súgó szűrés
keresés

Ottlik Géza: Próza

Szerző
Ottlik Géza
Kiadás éve
1980
Műfaj
esszé
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
304
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Ottlik életművének legtalányosabb darabja ez a könyv, amely nagyon különböző műfajú és státusú szövegeket fog egybe a műformát meghatározó cím alatt. A szöveg első mondatában e fogalomhoz a szerző saját használatú, azóta már szlogenné vált magyarázatot ragasztott: „Próza az, amit kinyomtatnak.” A definíció egybefogja a szépirodalmi műveket, az azok elkészülésére vonatkozó szakmai irodalmat, a recepcióhoz tartozó kritikákat, sőt az olyan személyesebb megnyilvánulási formákat is, mint az interjúk. Az értelmezői közösség a kötet létrehozásának szándékát tudta legnehezebben megfejteni. Próbált az egyébként kézenfekvő irodalomszociológiai okon túl (Ottliknak szükséges volt egy újabb könyv megjelentetése az 1969-as Minden megvan után, után a József Attila-díj várományosaként [1981]) egy másik, mélyebb poétikai szervezőelvet is keresni. Az egyik fogódzót ehhez a kötet elején és végén olvasható, egyértelműen fikcionált epikai történet adta, amely katonaiskolai „társához”, az Iskola a határonban is sokat szereplő Czakó Pálhoz kapcsolódik. Ez a kerettörténet voltaképpen a szokásos regények közé sorolná a művet, ám a könyvben olvasható kritikák, elemzések és kiállításmegnyitó nem illeszkednek a hagyományos értelemben vett regény műfaji határai közé. A kifejezetten önértelmező három interjú (Félbeszakadt beszélgetés Réz Pállal; Beszélgetés Lengyel Péterrel; Hosszú interjú Hornyik Miklóssal) éppen a fikció és a valóság elkeverésének sajátos terepét adják. Ezekben az író más műveinek, köztük a nagyregénynek, személyes értelmezését, elemzését is adja, mintha Medve Gábor kéziratát Both Benedek után még maga Ottlik Géza is újraolvasná. Így a Próza egyfajta párdarabja az Iskolá…-nak abban az értelemben, hogy itt is az alkotó életének fikcióvá varázsolásáról van szó, viszont egyszerre több irodalmi műfaj segítségével.

A teljesen különböző típusú írásokat (kritika, elemzés, tanulmány, napló, vázlat) időrendben olvashatjuk, a szerző életének fontosabb szakaszai alakítják ki a fejezeteket. A háború alatti és utáni (1945–47) írásokat az 1948-as darabok követik, majd a könyv második részében az 1960 és 1979 közötti időből származó szövegeket olvashatjuk. Irodalmi önarckép ezért a könyv, ebben is hasonlít az író epikai munkáihoz, az Iskolá…-hoz vagy a Minden megvan című kötethez. Az önarcképszerű megformálást indokolhatja egy életrajzi mozzanat is: a kötet a felesége halála utáni évben jelent meg, mintegy lezárásaként élete fontos korszakának, és megkezdve az időskori magány évtizedét.

A ~-ban három olyan híres tanulmányt, esszét olvashatunk, amelyekből kiviláglanak Ottlik irodalmi látásmódjának és értékszemléletének alapjai, s amelyek mind a mai napig meghatározó darabok a korszakban született szakirodalomból. A regényről című tanulmány szövegét először Bécsben, egy irodalmi konferencián mondta el 1965-ben, majd első, Kortársbeli megjelenésekor (1979) kiegészítette pár jegyzettel, főképp a nyelvről. Ez az elméleti szöveg a regény valósághoz való viszonyát, s így az értelmezés síkjait négy szinten különíti el, amelyeket matematikai formulákkal jelöl (R0, R1, R2 és Rr). Az R1 az általános konszenzussal elfogadott kognitív valóságtapasztalat, amelynek alapelemei jelölik ki mindannyiunk számára a létezés közmegegyezéses kereteit, az R0 a személyes valóságérzékelés szintje, amely egy szubjektív világteremtés struktúráját adja, az R2 pedig azt a nyelv általi megismerésben és megragadásban (Wittgenstein) leképződő objektív világtapasztalatot, amely egy egyéneken túli valóságérzékelést rögzít. Ezekhez képest még fontosabbnak határozza meg az Rr-et, amely a regény regényként létezésének minősége, az írói működés titkos szerkezete. Ezt Ottlik meghatározása szerint alapvetően a szeretet irányítja, lévén a „szeretet valóságos, teremtő, »valamit létrehívó« szeretet, s nem amit »annak nevezünk« az R1-ben.” Az ottliki regénymodell azért fontos, mert egészen más kiindulási pontokról vizsgálja az irodalmi mű hatását és egyáltalán létezését, mint az akkori, vagy az azóta megjelenő irodalomelméleti irányzatok. A Nyugatról című esszé vallomás a szerző személyes kötödéséről a híres folyóirathoz, és egyben egy kiemelkedően fontos meghatározása annak a szellemi szabadságának, annak a politikai és társadalmi kötöttségektől független alkotói létmódnak, amelyben a „másik Magyarországhoz”, a hivatalos, politikai helyett a szellemi Magyarországhoz tartozónak érzi magát egy író. (A „másik Magyarország” fogalmát egy következő esszéjében fejti ki részletesen, Kortárs 1981/6.), Ottlik szerint a Nyugat szerzőinek összefogása „nem „nyugatos dekadenciát” hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással, a bágyadt középszerűséggel szembefordulva, az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal, új felelősséget, s egyben új lelki integritást.”

A Prózából kirajzolódik, hogy mely szerzőket, s milyen alkotásokat tartott értékesnek, fontosnak Ottlik az irodalomból, (Maugham, Shakespeare, Hunyadi Sándor, Márai, Cs. Szabó, Hemingway, Dickens, Shaw). A Próza önéletrajzian kialakított szerkezetével jelentősen eltér más, fontos korabeli esszészerzők (Nemes Nagy Ágnes, Kolozsvári Grandpierre Emil, Rónay György) tematikus alapon összeállított köteteitől. Az élet és a művészet egybeforrottságára való utalása miatt szorosan illeszkedik az Ottlik által kiadott epikai kötetek sorozatába.

Irodalom

Balassa Péter: Ottlik Géza: Próza. Kortárs, 1980. 12. sz.

Béládi Miklós: Ottlik Prózája. Alföld, 1981. 3. sz.

Bányai János: Próza. Híd, 1981. 4. sz.

Kis Pintér Imre: Lenni, de látni is a létezést, Ottlik világegyenleteiről. Jelenkor, 1982. 5. sz.

Gunda-Szabó Dóra: Arckép feketén-fehéren. Ottlik Géza Próza című kötete. Kortárs, 2013. (Ottlik különszám).