súgó szűrés
keresés

Kristof, Agota: Trilógia

alcím
A nagy füzet. A bizonyíték. A harmadik hazugság
Szerző
Kristof, Agota
Kiadás éve
1991
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
452
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

Kristóf Ágota 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd Svájc francia nyelvű részén élt. Franciául írt regényei Agota Kristof névvel Párizsban jelentek meg. Legnagyobb sikere A nagy füzet (Le grand cahier, 1986), melyet közel negyven nyelvre lefordítottak; később a szerző trilógiává bővítette. Kristóf Ágota saját bevallása szerint mindig is magyar író akart lenni, egész életében küszködött a nyelvvel, franciául csak szótárral tudott helyesen írni.

A trilógia egyik darabja sem nevezi meg a regénybeli földrajzi helyeket, sem a történelmi időt; az első részben nevük sincs a szereplőknek, a második és harmadik rész anagrammatikusan játszik a nevekkel (Lucas–Claus–Klaus). Ennek ellenére a magyar olvasó könnyedén azonosítja még a legabsztraktabb A nagy füzet helyszínét (Kőszeg), idejét (második világháború), a megszálló (német, majd szovjet) katonákat, a némán vonuló tömeget (a vészkorszak zsidó áldozatait), a szögesdrótos (osztrák–magyar) határzárat és az ötvenhatos forradalmat, A harmadik hazugságban pedig Budapestet. Esterházy Péter mint „magyar könyveket” író „nem magyar írót” említi Kristofot, mert az „emlékei magyarok, a táj is magyar, amit a szemében hordoz”. Györffy Miklós szerint viszont „magából a regényből szó szerint nem olvasható ki semmi arról a történelmi háttérről és környezetről, ami annak stilizált, absztrakt közegét inspirálta”, ezért „nyelvi és poétikai eredetisége, jelentésbeli rétegzettsége elsősorban mégis a francia szöveg és kontextus felől érthető meg”.

A trilógia legerőteljesebb darabja A nagy füzet. Egy fiú ikerpárt a háború elől a Nagyvárosból a határszéli településen élő fukar, analfabéta Nagyanyára bíz édesanyjuk. Később a front elől menekülő anya megérkezik új szerelmével és kislányával, hogy magával vigye a fiúkat, de a bombázásban mindannyian meghalnak. A háború (és a regény) végén az új rendszerből szökni akaró apa is megjelenik – az egyik fiú a határzár aknájára lépteti az apát, és az ő holttestén keresztül átszökik, a másik visszamegy Nagyanya házába. A fiúk az elvadult, gonosz Nagyanya mellett, a háború fenyegetettségében egyfajta egzisztenciális kiszolgáltatottságba kerülnek, s megpróbálnak mindenáron túlélni. A regény narrátora a többes számú „mi”, azaz az ikrek, akik mindig egyszerre szólalnak meg egy célszerűre redukált beszédben. A „mi” narrációja végletesen minimalista, kizárólag a megtörtént tényekre szorítkozik. Később tudjuk meg, hogy a pár oldalas fejezetekből álló regény valójában a fiúk titkos naplója, maga "a nagy füzet". „Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. Tilos például azt írni, hogy »Nagyanya olyan, mint egy Boszorka«, de azt szabad írni, hogy az »emberek úgy nevezik Nagyanyát, hogy a Boszorka.«”. A minimalista elbeszélésnek megfelelően sem a fiúknak, sem a többi szereplőnek nincs egyéni arca, személyisége, csak cselekedete, a cselekedeteknek pedig nincs lelki vagy morális oka, motivációja, minden a túlélés alá rendelődik. „Nekünk kell megvédenünk magunkat” – mondják a fiúk. Önkínzó fizikai és lelki túlélési gyakorlatokat tartanak, hogy a régi (morális, lelki) szavak elveszítsék a jelentésüket és csökkenjen a fájdalom. Végzetesen redukált, absztrakt énjük átgázol az elemi morális tabukon (incesztus, ölés, pedofília, nekrofília), hozzávadul a barbár világhoz. Ezért is rokonította a recepció A nagy füzetet Csáth kegyetlen novelláival, valamint Musil Törless iskolaévei c. regényével, s némileg Ottlik Géza neveltetési regényével, az Iskola a határonnal, szenvtelen stílusát pedig Bodor Ádám prózapoétikájával.

A trilógia második és harmadik része egészen más prózapoétika szerint épül. A szereplőknek nevük lesz, a bőbeszédű dialógusokkal dúsított szikár leírások többé-kevésbé szabályos történeteket bontanak ki, váltakoznak az elbeszélői pozíciók. A bizonyítékban az ő-elbeszélő az itthon maradt fiú, Lucas ön-nevelődését meséli el. Lucas emberi kapcsolatait – az eltűnt ikertestvér pótlására – furcsa, elemi, de érzelem nélküli szeretet és kapcsolatvágy hívja életre, ám minden kísérlete korcs lesz, torzóban marad. A második rész végén megjelenik a külföldre szökött ikerfél, Claus. A testvérek nem találkoznak, de naplója alapján Claus átveszi és folytatja Lucas szerepét – ezáltal viszont megkérdőjeleződik Lucas valóságos léte. A trilógia befejező része, A harmadik hazugság a rejtélyek kibontása – és a teljes elbizonytalanítás. A nem könnyen követhető, szövevényes kapcsolatok hálójában detektívregényekre emlékeztető – és váltakozó elbeszélői pozíciójú – nyomozás veszi kezdetét, és minden rejtélyre valószerű fény derül. Csakhogy minden újabb feltárult igazság kétségbe vonja vagy megsemmisíti a korábbit. Kiderül, hogy minden korábbi ismeretet csak a – teljes regényen végigvonuló – napló hitelesít. Ám míg A nagy füzetben a napló rigorózusan törekedett a tárgyszerűségre, a későbbi regényekben a naplóban rögzített „történetek célja valójában nem az élettörténeti valóság kiderítése, hanem egy élettörténetként alkalmazható történet megalkotása” (Probst); Claus saját bevallása szerint: „igaz történeteket próbálok írni, de egy adott pillanatban a történet éppen igaz volta miatt egyszer csak elviselhetetlenné válik, és akkor kénytelen vagyok megváltoztatni… és a dolgokat nem úgy írom le, ahogy megtörténtek, hanem ahogy szerettem volna, hogy történjenek.” A kétségbevonások körbeérnek, így a legfontosabb nem tisztázódik: az, hogy két fiú létezett, vagy csak egy, s ha mégis kettő, akkor fölcserélődtek-e a szerepek, illetőleg létezett-e egyáltalán bárki is. Nem válik egyértelművé, mert nincs „valóságos” élettörténet, csak határhelyzetek és határátlépések vannak, „köztes állapotban lenni, sehová sem tartozni, határsávban lenni, miközben éppen áthaladunk rajta, ez a bevándorló élethelyzete” (Földes). Más értelmezés szerint a regény tapasztalata az „önmagunk önmagunkból való megértésének lehetetlensége” (Probst).  (A trilógiát fordította: Bognár Róbert és Takács M. József.)

Irodalom

Irodalmi kvartett. Agota Kristóf Trilógia című könyvéről beszélget Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Németh Gábor, Radnóti Sándor. Beszélő, 1998. 1. sz.

Győrffy Miklós: Létmodell vagy korkép. Agota Kristóf: A Nagy Füzet és Szász János filmváltozata. Jelenkor, 2014. 3. sz.

Probst Eszter: Agota Kristof Trilógiájának narratív identitásprojektje. Itk, 2015. 4. sz.

Földes Györgyi: A nyelv mint ellenség. In: Térátlépések. Veszprém, [2015], Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar; Iskolakultúra, 2016. 1. sz.