58 másodperc

Dokumentumfilm és játékfilm között már a hatvanas évek magyar újhullámában kezdtek elmosódni a határok: Gaál István (Pályamunkások, 1957; Tisza – Őszi vázlatok, 1963) és Sára Sándor (Cigányok, 1963; Vízkereszt, 1967) rövid „költői dokumentumfilmjeikben” zenei struktúrába szerkesztették a lefilmezett tényanyagot. Az évtized végén, a Balázs Béla Stúdióban pedig a groteszk, ironikus vagy szatirikus dokumentarista stilizáció vált meghatározó irányzattá (Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk, 1969; Szomjas György: Nászutak, 1970). Ez utóbbi tendencia és Gyarmathy Lívia férjével, Böszörményi Gézával közösen készített nagyjátékfilmjei (Gyarmathy: Ismeri a szandi mandit?, 1969; Böszörményi: Madárkák, 1971) előzményeként tekinthetünk az 58 másodpercre. Gyarmathy férjéhez hasonlóan eredetileg vegyészmérnökként dolgozott, majd Herskó János speciális, már diplomás alkotóknak indított dokumentum- és kisfilmrendező osztályában tanult 1961 és 1964 között. Az 58 másodperc volt a diplomafilmje, amelynek címe eredetileg „56 másodperc” lett volna, mivel a filmbeli úszásnemben akkoriban ez volt a szintidő, de a főcím készítője lebeszélte róla a rendezőnőt a potenciális ötvenhatos áthallások miatt.

Fábián László megfogalmazása szerint a rendezőnő „dokumentumfilmjeiből majdhogynem minden naturalizmust száműzött”. Ez az 58 másodpercre is érvényes, amelynek cselekménye a klasszikus hármas felosztás (első, második és harmadik felvonás) szerint szerveződik. Főhőse Frühauf Tibor úszó, aki a bevezető részben még mosolyogva, ereje teljében érkezik meg a nagy versenyre. Gyarmathy Lívia nem mutatja meg magát a megmérettetést, hanem a „második felvonásban”, azaz a film középső részében egy flashback-jelenetsorban visszatekint az emberpróbáló és az edző szarkasztikus megjegyzései miatt sokszor megalázó edzésekre. A befejező szekvenciában a vesztes úszó összeomlik, viszont a zárókép azt sugallja, hogy a vereség ellenére folytatja a küzdelmet. A rendezőnő eredeti szándéka sem az volt, hogy egy sportoló sikerét mutassa be, ám Gyarmathy csak forgatás közben találta ki a történetnek groteszk hatást kölcsönző flashback-szerkezetet.

A film bevezető és befejező része is direct cinema stílusban készült, azaz Neményi Ferenc kamerájával távolról figyelte meg az eseményeket. Bár Frühauf Tibort alsó gépállásból, szinte görög héroszként fényképezte, más filmnyelvi megoldással nem kommentálta a történéseket. A képkivágások szűkülésén is lemérhető, hogy a középső rész felé közeledve a felvevőgéppel együtt a néző is egyre közelebb és közelebb kerül a főhőshöz, azaz az objektív, külső pozícióból lassan átkerül egy erősen szubjektív nézőpontba. A film első harmadát a totálképek uralják, majd Frühauf feltűnését követően a félközelik és a közelik válnak egyre dominánsabbakká. A cselekmény közepén Gyarmathy Lívia műve mintegy stílust vált, és a már-már túlvilági hangulatú víz alatti felvétellel, majd az edzések szinte zavarba ejtően közeli, szűk plánjaival, pergő, ritmikus montázsaival, a tréningeken résztvevő embereket absztrakt formákká transzformáló, gyors kameramozgásokkal felülírja a bevezető rész realizmusát.

A flashback-szekvencia egyik legemlékezetesebb képe, amelyen úgy tűnik, mintha Frühauf és társai felemelnék a terem plafonját, ám egy ponton a kamera lassan 180 fokos fordulatot tesz, és láthatóvá válik, hogy a plafon valójában a talaj, amelyet beborít a kézen állva edző sportolók izzadsága. Ez nemcsak stílusbravúr, hanem egy erős, a sportoló sorsát jellemző szimbólum is. Frühauf Tibor karaktere nem abban az értelemben groteszk, hogy egyszerre nevetséges és visszataszító, hanem heroikus és szánalomra méltó: keményen edz, de ez is csak a vereséghez elég. Ő tulajdonképpen az a sziszüphoszi hős vagy abszurd ember, akiről Albert Camus klasszikus esszéje is szól. A sokszor feldolgozott mítosz (lásd például Jankovics Marcell animációs filmjét: Sisyphus, 1974) szerint a ravasz és sok bűnt elkövető Sziszüphosz király a túlvilágon azt a büntetést kapta, hogy egy hegyen át kell görgetnie egy követ, ami az emberpróbáló erőfeszítés végén, nem sokkal a csúcs előtt minduntalan visszagurul, így a király kezdheti elölről a folyamatot az idők végezetéig. Camus-nél az abszurd ember, azaz a modern társadalmakban élő egyén azért sziszüphoszi figura, mert tudatában van önnön mulandóságának, így a lét semmisségének, az életben elért – művészi vagy sportbeli – teljesítmény értelmetlenségének, mégis valamilyen megfoghatatlannak tűnő remény hajtja előre. Az 58 másodperc Frühauf Tiborja is egy ilyen abszurd hős, aki nap mint nap izzad, hóban-fagyban is kimegy úszni, ám nem képes teljesíteni a szintidőt – van, aki jobb nála. A kamera megfordulása szinte tökéletesen rímel a mitológiai kő visszagurulására: miként Sziszüphosz minduntalan heroikus kudarcot vall a cél előtt, úgy válik az egész edzőtermet felemelni látszó, az 58 másodperc elején még mindent legyűrő mitológiai hősnek tetsző Frühaufból vereségébe bele nem törődő, a győzelem érdekében újra és újra kézen állva gyötrődő vesztes. Gyarmathy Lívia az úszó sziszüphoszi küzdelmének folytatását vetíti előre a záróképpel, amelyen újra megidézi a „plafonnyomást”. Tehát Frühauf Tibor akarva-akaratlan elfogadta a Semmi hatalmát, amely a modern filmek főszereplőit, az elvont, elidegenedett egyének létét meghatározza.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala