súgó szűrés
keresés

Ottlik Géza: Próza

Szerző
Ottlik Géza
Kiadás éve
1980
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
304
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Ottlik életművének legtalányosabb darabja ez a könyv, amely nagyon különböző műfajú és státusú szövegeket fog egybe a műformát meghatározó cím alatt. A szöveg első mondatában e fogalomhoz a szerző saját használatú, azóta már szlogenné vált magyarázatot ragasztott: „Próza az, amit kinyomtatnak.” A definíció egybefogja a szépirodalmi műveket, az azok elkészülésére vonatkozó szakmai irodalmat, a recepcióhoz tartozó kritikákat, sőt az olyan személyesebb megnyilvánulási formákat is, mint az interjúk. Az értelmezői közösség a kötet létrehozásának szándékát tudta legnehezebben megfejteni. Próbált az egyébként kézenfekvő irodalomszociológiai okon túl (Ottliknak szükséges volt egy újabb könyv megjelentetése az 1969-as Minden megvan után, és az esedékes József Attila-díja [1981] előtt) egy másik, mélyebb poétikai szervezőelvet is keresni. Az egyik fogódzót ehhez a kötet elején és végén olvasható, egyértelműen fikcionált epikai történet adta, amely katonaiskolai „társához”, az Iskola a határonban is sokat szereplő Czakó Pálhoz kapcsolódik. Ez a kerettörténet voltaképpen a szokásos regények közé sorolná a művet, ám a könyvben olvasható kritikák, elemzések és kiállításmegnyitó nem illeszkednek a hagyományos értelemben vett regény műfaji határai közé. A kifejezetten önértelmező három interjú (Félbeszakadt beszélgetés Réz Pállal; Beszélgetés Lengyel Péterrel; Hosszú interjú Hornyik Miklóssal) éppen a fikció és a valóság elkeverésének sajátos terepét adják. Ezekben az író más műveinek, köztük a nagyregénynek, személyes értelmezését, elemzését is adja, mintha Medve Gábor kéziratát Both Benedek után még maga Ottlik Géza is újraolvasná. Így a Próza egyfajta párdarabja az Iskolá…-nak abban az értelemben, hogy itt is az alkotó életének fikcióvá varázsolásáról van szó, viszont egyszerre több irodalmi műfaj segítségével.

A teljesen különböző típusú írásokat (kritika, elemzés, tanulmány, napló, vázlat) időrendben olvashatjuk, a szerző életének fontosabb szakaszai alakítják ki a fejezeteket. A háború alatti és utáni (1945–47) írásokat az 1948-as darabok követik, majd a könyv második részében az 1960 és 1979 közötti időből származó szövegeket olvashatjuk. Irodalmi önarckép ezért a könyv, ebben is hasonlít az író epikai munkáihoz, az Iskolá…-hoz vagy a Minden megvan kötethez. Az önarcképszerű megformálást indokolhatja egy életrajzi mozzanat is: a kötet a felesége halála utáni évben jelent meg, mintegy lezárásaként élete fontos korszakának, és megkezdve az időskori magány évtizedét.

A Prózában három olyan híres tanulmányt, esszét olvashatunk, amelyekből kiviláglanak Ottlik irodalmi látásmódjának és értékszemléletének alapjai, s amelyek mind a mai napig meghatározó darabok a korszakban született szakirodalomból. A regényről című tanulmányának szövegét először Bécsben egy irodalmi konferencián mondta el 1965-ben, majd első, Kortársbeli megjelenésekor (1979) kiegészítette pár jegyzettel, főképp a nyelvről. Ez az elméleti szöveg a regény valósághoz való viszonyát, s így az értelmezés síkjait négy szinten különíti el, amelyeket matematikai formulákkal jelöl (R0, R1, R2, és Rr). Legfontosabbnak az Rr-t határozza meg, amely a regény regényként létezésének minősége, az írói működés titkos szerkezete. Ezt Ottlik meghatározása szerint alapvetően a szeretet irányítja, lévén a „szeretet valóságos, teremtő, »valamit létrehívó« szeretet, s nem amit »annak nevezünk« az R1-ben.” Az ottliki regénymodell azért fontos, mert egészen más kiindulási pontokról vizsgálja az irodalmi mű hatását, és egyáltalán a létezését, mint az akkori, vagy az azóta megjelenő irodalomelméleti irányzatok. A Nyugatról című esszé vallomás a szerző személyes kötödéséről a híres folyóirathoz, és egyben egy kiemelkedően fontos meghatározása annak a szellemi szabadságának, annak a politikai és társadalmi kötöttségektől független alkotói létmódnak, amelyben a „másik Magyarországhoz”, a hivatalos, politikai helyett a szellemi Magyarországhoz tartozónak érzi magát egy író. (A „másik Magyarország” fogalmát egy következő esszéjében fejti ki részletesen, Kortárs 1981/6.), Ottlik szerint a Nyugat szerzőinek összefogása „nem „nyugatos dekadenciát” hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással, a bágyadt középszerűséggel szembefordulva, az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal, új felelősséget, s egyben új lelki integritást.”

A Prózából kirajzolódik, hogy mely szerzőket, s milyen alkotásokat tartott értékesnek, fontosnak Ottlik az irodalomból, (Maugham, Shakespeare, Hunyadi Sándor, Márai, Cs. Szabó, Hemingway, Dickens, Shaw). A Próza önéletrajzian kialakított szerkezetével jelentősen eltér más, korabeli fontos esszészerzők (Nemes Nagy Ágnes, Kolozsvári Grandpierre Emil, Rónay György) tematikus alapon összeállított köteteitől. Az élet és a művészet egybeforrottságára való utalása miatt szorosan illeszkedik az Ottlik által kiadott epikai kötetek sorozatába.

Irodalom

Balassa Péter, Ottlik Géza:Próza, Kortárs, 1980/12.

Béládi Miklós, Ottlik Prózája, Alföld, 1981/3.

Bányai János, Próza, Híd, 1981/4.

Kis Pintér Imre, Lenni, de látni is a létezést. Ottlik világegyenleteiről, Jelenkor, 1982/5.

Gunda-Szabó Dóra, Arckép feketén-fehéren. Ottlik Géza Próza című kötete, Kortárs, Ottlik különszám 2013.