikák szerint elsősorban családregény lehetne, de ez féligazság volna. Temesi megalkotott egy szótárregénynek nevezhető formát, amelynek elemeit ráfűzte száznegyven év család- és várostörténetére.

Első megjelenésekor a két önálló részre bontott művet az ábécé harminckét fejezetre tagolta, melyben látszólag önálló kis szerkezeti egységek, jelképesen szólva: szócikkek kaptak helyet. Az 1400 oldalas mű a számmisztika szellemében 666 szócikkből áll. Ezek a kis egységek különböző típusúak, a leghagyományosabbak a klasszikus tárcanovellákat vagy az örkényi egyperceseket idézik. Sajátos típust képviselnek a valódi és feltehetően fiktív dokumentumok, a különböző időpontokból való dokumentumláncok. Újabb csoportot alkotnak a miniportrék egyetemi tanárokról, barátokról. Jelentősek az esszé típusú szócikkek, például az alföldi emberről vagy a kenyérről. Külön típust képviselnek a leírások, mint a híd vagy a kocsmák. De van a szövegben drámai változat, rádiójáték, filmforgatókönyv, képvers, képregény, még dalszöveg is. Természetesen lehetnek típuskeveredések, egyéni változatok, néhány sorosak vagy néhány oldalasak. A regényben három nagyobb, szinte önálló betétként kidolgozott történet kapott helyet. Az egyik a szegedi árvízről szól, a másik az édesapáról, a harmadik András és szerelmének történetéről. Mivel a szótárregény fogalmát a poétikák nem ismerik, s mert a mű ezernyi szállal kötődik a regényhagyományokhoz, célszerű a klasszikus poétikák fogalmait felhasználni az elemzésben. A hagyományos családregényekre való rájátszás már az olvasás kezdetén magától értetődő. A cselekmény 1833. szeptember 3-án indul, és 1973. június 30-án fejeződik be. Emberöltők történései kavarognak a regény lapjain. Neves történelmi események, szürke hétköznapok, történelmi és természeti katasztrófák, de örömünnepek is. Extenzív és intenzív módon teljességre törekvő a felidézett valóságanyag. A rekonstrukció és a felidézés egyszerre látomásos és tárgyias, segítségével Temesi nem egyetlen korszakot mutat be, hanem hat nemzedék sorsán át eljut a jelenig; azt is a mű alapanyagává teszi, amihez az átéltség jogán személyes köze van. A jelenkor kiemelésével a ~ tudatos (ön)életrajzi regénnyé is válik. Ennek pedig az elbeszélői nézőpontot illetően lesznek következményei. A családregények szerzői általában mindentudó elbeszélői nézőpontot vagy ahhoz közelit alkalmaznak. E regény világában azonban a szótáríró és alakmásai sem mindentudók. Ők a régiekről, szüleikről is annyit tudnak, amennyi ismeret eljut hozzájuk – sokszor hosszas búvárkodás után.

A szótárforma mozaiktechnikája hitelesen mutatja fel a valóságos családi és történelmi emlékezet működését és tartalmát. A klasszikus családregény egy család regénye, a Por pedig a családi emlékezeté. Temesi műve nem egy család hanyatlását, széthullását mutatja be, mint a hagyományos családregények. Ebben a műben a szerzői alakmás jelenkori életideje kapja a legrészletesebb bemutatást. Szó sincs itt hanyatlásról. Ennek egyik oka az, hogy a regény történeti idejében nem mutatkozik meg virágkor sem a nemzet, sem a város, sem valamelyik társadalmi osztály vagy réteg számára. Alighanem ebből a személyesen is megélt tapasztalatból származik az elbeszélő alakmások egybevágó felfogása, amely nem a széthullást, hanem a megmaradást mutatja fel. Az (ön)életrajzi regény a családtörténet utolsó fejezeteként is értelmezhető. Ugyanakkor a szótárforma révén kezdetektől párhuzamosan halad az ősök és az önéletrajzi elbeszélő, azaz Szeles András története. A szócikkek legalább felében András életidejében járunk. András nemzedékével együtt főszereplője a regény egészének. Temesi nem az adott világ ellentéteként, hanem a világ részeként mutatja be saját nemzedékét. A mű genezisének egyik lényegi eleme a K-szerelem. A főszereplő már kiégett, kiábrándult lénynek tartotta magát, amikor találkozott Katalinnal. A lány hatására határozta el, hogy mégis befejezi egyetemi tanulmányait. Ez a szerelmi történet megjelenítésének szépségével és tragédiájával szinte Romeó és Júlia sorsát idézi fel: mindketten meghaltak egy gépkocsibalesetben.

A regényben az időszemlélet többrétegű, összetett. A szótárforma nevezhető posztmodern ötletnek, de célszerűbb a klasszikus avantgárdra utalni, jelesen a szimultanizmusra. Felhasználta a montázstechnikát, s azt a tényt is, hogy a tudatban felbukkanó emlékképek nem az időrendet követik. Így a Szótáríró is szabad kezet kaphat, s lehetővé válik számára az is, hogy tárgyiasítsa a tudatáram-technikát. Ösztönéletét a legnagyobb nyíltsággal tárta fel, önmagának és alakmásának érzelmi életéről azonban visszafogottan, mégis egyértelműen szólt. A közösségek széthullása, értékeinek devalválódása idején a bennük rejlő értékeket hangsúlyozza, s így tudott és mert ódonatúj lenni, hogy hazaszeretetét pátoszmentes szavakkal is hitelesen vallja meg. Porlód egy darab Magyarország. A Szótáíró ennek polgára. A Por amellett, hogy család-, önéletrajzi és nemzedéki regény, egy tájegységnek, az Alföldnek, a Tisza-parti Szegednek a regénye is. Temesi számára az Alföld nem a szabadságnak, nem is a végzetes lefokozottságnak a jelképe, hanem a megmaradásnak. Maga a por fogalma is kétértékű jelkép, s elképzelhetetlen a víz, jelen esetben a Tisza vize nélkül. A regény idővel a Híd (1993) és a Pest (1996) c. regényekkel trilógiává bővült. Ezekben a művekben is az „Önéletrajzoló” szólal meg számos áttétellel, így együtt nevelődési regénytrilógiának is tekinthetők.

Teljes kiadás:

Por. Első kötet. A–K. Bp., 1986, Magvető, 471. p

Por. Második kötet. L–ZS. Bp., 1987, Magvető, 637 p.