súgó szűrés
keresés

Pilinszky János: Szálkák

Szerző
Pilinszky János
Kiadás éve
1972
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
81
A szócikk szerzője
Horváth Kornélia

A Szálkák Pilinszky negyedik verskötete: az 1946-os Trapéz és korlát után csak 1959-ben jelenhetett meg nagy jelentőségű második, Harmadnapon című verseskönyve, s 1970-ben látott napvilágot a költő régi és új verseit tartalmazó Nagyvárosi ikonok. A hat ciklusra épülő Szálkák kötetben 1972 végén tette közzé a szerző 1971 és ’72 között született ötvennyolc új lírai darabját.

A kötet címe több értelmezésre is lehetőséget nyújt. Jelezheti a költeményeknek a korábbinál erőteljesebb lerövidülését; értelmezhető a Krisztus keresztjéből származó „forgácsok” allegorikus-költői megidézéseként, s utalhat arra a Pilinszkynél jól ismert meggyőződésre is, mely szerint „a költői szó lényege szerint beszédes csend, amihez mérten minden egyéb üres fecsegés” (Beszélgetések Sheryl Suttonnal).

A Szálkák első verse (Amiként kezdtem) a korábbi életművel tartott folytonosságot hangsúlyozza: „Amiként kezdtem, végig az maradtam / Amiként kezdtem, mindvégig azt csinálom.” A kötet alaptémájaként változatlanul a pusztulás és születés, bűn és bűnhődés problematikája jelölhető meg. A szakirodalom ugyanakkor a ~ kapcsán inkább az átalakulást hangsúlyozza Pilinszky költészetében, s költői korszakváltást lát a hetvenes évek eleji Pilinszky-lírában, mely majd a további két kötet, a Végkifejlet és a Kráter költői látás- és beszédmódját is megalapozza. A Szálkák meghatározó motívumai fogalmibbak, s talán még erőteljesebbek, mint a megelőző három verseskönyvé: a hóhér, a halál, a vesztőhely, a pokol, a bűn és a kegyelem szavak köré szerveződik a kötet szövegvilága. Míg korábbi verseiben a „költőietlenséget” és a halál-tematikát Pilinszky „a világháborús tábor-élményekre vezette vissza, a fogoly-lét körében fogalmazta meg, új kötetében viszont a »mozdulatlan jelenlét« a költői megszólalás alapvető szituációja.” (Bányai) A lírai beszélő által képviselt költő a mozdulatlan szemlélődés állapotában ír, ezért írása nem annyira aktív tett, mint inkább „nem-cselekvés”. A költeményekből (és a szerző prózai írásaiból) kibontható Pilinszky-féle művészetszemlélet szerint az író valójában médium, mozdulatlansága az elkötelezettség, az ihlet tárgya iránti felelősség, a kimerevített képként (ikonként) működő vers történésében való részvétel, a történés, a bűn abszurditásának vállalása. Ez a „mozdulatlan elkötelezettség” (l. Nagyvárosi ikonok) a vers olvasóját is a történés tanújává, s egyben részesévé teszi, beléptetve őt a műben jelenbe hívott, a bűn és a megváltás eseményét időtlen valósággá tevő költői, s egyben a legautentikusabb létezésként felfogott világba. Formai oldalról a versek rövidsége, sűrített beszéde, rímektől való megfosztottsága, a strofikus szerkezet szinte teljes felbontása, s az ezekből fakadó szuggesztív megszólító erő teszi a befogadót a versbeli esemény részesévé.

A Szálkák darabjai még redukáltabb formában mutatják fel az előző, Nagyvárosi ikonokcímű verseskönyv ikonicitását („ikonszerűségét”), s annak sajátosságait: a paradoxalitást, ami az egyes ellentétes nyelvi szerkezetekben vagy akár a verscímekben is érvényesül (utóbbira példa: A mélypont ünnepélye; Egyenes labirintus); a lecsupaszított, már-már „dadogó” versbeszédet és a végsőkig redukált versszerkezetet. Mindez igen rövid, gyakran hiányos, illetve nominális mondatokból építkező szövegeket eredményez. A Szálkák így a korábbi művekhez képest még erőteljesebben juttatja érvényre Pilinszky azon elgondolását, mely szerint a valódi költészet a csend, az elhallgatás felé törekszik, kockáztatva ezzel mintegy önmaga teljes elnémulását is. Pilinszkynél itt valóban „úgy szólal meg a vers, mintha tulajdonképpen hallgatna.” (Sepsi)

Szemléletes példája mindennek az Intelem című vers első és utolsó szakasza, mely utóbbi a Pilinszky-szövegekben gyakorta előforduló, a művész médium-szerepét hangsúlyozó írnok/íródeák metaforájával zárul:

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideg árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

[…]
Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

Irodalom

Bányai János, Mozdulatlan jelenlét = Senkiföldjén. In memoriam Pilinszky János, szerk. vál. Hafner Zoltán, Budapest, 2000, Nap Kiadó.

Schein Gábor, A csönd poétikája Pilinszky János költészetében = Uő.: Poétikai kísérlet az Újhold költészetében, Budapest, 1998, Universitas Kiadó.

Sepsi Enikő, Pilinszky János költészete a hatvanas-hetvenes években és Robert Wilson színháza = „Merre? Hogyan?”, Tanulmányok Pilinszky Jánosról. Szerk. Tasi József, Budapest, 1997, Petőfi Irodalmi Múzeum.

Szávai Dorottya, Bűn és imádság. A Pilinszky-líra camus-i és kafkai szöveghagyományáról. Budapest, 2005, Akadémiai Kiadó.

Tasi József, „Zárás és nyitás az utolsó fejezetre?”, Korszakváltás Pilinszky költészetében a hatvanas-hetvenes évek fordulóján = „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról. Szerk. Tasi József, Budapest, 1997, Petőfi Irodalmi Múzeum.